Andrásfalvy Bertalan: az aszály egyik oka a nagybirtokok térnyerése

1990 óta ismét lezajlott a földtulajdon koncentrációja, ami hátrányosan érinti a vízmegtartást – állítja Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár, az Antall-kormány egykori minisztere a Zöld Hangnak adott interjújában.

A most 94 éves Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas néprajzkutató, egyetemi tanár, politikus 1990 és 1993 között művelődési és közoktatási miniszterként dolgozott. A Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszékének alapító tanszékvezetője. Jónéhány általa írt, vagy szerkesztett könyv közül az egyik a Kárpát-medencében emberi hatásra lezajlott ökológiai változásokról szólt. Foglalkozott a hagyományos népi ártéri gazdálkodással is. A kutató telefonon válaszolt a Zöld Hang kérdéseire.

– Mi lehet az oka annak, hogy szárazodik az Alföld területe?

– A hegyekből mindig lejövő víz a középkorban az Alföldre érkezve szétterült. Ez a vízmennyiség most is megérkezik ide. Ezt átkergetjük az országon, és nincs ideje, hogy behatoljon és bekerüljön a földbe. Emiatt indul meg a kiszáradás. Az egész gátrendszer, amit Mária Terézia idejében kiépítettek, azt irányozta elő, hogy minél nagyobb területet lehessen szántani és vetni búzával és további exportálható terményekkel. Emiatt az országba beérkező vízmennyiségből több megy el tőlünk, mint amennyi bejön a folyókkal és az esővel.

– Már Mária Terézia idején építettek gátakat?

– Akkor már igen. Kezdeményezte, hogy minél nagyobb területeket lehessen fölszántani és megmenteni az eláradástól. A középkorban már elő-előfordul ez, de nem vezetett odáig, hogy hatalommal kisajátítsák ezeket a területeket. Ezt Mária Terézia tette lehetővé.

– Említette nekem korábban, hogy ehhez köze van a nagybirtoknak is. Mi az összefüggés a víz és a nagybirtok között?

– A nagybirtokosok tulajdonába került az az ármentesített terület, amit korábban a jobbágyok megóvtak az elárasztástól, és évszázadokon keresztül használtak. Persze nem árutermelésre, hanem mindenféle másra, gyümölcstermelésre, legeltetésre és így tovább. Az utóbbi időszakban a nagybirtok óriási túlsúlya megemelkedett. Jelenleg a nagybirtokos árut termel. Nem azt termeli, ami hazánkban szükséges, hanem azt, amit exportálni lehet, el lehet vinni. A középkor vége felé teljesen elmúlt az a szemlélet, hogy a területet sokoldalúan használom, és a helyi szükségletek kielégítésére koncentrálok. Amikor Mária Terézia lehetővé tette, hogy ezeket a területeket kisajátíthassák a nagybirtokosok, pillanatok alatt megnőtt nagybirtoki arány. Erről több kimutatás is van.

– Mit kellene tenni most a véleménye szerint?

– Maradjon itt az a víz, amit átkergetünk az országon és belemegy a rengeteg hordalékkal együtt a Tiszába, a Dunába, és végül a Fekete-tengerbe. Ehhez egészen meg kell változtatni a termelési struktúránkat. Tehát nem árutermelésre kell fordítani a földet, hanem sokoldalú használatra.

– „Pocsotyatérkép” néven emlegetnek egy 1938-ban készült térképet, amely azt mutatja, hogy a folyószabályozások előtt mekkora területtel jártak a vizek. Van egy másik térkép is, amelyen látszik, hogy jelenleg az Alföldön rengeteg csatorna vezeti el a vizet. Hogyan működött a vízgazdálkodás régen és ma? Mit lehetne csinálni a sok csatornával?

Az 1938-ban készült, ma „pocsolyatérképként” emlegetett térkép azt mutatja, hogy a folyamszabályozások előtt mely területek voltak állandóan (sötétkék) és időszakosan (világoskék) víz alatt. Jakab Gusztáv írása szerint ezen állapot létrejöttében a vízimalmok és a hódok tevékenysége is közrejátszott. Részletesebben itt olvashatunk erről. https://greenfo.hu/blog/a-pocsolyaterkep-legendaja/

– A sok csatorna teszi lehetővé azt, hogy az a víz, ami lejön, részben a Kárpátokból, részben pedig a felhőkből, ne ülje meg egy pillanatig sem a földet, mert akkor nem lehet szántóföldi művelést csinálni.

– Ha jól tudom, a belvízzel érintett területekről vezetik le a vizet csatornákkal.

– Olyan területekről van szó, amelyeket az év egy részében elárasztana a víz. Nem volt rajtuk állandó belvíz. Jelenleg nincs ideje a víznek, hogy beszívódjon a talajba és mélyen is emelje a talajvízszintet. A Tisza-tónál például több lépcsőben megemelték a gátakat, és az azokba beömlő vizet bizonyos időben öntözésre használják. De ez csak egy kis része annak, ami esőként leesett, és amit meg kellett menteni. A csatornákat lehetne fordítva is használni, de ahhoz le kell mondani az állandó földművelés, a nagybirtok területigényének egy részéről. A nagybirtok 10 évenként sem hoz szerves utánpótlást, e helyett műtrágyákkal próbálja emelni a talaj termőképességét. Ugyanakkor a víz nem tud beszivárogni a talajba, mert elvezetik. Elfolyik a Dunába és a Tiszába, illetve a Fekete-tengerbe. Egészen más gazdálkodást kellene folytatni, mert jelenleg nem élünk azzal a lehetőséggel, hogy a vizet, ami jön, azt itt tartsuk. A középkori emberek arról beszéltek, hogy Magyarország arany ország, ahol mindenből bőség van. Hal is volt bőven. Tehát a bőséget emlegetik és mindenhol a középkorban arról gondoskodtak, hogy kihasználják a víznek ezt a mozgását. Viszont a 18. és a 19. században azért csinálták a vízrendezéseket, hogy az a víz, ami bejön, az el is menjen, ne tudjon itt maradni. A vízgazdálkodásunk tönkrement, és most nagyon nehéz visszacsinálni. Az öntözés sajnos nem oldja meg ezt a problémát. A középkori vízgazdálkodás arra épült, hogy a megérkező víz maradjon helyben. A modernnek pedig az a lényege, hogy a földre jövő vizet el kell vezetni. Viszont ezáltal kiszárad a magyar Alföld.

– A nagybirtokkal kapcsolatban földosztásra lenne szükség? Lenne elég gazda, aki megművelné a kis birtokokat?

– Vannak gazdálkodók, akik vissza akarják állítani a korábbi állapotot, de nem tudják.

– A mostani birtokszerkezet a rendszerváltás óta alakult ki?

– Persze. Fokozatosan alakult ki, de elég gyorsan. Egy időben 8-9% volt a nagybirtok aránya, és lett belőle 40%. Óriási mértékben megnőtt a nagybirtokok területe, a birtokosok száma meg csökkent.

– Gondolom az is belejátszott ebbe a folyamatba, hogy akik kárpótlásként kaptak földet, sokan már városiak, és nem tudtak a földdel foglalkozni.

– Persze, ez is közrejátszott. Viszont egy nemzetközi kutatásnál azt vizsgálták, hogy hogyan gazdálkodnak, és foglalkoznak a jövővel. Az első díjat két magyar település nyerte el: Hosszúhetény és Miskolc. Még úgy is, hogy Hosszúhetényben vannak olyan házak, amelyeknek saját medencéje, saját szaunája van, és mindent kielégítenek, ami a modern ember számára kell.

Ajánlott irodalom

– Andrásfalvy Bertalan és Vargyas Gábor (szerk., 2009): Antropogén ökológiai változások a Kárpát-medencében. A Kárpát-medence felszínének változása a földhasználat és az életmód változásának következtében. PTE Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék–L’Harmattan, Pécs–Budapest. 368 o.

– Géczi Gábor, Tóth József, Leidinger Dániel, Tóth Ferenc, Agócs József és Andrásfalvy Bertalan írásai Agócs József (szerk., 2009): Az élő és éltető táj. c. tanulmánykötetében. Ekvilibrium Kiadó, Budakeszi. 209. o.

– Takács Károly (2025): Mesterséges csatornák, halastavak és vízszabályozás az Árpád-kori Rábaközben : 10-14. századi árok- és útrendszerek kutatásának eddigi eredményei. Ekvilibrium Kiadó, Budakeszi. 360 o.

– Heinrich Ditz (1867): A magyar mezőgazdaság. Népgazdasági tudósítás a kir. bajor Közmunka és Kereskedelmi Államminisztérium részére. Újrakiadás: Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézete, Budapest, 1993. 250 o. Elérhető a https://real.mtak.hu/9439/1/ditz.pdf címen.