ZÖLD HANG –

A szerkesztő ajánlata:

Erősebbnek bizonyulhat a profitérdek a közegészségügyi szempontoknál

Mégsem sikerült egységesíteni Európában a Nutri-Score színkódolt jelölést, pedig azzal egy pillantással megtudhatjuk, hogy egy adott termékkategórián belül melyik élelmiszer összetétele kedvezőbb.
Tovább

Megoldás vagy probléma? Az AI klímavédelmi paradoxona

Két tény rögzítése fontos. Első: az AI megkerülhetetlen. Lehet fanyalogni vagy elmenni tech-nélküli remetének, de az AI az életünk meghatározó része, már most, és pláne így lesz a (közel)jövőben.
Tovább

Móra Veronika: A cél nem a végrehajtás, hanem az elrettentés

A szűkülő civil térnek ez is az egyik jele, hogy a kormánnyal való párbeszéd lényegében megszűnik.
Tovább

Hóolvadás: élünk a vízpótlás esélyével, vagy elengedjük?

Az ország nagy részét beborító hótakaró nemcsak közlekedési kihívásokat jelent, hanem ritka lehetőséget is a vízhiánnyal küzdő magyar táj számára.
Tovább

Nemzetközi lapszemle

A titkos amerikai klímaszkeptikus bizottság

2026-02-02 | earth.org

Az amerikai energiaügyi minisztérium titkos bizottsága, amely öt klímaváltozás-szkeptikusból áll, azzal a feladattal bízták meg, hogy írjon egy átfogó jelentést, amelyben bírálja a globális felmelegedéssel kapcsolatos konszenzust.

Tovább az eredeti cikkhez

Az alapjövedelem védelmében

2026-02-02 | www.resilience.org

Vajon megvalósítható lenne az alapjövedelem az ökoszociális összeomlás fényében? Az alapjövedelem egy alternatív megoldás lehetne ebben a helyzetben.

Tovább az eredeti cikkhez

Lewis Hyde az ajándékgazdaságról és a kulturális közjavakról

2026-02-02 | www.resilience.org

A kölcsönösségen alapuló ajándékgazdaságok különösen fontosak a művészek és a kreatív közösségek számára.

Tovább az eredeti cikkhez

A kínai szélenergia elősegíti vagy hátráltatja Európa éghajlat-politikai céljait?

2026-01-30 | www.carbonbrief.org

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság nem haladnak jó úton a 2030-as tengeri szélerőművekre vonatkozó céljaik elérése felé.

Tovább az eredeti cikkhez

Nem kell perfektnek lenni angolul, elég használni
a „Fordítás” funkciót a Chrome böngészőben!


Zöldhang podcast: legyél te is önkéntes vízadó!

Mi a növényvakság? Mennyi vizet igényel hetente egy városi fa?
Tovább

Zöld Hang podcast: Legyen új, átfogó klímatörvénye Magyarországnak!

Az Alkotmánybíróság a 2020. évi klímatörvényt alkotmányellenesnek ítélte meg, törölte a 2030. évi csökkentési célokat és egyben arra kötelezte az Országgyűlést, hogy 2026. június 30-ig alkosson átfogó szabályozást a témában.
Tovább

Zöld Hang podcast: A környezeti konfliktusok médiatorzításainak lehetséges okai

2024 novemberében írt ki egy ösztöndíj pályázatot a Megújuló Magyarországért Alapítvány, mely a jelentkezők közül 5 pályázónak biztosított fél éven át ösztöndíjat kutatásaikhoz.
Tovább

Zöldhang podcast: Lesz-e Sasfészek-tó 20 év múlva?

Hogyan változtatta meg a sérülékeny vizes élőhelyet a klímaváltozás, a szárazodás, és az emberi tájátalakítás?
Tovább

Régebbi események

Klímaklub: Hogyan lehet a klímaszorongást cselekvésbe fordítani?

Mi okozza a szorongást? A bizonytalanság? Vagy a kilátástalanság?
Tovább

Klímaklub: Hőguta, aszály, aztán pusztító áradás

November 6-án indult a Megújuló Magyarországért Alapítvány Klímaklubja a budapesti Gödör Klubban. A második kerekasztal fő témája az volt, hogy ki véd meg minket a klímaváltozás hatásaitól?
Tovább
12

Magyarország számokban: Felkészültség a mesterséges intelligencia alkalmazására

Az IMF 2023-ban felmérte az egyes országok felkészültségét a mesterséges intelligencia alkalmazásaira, ennek eredményét mutatjuk ezen a héten.
Tovább

Magyarország számokban: PISA-eredmények

Az OECD által szervezett PISA-vizsgálatok eredményeit mutatjuk a környező országokhoz képest.
Tovább

Magyarország számokban: Üzemanyag-fogyasztás

A NAV jövedéki adatbázisa alapján mutatjuk a az ország üzemanyag-fogyasztását és az ebből számolható CO2-kibocsátást.
Tovább

Magyarország számokban: A nemek közötti egyenlőség

Ennek a sorozatnak az első része a nők társadalmi szerepéről szólt. Most új adatokat mutatunk, európai összehasonlításban. A Nemek Közötti Egyenlőség Intézete (EIGE) több dimenzióra kiterjedően vizsgálta a kérdést.
Tovább

Magyarország számokban: Demográfia

A KSH és az Eurostat legfrissebb adatait mutatjuk az alábbi jelentésben.
Tovább

Magyarország számokban: területhasználat és élőhelyek

Több különböző mutatóval szemléltetjük a világ, a kontinensek és az országok területhasználatát és az élővilág változásait.
Tovább

Magyarország számokban: állami vagyon

Az Országleltár portál tételesen bemutatja, hogy miből áll az ország vagyona. Az állami vagyoni körbe tartozó vagyonelemek ingatlanok, társasági részesedések és eszközök bontásban láthatóak az oldalon.
Tovább

Magyarország számokban: Éghajlat

A múlt század eleje óta állnak rendelkezésre meteorológiai adatok Magyarországon.
Tovább

Magyarország számokban: Boldog Bolygó Index

A Boldog Bolygó Indexet (Happy Planet Index, HPI) a születéskor várható élettartamból, a társadalmi jóllét megítéléséből és a karbonlábnyomból számolják.
Tovább

Magyarország számokban: a gépjárműállomány

A gépjárművek száma Magyarországon évről-évre növekszik. Sajnos, a járművek átlagos életkora is nő, és lassan történik a szennyezésmentes technológiák terjedése.
Tovább

Magyarország számokban: Alkohol-, dohány- és drogfogyasztás

Ezen a héten az Európai Drogügynökség adatait mutatjuk.
Tovább

Magyarország számokban: védett területek, erdők

Ezen a héten az ország természetvédelmi területeiről illetve az erdős területekről közlünk néhány ábrát.
Tovább

Fenntartható-e a technológiai fejlődés?

Ezzel a címmel indítottunk vitát, Kis Miklós főszerkesztő vitaindítóját lásd lent. A szerzők közül négyen élőben is vitatkoztak a Klímaklubban, az erről készült podcast itt hallható.

Takács-Sánta András: Megmenthet-e minket Technika isten?

Szükségünk van a technikára, de a technika önmagában bizonyosan nem elegendő az ökológiai válság fölszámolásához.
Tovább

Gébert Judit: a megfelelő technológia és az újraelosztás számít

A technológiákat nem pusztán a hatékonyság és a profitszerzés szempontjából kell értékelni, és az átalakuló munkaerőpiac miatt sokkal erősebb szociális hálóra, radikálisabb újraelosztásra van szükség.
Tovább

Jordán Ferenc: mégis kinek képzeljük mi magunkat?

A technológiai fejlődés helyett a kulturális változásokban kell a megoldást keresni.
Tovább

Galántai Zoltán: Dinoszauruszok a világűrben

Aki aktív környezetmódosítás nélkül akar túlélni, az előbb-utóbb ki fog halni.
Tovább

Lányi András: Üdvözlet a Frankenstein-galaxisban!

A technológia rémuralma a közeljövőben fog kiteljesedni a mesterséges intelligenciaviharos sebességű elterjedésével.
Tovább

Bod Péter Ákos: Fenntarthatatlan a mai pálya – de jogos-e a technológia-ökonómiai pesszimizmus?

A történelmi tapasztalatok nem támasztják alá sem a technológiai pesszimizmust, sem a közgazdasággal szembeni szkepticizmust – érvel esszéjében Bod Péter Ákos.
Tovább

Csillag Gábor: Félisten nyertesek és ellehetetlenült vesztesek osztályharca jöhet

Nem adható magabiztos válasz arra a kérdésre, hogy fenntartható-e a technológiai fejlődés
Tovább

Kis Miklós: Fenntartható-e a technológiai fejlődés?

Legyőzhetjük-e a technológiával azokat a problémákat, amelyeket maga a technológia okoz?
Tovább

Oldal Tetejére