Kállai Márton és Kovalik Máté immár öt éve járják Magyarországot, hogy megörökítsék hazánk legidősebb és legkülönlegesebb famatuzsálemeit. A természetben tett hosszú utazásaik során nemcsak a fák formáit, hanem az idő és az elmúlás szépségét is megpróbálták megérteni. Az elkészült képeket hamarosan egy különleges fotóalbumba rendezik, amelyben tudósok és írók szövegei kísérik a meseszép fotókat. A Matuzsálemek című könyv magánkiadásban jelenik meg, és a közösségi finanszírozásnak köszönhetően már előrendelhető. A fotósok célja, hogy a fákon keresztül újra felfedezzük a természethez és egymáshoz fűződő kapcsolatainkat.
Egy évszázados fa egy településen gyakran számos érdekes történet őrzője. A helyiek lelkében olykor egészen különleges emlékek élnek az idős matuzsálemekkel kapcsolatban, elég az ország számos vidékén fellelhető „Rákóczi fákra” gondolni, vagy Patkó Bandi fájára Som határában. Kállai Márton és Kovalik Máté öt éve úgy gondolta, másoknak is érdemes megismerni hazánk famatuzsálemeit, ezért különleges vándorútra indultak. Mártonnal beszélgettünk a csodálatra méltó famatuzsálemekről, és arról, milyen benyomásokkal gazdagodtak útjuk során. Kállai Márton azt is elmesélte, milyen gondolatokat közvetítenek a páratlan kötetben szereplő idézetek.
Évek óta járják az országot, hogy lefotózzák Magyarország legnagyobb és legidősebb fáit. Honnan jött az ötlet, hogy belevágjanak a nem kis vállalkozásba?
A sorozat öt éve indult, a Covid-időszak közepén. A bezártság és a bizonytalanság idején a természet felé fordultunk, és elkezdett érdekelni, hogyan élnek a fák – milyen az, amikor valami évtizedeken, évszázadokon át ugyanott áll. A fákban az idő másképp telik. Az emberi nézőpont helyett próbáltunk a „fa lét” szemszögéből közelíteni, megérteni ezt a csendes, hosszú életet.
Kislevelű hárs (Tilia cordata),
Gyakran említik, hogy szerettek volna „elvonatkoztatni az emberközpontú világnézettől”. Mit jelent ez pontosan?
A mai világban minden az emberről szól – a sikereiről, vágyairól, szenvedéseiről. Mi viszont szerettük volna kipróbálni, milyen az, ha a természetet nem az emberhez mérjük. Megfigyeltük, hogyan élnek a fák nélkülünk: hogyan tűrik az időt, hogyan újulnak meg, és hogyan válnak egyszerre az elmúlás és az új élet szimbólumává. Kicsit egy tanulási folyamat is volt ez arról, hogy mi, emberek mennyire múlandók vagyunk az ő léptékükhöz képest.
Hogyan választották ki, melyik fákat örökítik meg?
A Dendromania.hu adatbázisa volt a kiindulópont, ez egy hihetetlenül gazdag forrás. Ugyanakkor mi fotós szemmel válogattunk, hiszen nem mindig a legnagyobb fa a legizgalmasabb. Néha egy-egy kisebb példány különleges formája, környezete vagy története miatt lett érdekes. Sokszor nem a fa egészét, hanem részleteit fotóztuk: egy odút, egy repedést, egy furcsa ágat. Néha emberi arcokat is felismertünk a törzsekben, ami akaratlanul is visszahozta az emberi nézőpontot.
Találkoztak emberi nyomokkal is a fáknál?
Igen, nagyon sokszor! A fákon sokszor láttunk építményeket, vadászlest, akár házikót is. Találtunk üzeneteket, otthagyott tárgyakat, felakasztott csengőt, cincérrágásba helyezett rózsafüzért, faragott Krisztus arcot. Több képes fát is felkerestünk, érdekelt ezek története, kialakulása és jelentősége. Tetszett az olyan kezdeményezés, mint a pontozóval készített fém tábla, mely arról tanúskodott, hogy az nemzetségének legnagyobb hazai példánya. Peresznyén például a nagy platán egyik odújában tőkésréce költött. Amikor csináltam egy képet sietve odajött egy helyi lakos, hogy a kacsa védelmére kelljen, mondta, hogy ő oda tartozik. Persze eszünkben sem volt bántani, de ez a fajta törődés megható volt. Azt többször láttuk a jelekből, a gondoskodásból, hogy a fa nagyon fontos a helyi közösségnek.
Milyen volt a helyiek viszonya ezekhez a famatuzsálemekhez?
Nagyon vegyes. Vannak települések, ahol a fa igazi kincs, amire büszkék és vigyáznak. Másutt meg szinte senki nem tud róla, hogy ott áll egy több százéves példány. Érdekes volt megtapasztalni, hogy ha elkezdtünk érdeklődni, a helyiek is felfigyeltek rá – előkerültek régi történetek, emlékek, gyerekkori sztorik. Sokszor ez az érdeklődés újraélesztette a helyi kötődést is.
Ráadásul az emberek elképesztően segítőkészek voltak. Ha valahová be akartunk jutni – akár egy lezárt parkba vagy kastélykertbe -, mindig találtunk valakit, aki segített. Riporterként tudom, hogy sokszor milyen nehéz bejutni helyekre, a fák ezekhez az ajtókhoz is mintha kulcsot jelentettek volna.
Van olyan fa, ami különösen mély nyomokat hagyott Önökben?
A legidősebbnek tartott Ötvöskónyi hárs egyik személyes kedvencünk is. A hársak alakja idős korukra nagyon meseszerűvé válik, odvas, göcsörtös formájukat hosszasan lehet fürkészni. A bogdásai tölgy, hazánk legnagyobb tölgyfája különleges atmoszférájával vésődött be az emlékeimbe. Az Agár-tetőn van egy különleges formájú hárs, melynek az elérése volt emlékezetes. Annyira sűrűn benőtt környezetben van, hogy többször kellett próbálkozni mire el tudtam érni a koordinátáját.
Legnagyobb szilfánk a Somogy megyei Tapsony határában szintén egyik kedvencünk, az oda vezető út olyan mintha élőhelyek gyűjteményén mennénk keresztül a mezőgazdasági területtől kezdve, vizes-párás élőhelyen át a vadban gazdag erdő sűrűjéig. Hasonló élményeket jelentett a legnagyobb Duglászfenyő felkeresése Rinyabesenyő határában. Maga a fa is rendkívül impozáns, és a neve sem hétköznapi: öszpötei kandeláberfa. A nevek, melyekkel találkoztunk, szintén mintha egy mitikus világból származtak volna: öszpötei kandeláberfa, pörölyi titán, tapsonyi vénic szil, gyalapi nyár….
Mit tanácsolnának azoknak, akik kedvet éreznek az idős fák felkutatásához?
A matuzsálemek önmagukban is érdekesek, de felkeresésük élménye jóval több, mint a fa látványának megcsodálása. Az odáig vezető út tele van érdekességekkel. Ezek nem kijárt turista útvonalak, inkább hazánk mesés tájaiból kapunk ízelítőt, ha el szeretnénk jutni bizonyos helyszínekre. Az is előfordulhat, hogy az utolsó 30 méter áthatolhatatlan „dzsungel” lesz egy-egy út során. A vízfolyások kerülgetése, a szúrós bokrok hajtogatása, szúnyoginvázió, vadak százai, ezek mind olyan élmények, amiket másként nem feltétlenül láttunk, pedig korábban is ismertük már hazánkat. Igyekeztünk mindenhová elmenni, minden jelentős élőhelyet felkeresni, de nyilván vannak kimaradó zugok. Ha valaki ilyenről tud, örömmel fogadjuk, ha beszámol nekünk.
A készülő albumhoz több ismert szerző is írt értékes gondolatokat. Mi volt ezzel a céljuk?
Szerettük volna, ha a matuzsálemek a képek mellett értékes gondolatokon keresztül is megérintenék az olvasót. Felkértünk olyan szerzőket, akik más-más szemszögből közelítenek a témához: Aszalós Réka erdőökológust, Boldizsár Ildikó mesekutatót, Háy János írót, Pósfai György biokémikust, Szél Győző muzeológust és ifj. Vitray Tamást, a National Geographic főszerkesztőjét.
Teljesen szabad kezet kaptak, így a tudományos elemzéstől a mesék világáig mindenféle szöveg született. Az eredmény egy sokszínű, gondolatébresztő könyv lett, ami nemcsak a fákról szól, hanem arról is, hogyan kapcsolódhatunk újra a természethez.
Mikor és hol lesz elérhető a könyv?
A könyv novemberben kerül a boltokba. Reméljük, hogy mindenki talál benne olyan történetet vagy képet, ami kicsit lelassítja, elgondolkodtatja – és talán kedvet ad ahhoz, hogy személyesen is meglátogassa ezeket a csodás fákat.
Jelenleg egy közösségi finanszírozási kampány zajlik, ahol az album előrendelhető. A könyvet magánkiadásban adjuk ki, hogy minél elérhetőbb áron kínálhassuk, de ez azt is jelenti, hogy le kellett mondanunk a nagy terjesztő hálózatok előnyeiről.
