Sokan temetik a Green Dealt, miközben a klímaválság egyre kevésbé hagy időt a halogatásra. A Mercosur-vita, a szuverenista fordulat és a közelgő választások fényében Oross Dániel, az ELTE Társadalomtudományi Kar politikatudományi kutatója elemzi a zöldpolitika esélyeit, lehetőségeit.
Szokták azt mondani, hogy a zöld politika inkább a baloldali eszméhez áll közel, ami az Európai Unió parlamenti döntéseit elnézve általában igaznak tűnik. Ezt a pár nappal ezelőtti Mercosur megállapodás vitája is mutatja, melynek végén a baloldali és zöld frakciók viszonylag egységesen szavaztak az egyezmény tervezetének jogi felülvizsgálata mellett. Ám a mindössze 11 szavazatos többség nem lett volna meg a nemzeti érdekek mentén voksoló konzervatív/szuverenista képviselők szavazatai nélkül. Hol helyezhető el a zöld gondolat a különböző ideológiák metszetében?
Mi az Mercosur megállapodás?
Szabadkereskedelmi egyezmény az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok (Brazília, Argentína, Uruguay és Paraguay) között, amely a vámok csökkentésével nyitná meg egymás piacait. Az egyezmény azért vált erősen vitatottá, mert a kritikusok szerint ösztönözheti az amazóniai erdőirtást, versenyhátrányba hozhatja az európai mezőgazdasági termelőket, és ellentmond az EU klímavédelmi céljainak.
A zöld pártok körül, velük együttműködésben több oldalú koalíciók jönnek létre. Maga az Európai Zöld Párt is koalícióban működik egy nála radikálisabban balos társasággal. De messzebbről indítanék: a klasszikus liberalizmus céljairól úgy érezték az európai társadalmak a 20. század elejére, hogy ezek már általánosan elterjedt értékeket fogalmaznak meg. Fel is merült kérdésként, hogy egyáltalán szükség van-e még liberalizmusra.
A Trump-jelenség ezért érdekes cezúra, hiszen az általánosnak vélt alapértékekbe vetett hit megbillent.
Ennek számos oka van. Az egyik az elitek „szűkkeblűsége”. Elon Muskot kevéssé érdekli az emberiség sorsa, mert úgy képzeli, hogy majd a saját szigetén marhákat tenyészt, és azzal a néhány emberrel, akiket beenged, boldogan él. A józan ésszel megkérdőjelezhetetlen igazságok hiányát hallhatjuk ki a big bizniszben érdekelt nagyvállalatok vezetőinek a nyilatkozataiból is. A klímavédelem tagadása illetve a gazdasági érdekek elsőbbségbe helyezése közvetetten azt sugalmazza, mintha az egészséges környezethez való jog azok privilégiuma lenne, akik megengedhetik maguknak, hogy a szennyező iparágaktól távol maradjanak.
Lehet, a valóság esetleg felülírja a magánparadicsomok sebezhetetlenségét, ha Elon Musk szigetét elönti az óceán. Mi a jellemző a Patriótákra?
A „nemzetek Európája” szlogen mutatja, hogy nem veszik tudomásul, bizonyos jelenségeket nem lehet megállítani a határoknál. Míg a zöld ideológia abból indult ki, hogy egy atomkatasztrófa, vagy más természetkárosítások ellen nem lehet nemzeti hatáskörben védekezni, a szabályozáshoz globális összefogás kell, a Patrióták úgy gondolják, hogy majd nemzeti hatáskörben ki-ki önrendelkezik, és eldönti, milyen szabályokat alkot.
Nemrég a szélsőjobboldal nemzethez és a környezethez való viszonyával foglalkoztam, és döbbenten láttam, hogy a szélsőjobb minden nemzeti közösségben, minden kontinensen meg tudja ezt a narratívát valósítani. Gyönyörű képeket tesznek ki az ausztrál szélsőségesek a sivatagaikról, hogy majd ők megőrzik így, nincs szükségük globális együttműködésre. Elképesztő oroszországi eszmefuttatásokat lehet olvasni arról, mennyire jót tesz a hómező visszahúzódása a nemzeti gazdaságnak, mivel az ásványkincsekhez könnyebb lesz hozzáférni.
A partikuláris patrióta elitek mindenütt el tudnak mesélni történeteket arról, hogy a klímaváltozás „nekünk jó”.
Ez látszott Trump Grönlandot megcélzó ámokfutásából is, hogy csak a kiaknázható erőforrást látja benne. Tudomást sem véve arról, hogy a permafrost olvadása közben olyan gázok szabadulnak fel, amelyek gyorsítják a globális felmelegedést. És persze arról sem, hogy egyébként az a terület másé, és nem eladó…
Az ilyen narratívák azért virulensek, mert mindent kiszorítanak, ami nem fér bele. A szélsőséges ideológiákat könnyebb megszilárdítani, ha kirekesztő narratívát adnak hozzá. Tehát, hogy aki mást gondol, azt nyilván valamilyen érdek vezérli, és az rossz a mi közösségünknek, tehát ne hallgassunk rá. Az összeesküvés-elméletek jó kognitív mankók – mindenen átsegítik őket, ami nem fér bele a narratívájukba.
A Patrióták és a nemzeti szélsőségesek alapvetően klímaváltozás-tagadók?
A klímaváltozásnak a számukra előnyös részét elismerik, és úgy tesznek, mint ha a tudósok által feltárt széleskörű negatív hatások náluk nem jelentenének problémát – aki mást mond, az trükközik.
Nehéz volna tagadni, hogy a Green Deal alapvetően piacellenes, nem?
Az biztos, hogy a piac szempontjainál előbbre valónak tartja a közösség és a természet értékeit. Keresi ezeknek az általa nagyon fontos értékeknek az összehangolhatóságát a piaci érdekekkel, de ha ez nem sikerül, akkor a piaci szempontokat sorolja hátrébb.
Míg a Green Deal alapvetően a zöld növekedés gondolatára épít (vagyis arra a feltételezésre, hogy a gazdasági növekedés a környezeti terhelés csökkentése mellett is elérhető – a szerk.), az Európai Uniónak tartania kell a lépést, különösen a jelenlegi kiélezett versenyben a világgazdaság szereplőivel. Ez olyan ellentmondás, amely eleve kudarcra ítéli a zöld átállást, nem?
Ez az alapkonfliktus valóban jelen volt kezdettől, de úgy tűnt egy ideig, hogy a kétféle szempont összehangolható lesz Európa energiaátállásával és munkahelyteremtéssel. Amíg az Egyesült Államok is erősen támogatta a zöld átállás politikáját, addig úgy nézett ki, hogy akár ez Európának egy saját terméke lehet más geopolitikai térségekhez képest. Ez aztán a 2022-ben kitört háborúval, majd Trump beiktatásával erősen megbicsaklott.
Akkor most keresztet vethetünk a zöld gondolatra? A demokratikus erőknek a jelen helyzetre nincsenek válaszaik?
Azt gondolom, hogy vannak. Először is a demokráciának és a békének mint értéknek az erősítését és társadalmi támogatását kell újragondolni. Nem véletlenül jelent meg az EU-ban is Ursula von der Leyen demokráciapajzs programja (Demokracy Shield), hogy felhívja a figyelmet: az EU arra épült, hogy a demokratikus államok békés együttműködését nem kérőjelezi meg senki ezen a kontinensen. Úgy tűnik most, hogy új kihívásokkal szembesül, az EU kész a szakpolitikák szintjén is tenni ezeknek az értékeknek a megerősítéséért.
Orbán Viktor külön utakat tapos Magyarország számára, hangoztatva, hogy nemzeti szuverenitás alapon mi majd tudjuk, hogy nekünk mi a jó. Csakhogy most szembe kerültek egymással a nagy bálványok, és mind Venezuela, mind Grönland kapcsán nagy a hallgatás, nehogy Putyin vagy Trump összevonja a szemöldökét. Lehet tere a magyar pávatáncnak?
Érdemes Svájc példájából kiindulni, amely a középen állást régóta gyakorolja. A svájci külpolitikának évszázados gyakorlatává vált, hogy beszáll nemzetközi közösségek építésébe: a Vöröskereszttől a nemzetközi postán át mindenféle olyan egyesületek, szervezetek támogatását felvállalja, amelyek aztán Svájctól függetlenül is ellátnak fontos külpolitikai missziót. Az Orbán-kormány részéről nemzetközi szervezetépítést nem látunk, talán az egy szélsőjobbos találkozón (CPAC) kívül, amelynek Magyarország fontos helyszínévé vált. Svájc geopolitikailag is könnyebben tud középen állni, úgy, hogy az Alpok körbeölelik, és a szomszédaival több évszázados együttműködést alakított ki.
Ezzel szemben az Orbán-kormány a meglevő szövetségi rendszereket is lerombolja – látjuk a V4-ek széthullását. A Benes-dekrétumok kapcsán mutatott tehetetlenség is árulkodik, hogy amikor a politikai érdeke úgy kívánja, a nemzeti szuverenitást is szemen lehet köpni. Lehet hozadéka egy ilyen sunyulásnak?
Nem hiszem. Ha a V4-ben Magyarország komoly geopolitikai szereplőnek gondolná magát, akkor erős intézményeket kellene építeni, és a szomszédokkal konszenzust keresni. Ha ez nincs, akkor megreked a történet a kommunikációs lózungoknál, a geopolitikai stratégia pedig a pillanatnyi érdekek áldozatául esik. Így biztosan nem lehet valaki komolyan vehető partner.
A választási kampánynak mégis ez a fajta külpolitika a gerince. Mennyire válik ez be a Fidesz-hívek körében?
Az erős politikus karizmája, aki nagy erős emberekkel képes párbeszédet folytatni és megállapodni, sokaknak tetszhet. Nem kis érvágás most a Fidesznek, hogy nem jön ide sem az amerikai, sem az orosz erős ember. Akik a geopolitikát erős személyiségek megállapodásainak laza képlékeny szöveteként szemlélik, azoknak bejön, hogy Orbán régóta a terepen van, és képes a nagyokkal szót érteni, és egy kis ország nagy vezetőjeként a tárgyalóasztalokhoz ültetik.
Az amerikai elnök most meghívta az általa gründolt Béketanácsba Orbán Viktort, aki ezt el is fogadta. Az Orbán-hívek számára, ha mondjuk Trump megtenné azt a gesztust, hogy a választások előtt mégis idejön, az a kampányban komoly tényező lenne?
Azt gondolom, igen, mert mobilizálhatja a bizonytalanokat, akik úgy érezhetik, minden rendben van. Nyilván nem hosszú távú hatásra lehet számítani, de egy-két hétig hozzá tudna tenni ahhoz, hogy a Fidesz uralni tudja a politikai napirendet.
A miniszterelnök kifejezetten ellenséges hangot üt meg az Európai Unióval szemben. Lehet ezt még feszíteni?
A tavaszi választás tétje Magyarország számára az, hogy elfogadja a szélsőjobbra tolódást, amit a kormány lassan egy évtizede csinál, vagy megelégeli, és olyan kormányt akar, amely képes szót érteni az EU-val, és hazahozni a pénzeket és a támogatási lehetőségeket.
Ilyen értelemben érvényes a fekete-fehér logika, amivé Orbán egyszerűsítette a választást. Az viszont egyértelmű, hogy az Orbán-kormány ezzel a politikájával nem fog többséget építeni az EU-ban.
Vajon az egyszerű emberek, akik nem foglalkoznak politikával, értik-e, hogy az Európához tartozás nem a háborúpártiságot jelenti? Hogy éppen az EU törekszik az európai béke fenntartására?
A Fidesz kommunikációs gépezete az orosz propaganda eszköztárát, működésmódját használja. Hogy ez ellen milyen eszközök működnek, azt kell most kiépíteni és alkalmazni, felhasználva az eddig felhalmozódott tudást. Ebben eredményes lehet Magyar Péter országjárása, hiszen közvetlenül találkozik az emberekkel, ráadásul intenzív online kampányt is folytat, sok eseménnyel.
Milyen módszerek lehetnek még hatásosak?
A helyi közösségeknek célzott üzeneteken érdemes dolgozni. Minden kis helyi közösségnek megtalálni azokat az érveket, értékeket, mobilizáló üzeneteket, amelyek felül tudják írni az álvalóságot, amit az orosz kampánymódszerek kreálnak.
Nem tudom, Magyar Péter járt-e Szarvason, de azt mellbevágó volt látni, hogy az időközi választáson a korábbi, magát teljesen lejáratott Fideszes polgármester nyert.
Ez a helyi elit újratermelődésének illetve más elit kialakulásának a problémáját veti fel. Erre is nagyon negatívan tud hatni az orosz propaganda, azzal, hogy félelmet generál, elfordít alternatív eliteket a szerepvállalástól. Ez a helyi közösségekben a status quo maradását erősíti, azt sugallva, hogy úgy sincs jobb, illetve, hogy kockázatos felvenni a kesztyűt.
A Tisza megerősödése a demokratikus erők jelentőségét mutatja, vagy inkább azt, hogy kiverte a biztosítékot az Orbán-klán gazdagodása, harácsolása?
A kettő egyszerre igaz. Ahogyan a TISZA építkezik, ahogy a egyéni választókörzeti jelöltjeit kiválasztotta, annak az előképe a 2022-es választáson végigvitt előválasztási folyamat volt. Az előválasztások ideológiai frontoktól függetlenül megágyaztak egy közös jelölt megtalálásának. A TISZA ezt vitte tovább, és keresi azt az ellenzéki szavazót, akinek már mindegy, hogy bal- vagy jobboldali a jelölt, mindegy, hogy mi a TISZA programja, az érdekli, hogy ezek tűnjenek el a határból is. A közvélemény-kutatásokból az látszik, hogy a tiszások elszántabbak, mint a fideszesek. Ez részben a demokratikus visszaesésre is magyarázat, mert még akár 10 éve is nehezen tudtuk volna elképzelni, hogy az ideológiailag sokféle értéket valló ellenzék így be tud állni egyetlen jelölt mögé. 2006-ban még szükség volt a programok egyeztetésére. A Fidesz demokrácia-lebontó munkájának eredményeképpen ma már nem lehet visszalépni egymás javára, nem lehet koalíciózni, nincsenek meg azok a többpártrendszerekben gyakori elemek, amiket használni tud az egyik párt arra, hogy ideológiáját, programját megőrizve dolgozzon együtt egy másikkal.
Hogy a Fidesz felfalta először a saját szövetségeseit, aztán a parlamentáris demokráciát is, hozzájárult ahhoz, hogy most már az ellenzéknek is csak egyetlenegy dobása van, egyetlen párttal.
Így az ellenzék győzelme esetén egy széles felhatalmazásra alapozott program minden veszélyét majd az új kormánynak kell kezelnie.
A szaunában szoktam Fidesz-hívekkel vitába bonyolódni, és azt látom, van egy olyan réteg, amelyik jól él, és úgy véli, ezt a Fidesznek köszönheti. A jogállam lebontása, az EU elárulása, széles társadalmi rétegek elszegényedése számukra nem ellenérv. Ez nemcsak az elitek, hanem a középrétegek szűkkeblűségét is mutatja, nem?
A Fidesz leszoktatta a demokratikus gondolkodásról és a politizálásról a szimpatizánsait.
Két hete, a Fidesz-kongresszusán föl sem merült, hogy ott esetleg az egyéni jelöltek egymással vitatkozzanak, érveljenek, hogy a kongresszus érdemben válasszon a jelöltek közül. A központi akarat leképeződése, meg néhány beszéd után ráütötték a pecsétet, hogy kik lesznek a jelöltek. Ezt látjuk a közéletben is, ezért nem jut túl az állampolgár azon, hogy neki most jó. Egy demokratikus társadalomban ennél jóval többről kellene szólnia a választásnak. Az osztogatások is arra erősítenek rá, hogy az adott társadalmi csoport úgy érezze, hogy neki addig jó, amíg a Fideszre szavaz.
A demokratikus gondolkodásnak Magyarországon nem volt nagy hagyománya, most pedig 15 éve a visszabontásának vagyunk tanúi. Hosszú idő lesz újjáépíteni – ha van rá szándék.
Igen, de ugye itt jön be, amivel én nagyon sokat foglalkozom, az úgynevezett demokratikus innováció, meg az, hogy akár helyi közösségeknek is lehet értékeket felmutatni, és azért közösen cselekedni. 15 év Fidesz-kormányzás ártalmait nem egyik napról a másikra lehet begyógyítani, de önmagában az üzenet is sokat számít, hogy a helyi politikának hatalmas a jelentősége. A kormány most elhúzta a mézes madzagot, hogy az önkormányzatokkal egyeztetni kíván a választások után, de már senkinek nincs illúziója, hogy miféle „reform” vár az önkormányzatokra. Az biztos, hogy az önkormányzatok autonómiájának a növelése, feladataik támogatása, a helyi közösségek megerősítése mind olyan lépés, amit egy új, a Fideszt leváltó kormány már a megalakulása másnapján elkezdhet támogatni.
Mennyire lát rá arra a demokratikus kultúrára, ami a Tisza-szigetekben tapasztalható? Reménykeltő?
2002-ben láttunk hasonlót a polgári körökkel, amikor a Fidesz úgy érezte, hogy helyi közösségeket kell építenie társadalmi beágyazottságának növelése érdekében. A Tisza-szigetek formálódása tehát nem teljesen új, és a tétje is hasonló.
Az a nagy kérdés, hogy amikor majd a TISZA kormányra kerül, továbbra is épít a szigetek helyi autonómiájára, működésére, vagy egy új pártmodellre átállva csökkenti ezek jelentőségét.
Az is kérdés, hogy mi lesz a szerepük, ha a TISZA nem jut kormányra. Megmaradnak-e ezek, hogy helyi bástyaként szolgálják a további építkezést? Az biztosan üdítő jelenség, hogy a helyi elitek elkezdtek politizálni, és olyan értelmiségiek is aktivizálják magukat, mint Kéri László.
Ha mégsem az lesz a választások kimenetele, amit az ellenzék remél, akkor teljes apátia borulhat az ország egyik felére. Ez akár a Tisza-szigethálózatot is szétszakítaná?
Nem tudhatjuk, hogy azok, akik most a kampányba sok energiát belefektetnek, nem gondolkodnak-e esetleg úgy, hogy legalább a településeiken változtatni próbálnak a dolgokon a helyi Tisza-szigetek erejére támaszkodva. Nyilván ezért is lebegteti a Fidesz az új önkormányzati törvényt, hogy ha kell, ebből a vitorlából is kifogja a szelet.
Ön tart egy polgárháború kitörésétől?
Láttuk, Karácsony Gergely megválasztása után a Fidesz-szimpatizánsok hogyan adtak be „független” állampolgári panaszokat a választási irodáknak.
Szoros eredmények esetén számolni kell ezzel a forgatókönyvvel is.
A kormánypártnak minden eszköze megvan, hogy késleltesse az új kormány megalakulását, ami pedig komoly feszültségekkel járna. A Fidesz eddig ügyelt rá, hogy semmilyen demonstráció ne torkolljon erőszakba, de mi van akkor, ha a feszültség hevében mégis bekövetkezik? Akkor hogyan lehet majd a felfokozott indulatokat kezelni? Én látok abban veszélyt, hogy a kampányban a feszültségek felsrófolása zajlik.
Milyen körben, milyen fórumon kellene erről beszélni?
Például a Nemzeti Választási Irodának is kellene ezzel foglalkoznia. Jönnek majd ide nemzetközi választási megfigyelők…
A propaganda nyilván azt fogja harsogni, hogy ők az EU kémei.
Ezért kellene tisztességesen elmagyarázni, hogy nem a szendvicsekért jönnek, meg hogy fotózkodjanak, hanem, hogy ügyeljenek a választások tisztaságára. Kulcsszerepük van a helyi választási bizottságoknak is, amelyekben ott ülnek a civil megfigyelők, akiknek a részvétele átívelhetne az árkokon. Szerintem erről beszélni kell, bár az valóban kérdés, hogy ki tudná segíteni nemzeti szinten, hogy a választások másnapján ezeknek a feszültségeknek legyen levezetése. Nagy szükség lenne társadalmi kampányra, és olyan társadalmi szereplőkre, akik a feszített helyzetben arra hívják fel a figyelmet, hogy ez az ország mindannyiunk otthona, és hogy az élet a választások másnapjától is együtt folytatódik.
