A Szeleta-tetőn történt fakitermelés túlmutat önmagán: a hazai erdők jövőjéről szóló vita került a középpontba. Természetvédők szerint rendszerszintű fordulatra van szükség, hogy a védett erdőkben az ökológiai szerep váljon elsődlegessé a fakitermelés helyett.
A lillafüredi Szeleta-tetőn a kirándulót a „Körös-körül lombkorona tanösvény” feliratú tábla fogadja, néhány száz méterrel odébb azonban egy többhektáros tarvágás látványa következik, ahol korábban 120–130 éves erdő állt. Az erdőrészt az Északerdő Zrt. termelte le, amiről korábban az Átlátszó fairtásként számolt be – írta a Telex. Az állami társaság saját felületén hangsúlyozta: a fakitermelés az erdőkezelés része, és új erdőt nevelnek utána, így az erdőterület nem csökken. Hozzátették, hogy az Egererdő Zrt. és az Északerdő Zrt. nem végez tarvágást védett területen, őshonos faállományokban, még akkor is, ha úgy tűnik egy egyszerű kirándulónak. A vita azonban jóval túlmutat ezen az egy helyszínen, és nem csupán a Szeleta-tetői vágásokról szól.
Bozzay Balázs, a 10 Millió Fa Alapítvány szakértőjeként úgy véli, hogy az erdészeti ágazat a fundamentumaiban érzi támadva magát. “Sajnálatos, hogy néhány írás kollektíven ítélte el a teljes erdészeti ágazatot, mert ez nyilván nem igaz és jogosan érezhető bántónak. Az agresszív, sértő kommunikáció káros, emberileg is, és a vita szempontjából is. Ugyanakkor ha a vitát kiváltó írások lényegét vizsgáljuk, ez az ügy és az arra adott, széles nyilvánosság előtti, összehangoltnak tűnő ágazati kommunikáció nem pusztán reakció a kritikákra, hanem egy alapvető szemléleti különbségnek is a jele” – vélekedett a lapunk által megkérdezett szakember. Erre utalhat ugyancsak Kiss László, az Országos Erdészeti egyesület elnöke is, aki nyílt levelében azt írja, hogy “Lehet, hogy a szélsőséges és indulatos megszólalások sok „követőt” vonzanak, de aligha szolgálják a magyar erdők ügyét. Azt csak a konszenzust kereső, tényalapú párbeszéd mozdíthatja előre. A jelenkor erdővel szemben megfogalmazott jóléti elvárásait a felgyorsult klímaváltozás közben szükséges kiszolgálnunk oly módon, hogy erdeink a szélsőséges időjárási körülmények következményeit is ki tudják védeni. Ezek a tényezők szakmánkat válaszadásra sürgetik. Azonban erdeink kezelésének megváltoztatása csak úgy és csak olyan módon lehetséges, ha az a magyar erdők érdekét szolgálja” – írta nyílt levélben Kiss László.
“Az alapvető kérdés az, hogy mi az erdő elsődleges rendeltetése, és nem is feltétlenül csak a védett területeken. Az erdészeti gondolkodás a faanyagtermelést tekinti központi célnak, míg a biológusok, ökológusok, természetvédők és az érdeklődő civilek az erdőt összetett ökológiai rendszerként látják”
– mondta Bozzay Balázs. Hozzátette, hogy ezek az élő rendszerek klímaszabályozó, vízmegtartó és élőhelyi funkciókat látnak el. Érdemes ennek a helyzetnek a kapcsán feltenni azt a kérdést, hogy az erdészeti ágazat miért ragaszkodik ilyen mértékben a véghasználathoz, illetve ahhoz az állításukhoz, miszerint az erdők csak és kizárólag úgy tudnak a társadalom számára hasznosan fennmaradni, ha azt ők és úgy kezelik, ahogy ezt eddig tették? Nyilván ezzel összefügg, de szintén érdekes kérdés, hogy miért próbál meg az ágazat az erdőkről úgy beszélni, mintha az egy homogén massza lenne, holott a saját nyilvántartásukban is teljesen elkülönül a természetes, természetszerű és az ültetvény erdő. Már csak ez a differenciált megközelítés is közelebb hozhatná a feleket egymáshoz. A tudatos csúsztatások, amik az erdészeti ágazat mainstream irányából érkeznek, legalább annyira nem segítenek, mint a „fairtás” emlegetése a másik oldalon.
Bozzay rámutatott, hogy a mintegy 2,1 millió hektárnyi hazai erdőterületből a fokozottan védett részek mindössze néhány tízezer hektárt tesznek ki, a védett erdők összterülete pedig körülbelül 440 ezer hektár. „Miért nem lehet legalább ezeken a területeken elsődlegesen a természetvédelmi, még inkább a klímavédelmi célokat faanyagtermelést nem szolgáló módon érvényesíteni? A védett erdőkből ma kikerülő mennyiségű faanyagot pont az erdészeti ágazat által fennen hangoztatott, éves többlet-növekmény is tudná fedezni”. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi erdőgazdálkodási és jogi rendszer nem garantálja a természetvédelmi szempontok érvényesülését, ezért világos állami és jogi döntésre lenne szükség, hogy a nemzeti parkokban és a fokozottan védett területeken kizárólag a természet megőrzése lehessen az elsődleges cél.
“A változó klíma, a szélsőséges időjárás és a túltartott vadállomány miatt egyre nehezebb a tarvágások utáni sikeres felújítás, ami gazdasági kockázatot is hordoz”. Hozzátette, hogy ha az ágazat nem nyit új szemlélet felé, erős társadalmi nyomás fogja kikényszeríteni az erdők komplex ökológiai szolgáltatásainak előtérbe helyezését.
“Magyarország erdeinek 95 százalékán folyik faanyagtermelés, még a védett és Natura 2000-es területeken is. A kitermelt faanyag több mint fele nem tartós felhasználásra kerül: száz rönkfa közül hatvan-kettőt eltüzelnek, húsz biomassza-erőműbe kerül, évente mintegy 1,4 millió köbméternyi fát jelentve”
– áll abban a dokumentumban, amelyet a legnagyobb hazai természetvédelmi szervezetek írtak alá február elején, mivel szerintük az erdőkben elsődlegesen a faanyagot látó gyakorlat legnagyobb kárvallottjai Magyarország nemzeti parkjai. A dokumentum rávilágít, hogy védett erdei élőhelyek pusztulnak – miközben a kivágott és erőművekben elégetett fa kétharmada nem az otthonok fűtését, hanem veszteségként az utcák és a környezet melegítését szolgálja. Száz kitermelt fából hatvankettőt energetikai célra használnak fel, és ezek közül húsz biomassza-erőműbe kerül.
A civil dokumentum és a megszólalások összessége szerint a vita nemcsak az egyes tarvágásokról szól, hanem az egész hazai erdőgazdálkodás szemléletéről: arról, hogy az erdők nem csupán faanyagot jelentenek, hanem ökológiai, klíma- és biodiverzitási szempontból is értékes rendszerek, amelyek jogszabályokkal kellene védeni.
Borítókép: wikipedia
