Az eddigi fejlemények alapján nem tűnik igaznak a kormány fő állítása a hazai akkuipari beruházásokról. A kormánykommunikáció mindmáig azzal érvel, hogy az érintett projekteket idehaza az „Európában a legszigorúbb” szabályozás várja – egy friss tanulmány alapján a valóság ennek épp az ellenkezője.
Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!
A jövőben kötelező környezeti hatásvizsgálatot lefolytatni az akkumulátorgyáraknál – adta hírül sajtóközleményben az energiaügyi tárca augusztus utolsó napjaiban. Az időzítés aligha véletlen: ugyanekkor jelent meg a Külgazdaság című szakfolyóirat július-augusztusi számának jogi mellékletében Éltető Andrea összehasonlító tanulmánya a magyar akkugyártás szabályozási hátteréről. A tanulmány konklúziója szerint sehol Európában nem találkoznak ennyire laza szabályokkal az ágazat befektetői, amit közvetetten – bár aligha ez volt vele a szándék – a minisztériumi sajtóközlemény is megerősít.
Önleleplező tárcaközlemény
„A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló kormányrendelet ma megjelent módosítása alapján az új eljárások során egységesen valamennyi akkumulátortípus és részegységei (katód, anód, elektrolit, szeparátor fólia) gyártása, valamint hulladékainak előkezelése, hasznosítása környezeti hatásvizsgálatköteles tevékenységnek minősül. Az akkumulátorgyártást érintő környezetvédelmi hatósági engedélyezéssel összefüggő szabályozás bevezetésekor még csak a „hagyományos” savas-ólom akkumulátorok léteztek. A lítium-ion akkumulátorok megjelenésével és egyre szélesebb körű elterjedésével szükségessé vált az azok gyártására, valamint az ahhoz kapcsolódó tevékenységekre vonatkozó környezetvédelmi engedélyezés egységesítése” – írja a tárca, nyolc (!) évvel azután, hogy az első lítiumos technológiát használó akkugyár megjelent Magyarországon.
Ahogyan Éltető Andrea az említett tanulmányban fogalmaz: „a tapasztalat azt mutatja, hogy a nagy cégek a környezethasználati engedélyt (ha egyáltalán előírják nekik) mindenképpen megkapják, akármennyire is tisztázatlanok maradnak bizonyos kérdések. A régi törvények hozzáalakítása ehhez az óriásira tervezett akkumulátor-iparághoz nem történt meg. Ahol viszont a szabályok megfelelőek, ott a központi akaratot teljesítő hatóságok nemcsak elnéző bánásmódot alkalmaznak, hanem még akár maguk is szabályt sértenek a cégek érdekében.”
A szerző konkrét példákat is hoz állításának alátámasztására. „Az 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól előírja, hogy >>országos és regionális jelentőségű koncepciók előkészítője köteles az intézkedés környezetre gyakorolt hatásait vizsgálni és értékelni, és azt vizsgálati elemzésben összefoglalni<<. A >>környezetre várhatóan jelentős hatást gyakorló<< terv, illetve program környezeti értékelés nélkül nem terjeszthető elő. Mindezek ellenére ilyen stratégiai környezeti vizsgálat nem készült” a Magyarország akkumulátor-nagyhatalommá válását célzó kormányzati tervekhez – azonosítja az „ősbűnt” Éltető Andrea. Szerinte a kormány rutinszerűen kiemelt beruházássá minősíti az érintett projekteket, ami már eleve jelentősen szűkíti a hatósági (és a civil) kontrollt, akkor is, ha mezőgazdasági termelésre kiválóan alkalmas, magas minőségű termőföld a kiszemelt célterület, és/vagy ha a beruházást befogadni kénytelen település lakossága, illetve vezetése tiltakozik a kormányzati elgondolás ellen. Míg Magyarországon a hasonló létesítmények általában zöldmezősek, Nyugat-Európában szinte kizárólag barnamezős területen építenek akkugyárat vagy akkubontót.
„Nincs jelentős környezeti hatása”
„A számos veszélyes anyaggal működő gyárak számára a környezeti hatásvizsgálatra vonatkozó hazai szabályozás szerint a technológiai és vegyi folyamatok miatt kötelező lenne az adott beruházás közvetlen és közvetett hatásait mérlegelő környezeti hatásvizsgálati eljárás, az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás. Ennek ellenére a Magyarországon évek óta működő dél-koreai cellagyáraknak nem kellett ilyen hatásvizsgálatot elvégezniük, de az elektrolitgyárnak (Dongwha) és a teratogénoldószer-regenerálónak (JWH) sem” – mutat rá a következő általános problémára a tanulmány. Egy konkrét példát is idéz: eszerint az SK Battery dél-koreai akkumulátorcella-gyártó vállalat 2019 júniusában nyújtotta be kérelmét Komáromban, a vizsgálati eljárást pedig augusztus 6-án le is zárta a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatala, azzal a hasonló ügyekben szintén szokványosnak számító megállapítással, hogy „az előzetes dokumentációt elfogadom, miután a környezeti hatások nem jelentősek és a tervezett tevékenységgel kapcsolatban kizáró ok sem merült fel, ezért környezeti hatásvizsgálat lefolytatása nem szükséges.”
A leghajmeresztőbb a gödi Samsung (a második legnagyobb hazai ipari üzem, és egyben a legnagyobb magyar akkugyár) esete. A gyárépítéshez és az egymást követő bővítésekhez szintén nem volt szükség környezethasználati hatásvizsgálati eljárásokra, így az üzem öt évig egységes környezethasználati engedély nélkül működött, miközben egymást érték a területen a környezeti haváriák. Éltető Andrea emlékeztet rá: külön határozatok mondták ki minden újabb bővítési fázis engedélyezésekor, hogy a beruházásnak „nincs jelentős környezeti hatása”. Történt mindez annak ellenére, hogy a gyár „2019 óta több mint 10 ezer tonna veszélyes oldószert használ fel évente, miközben a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 2. melléklete szerint 200 tonna/év oldószer-felhasználási kapacitás feletti tevékenység egységes környezethasználati engedélyhez kötött” (az ilyen és hasonló példák támasztják alá, hogy a hatóságok tevékeny közreműködése is kellett az áldatlan ágazati állapotok kialakulásához). Ráadásul a szigor akkor sem érvényesül, amikor végre előírnak valamilyen engedélyt: „a Samsung SDI öt év – szabálytalan – működés után a környezethasználati engedélyt úgy kapta meg, hogy a szennyvízkezelés, a zajcsökkentés, a hulladékkezelés és a légszennyezés nem teljesen megoldott”.
Nevetséges bírságok
A tanulmány azt is felhozza, hogy munkavédelmi ügyekben – akár még halálesettel járó szabálytalanságok esetén is – sokáig 10 millió, tűzvédelmi ügyekben pedig 3 millió forint volt a legmagasabb bírságtétel, olyan cégek esetében is (nyilvánvalóan mindenféle visszatartó erő nélkül), amelyeknek az éves árbevétele jócskán meghaladja az 1000 milliárd forintot.
Számos olyan légszennyező, és az akkugyártásnál is előforduló anyag létezik (például a kobalt és a mangán), amelynél a kormány által szigorúnak mondott hazai szabályozás nem állapít meg kibocsátási határértéket. Ugyanez a helyzet a karbonátvegyületeknél is, ami szintén nagy könnyebbség a Magyarországra települő akkuiparnak. De személyre szabott jogalkotással is kedvez az ágazat (jellemzően ázsiai tulajdonosi hátterű) cégeinek a kormány: „2022 május 5-én egy agrárminiszteri döntés (ikt. szám: TMF/13-7/2022) megszüntette az addig létező ökológiai hálózatfolyosót azon a területen, ahol a CATL most építkezik. Így, a gyár novemberben elkészített környezethasználati felülvizsgálati dokumentációjába már bekerülhetett, hogy a beruházás ökológiai hálózatfolyosót nem érint”. Vagy egy másik példa: „Az 146/2023 (IV.27) Korm. rendelet kimondta, hogy lakossági közmeghallgatás az érintettek személyes megjelenése nélkül is megtartható, online formában. Azóta ezzel élnek is az akkumulátorgyártásban érintett önkormányzatok” – miközben „a németországi CATL eányvállalat építésének megkezdése előtt, 2019 augusztusában Amt Wachsenburg, szeptemberében Arnstadt, decemberében pedig az egész régió számára volt jól meghirdetett, esti időpontban közmeghallgatás, ahol a tartományi gazdasági miniszter és a német infrastruktúra-ügyi államtitkár is megjelent a lakosok között. A németországi Gerában 2024 tavaszán nyolcezer lakossági és szakértői észrevétel érkezett be a hatósághoz a SungEel környezethasználati engedélykérelméhez, így a hatóság a májusra tervezett közmeghallgatást őszre elnapolta, hogy az észrevételeket feldolgozzák. Az engedélyeztetés addig szünetel”.
A szerző emlékeztet arra is, hogy tavaly – az „Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus okozta vészhelyzetre” történő hivatkozással – született egy kormányrendelet, amelynek alapján „elegendő a szennyező üzemnek egy szerződést kötnie a hatósággal, amelyben vállalja, hogy működését a jövőben jogszerűvé próbálja tenni, és a szerződésben megadott idő alatt nem kell számolnia sem bírsággal, sem tevékenységének felfüggesztésével” – erre sincs lehetőség a nyugat-európai gyakorlatban.
A tanulmány szerint azzal, hogy az így előállított szabályozás az iparág befektetői számára kiugróan pozitív (a környezetnek viszont káros), láthatóan a kormány is tisztában van: „az akkumulátor-iparágra alkalmazott kedvező jogi környezetet a HIPA (Hungarian Investment Promotion Agency – Magyar Befektetésösztönző Ügynökség) az oldalán reklámozza a külföldi befektetőknek. Más európai országoktól eltérően a laza szabályozás versenyképességi, lokációs tényező, amely nem az ország egészének, hanem csak kisebb csoportoknak előnyös”.
Ajánlott kapcsolódó cikk: Gazdasági modellt vált Magyarország
