Az idei év különösen kritikus időszaknak bizonyult, a klímaváltozás hatásai egyre egyértelműbben körvonalazódtak. A vízvisszatartás kérdése– hogy a vizet ne elvezessük, hanem megtartsuk a tájban – kezdett végre némileg nagyobb figyelmet kapni a közbeszédben. A biológiai sokféleség drámai változásokon ment keresztül: invazív fajok terjedése gyorsult fel, miközben az őshonos fajok és élőhelyek sérülékenysége nőtt. A természetvédelmi szabályozás és az erdőgazdálkodás körüli viták tovább éleződtek.
Félsivataggá váló Kiskunság, eltűnőben lévő alföldi erdőfoltok, tarvágások nemzeti parkok által kezelt területeken, kivadult kaktusztelepek a Homokhátságon. A komplex vízgazdálkodás átalakítása: a vízvisszatartás lehetőségei, dilemmái Magyarországon. Lelkes természetvédő civilek. Csupán néhány téma azok közül, melyekkel részletesen foglalkoztunk az idei év során a Zöld Hangon.
Aszály és klímaváltozás
2025-ben Magyarország szélsőséges aszályos időszakot élt meg, amely nem egyedi anomália, hanem tartós trenddé vált. A meteorológiai adatok alapján az ország a kontinens leggyorsabban száradó térségei közé tartozik, ahol a nyári csapadék akár 25–40%-kal is csökkent az elmúlt évtizedekhez képest – különösen a déli és délkeleti területeken. Ez a csökkenés nemcsak a talaj víztartalmát gyengíti, hanem a természetes élőhelyek, a mezőgazdaság és a vízháztartás egész rendszerét is destabilizálja. Az Alföld több pontján például olyan száraz talajrétegek alakultak ki, amelyek már a tavaszi vetéseket is ellehetetlenítették.
Az emberi egészséget sem kímélik ezek a változások: a hőhullámok miatti többlethalálozás ma már évi 800 fő körül alakul, és az MTA előrejelzése szerint 2050-re akár 150%-kal is nőhet. A rossz infrastruktúra tovább növeli a sérülékenységet: a szociális intézmények kétharmadában nincs légkondicionálás. Különösen Budapest és a nagyvárosok szegényebb negyedei érintettek, ahol a sűrű beépítettség miatt a hőszigethatás a legintenzívebb.
Vizet a tájba: szemléletváltás a magyar vízgazdálkodásban
A „Vizet a tájba!” program 2025-ben mérföldkővé vált a hazai vízgazdálkodási gyakorlat modernizálásában. Új korszak kezdődött a vízügy történetében, amikor 2025 februárjában az Energiaügyi Minisztérium és az Országos Vízügyi Főigazgatóság közösen meghirdette a programot, melynek célja a vízkészletek megőrzése és a kiszáradás elleni védekezés azáltal, hogy a gazdák önkéntesen felajánlják földjeiket időszakos elárasztásra.
A 900 résztvevő gazda közül sokan már az első évben látványos eredményekről számoltak be: a tartósan kiszáradó rétek újra kizöldültek, és több helyen visszatért a békapopuláció, amely évek óta eltűnőben volt tájainkról. Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei területen például 20 centiméterrel emelkedett a talajvízszint mindössze egy téli-tavaszi időszak alatt.
Ugyanakkor a vízügyi beavatkozások kettősségét jól mutatja a Zagyva kotrásának ügye: a medermélyítési munkák egyes szakaszokon a korábban is alacsony vízszintet tovább csökkentették, így a folyóparti nádasok és mocsári élőhelyek részben összeomlottak. A helyi természetvédők szerint több évre lesz szükség ahhoz, hogy a növénytársulások regenerálódjanak.
Invazív fajok visszaszorítása
Az invazív fajok közül 2025-ben kiemelten sok figyelmet kapott a japánkeserűfű, amely már több budapesti és Pest megyei patakpartot teljesen uralma alá vont. A Japánkeserűfű Akciócsoport civil önkéntesei egyes helyszíneken havi rendszerességgel gyomlálnak, és megfigyelték: ahol kitartóan végzik az irtást, ott az őshonos növényzet – például a fekete nadálytő vagy a kutyatejfélék – képes visszatérni. Ez az egyik olyan invazív faj elleni küzdelem, ahol valódi, mérhető eredményeket sikerült elérni viszonylag rövid idő alatt. A Zöld Hang által bemutatott akciók példája azt hangsúlyozza: az ökológiai beavatkozások sikeréhez gyakran több éves kitartás szükséges, amit sokszor csak civil közösségek képesek biztosítani.
Természetvédelmi törvény és erdők: szabályozási viták
A 2025-ös év egyik legélesebb szakmai vitája a természetvédelmi szabályozások lazítása körül bontakozott ki. A zöld szervezetek szerint a kormányzat által csökkentett büdzsé veszélyezteti a védett területek fenntartását: több nemzeti park jelezte, hogy a korábbi évekhez képest kevesebb forrást kap élőhely-rekonstrukcióra és kutatásra.
Amint azt ugyancsak megírtuk, a magyarországi erdők helyzete is romlik: egyes alföldi erdőtömbökben egész erdőrészletek száradtak ki, különösen a gyenge vízellátottságú akácosok és fenyvesek. A Pilisben pedig több helyen jelentek meg szúkárosításra utaló jelek, amiket a hőhullámokkal együtt járó fák legyengülése idéz elő.
Környezeti attitűd és zöld mozgalom
Egy másik cikkünkből kiderül, hogy jelenleg Magyarországon hogyan állunk a környezetvédelemhez. A társadalmi attitűd vizsgálata szerint a lakosság több mint 70%-a tart a klímaváltozás hatásaitól, ugyanakkor mindössze 15% kész jelentős életmódbeli változtatásokra. Ez a különbség jól mutatja, hogy az informáltság növelése és az ösztönzők megteremtése kulcsfontosságú lenne a környezeti átmenetben.
A civil mozgalom ugyanakkor erősödik: a Zöld Civil Országos Találkozón több új munkacsoport alakult, köztük az „Élővíz Munkacsoport”, amely a kiszáradó patakok és helyi vízfolyások megmentését tűzte ki célul.
Kell-e még egy Tisza-tó?
Cikkeztünk arról is, hogy 2025 novemberében Szegeden a „Vízszintemelés az Alföldön – de hogyan?” című kerekasztal-beszélgetésen a Tisza bevágódása, az Alföld súlyosbodó vízhiánya és a táj helyreállításának lehetőségei kerültek középpontba. Az eseményen részt vevő szakértők — köztük gazdálkodó geográfusok, vízügyi igazgatók és kutatók — egyetértettek abban, hogy a probléma többdimenziós és komplex. A Dél-Alföldön az idei csapadékmennyiség mindössze 300 milliméter volt, jóval elmaradva a sokéves átlagtól, miközben a talajvízszintek és a folyók vízállása történelmi minimumok közelébe süllyedt. A beszélgetés rávilágított, hogy a hagyományos duzzasztók és vízlépcsők önmagukban nem oldják meg a kiszáradást; a megoldás kulcsa a medrek és árterek természetes tározókapacitásának helyreállítása, a holtterek kiaknázása és a táj természetes vízjárásának visszaállítása.
Van kiút?
Az aszály és vízhiány, a természetes élőhelyek sérülékenysége, az invazív fajok terjedése és a szabályozási bizonytalanság együtt alakítják a környezeti válságot, amely körülvesz bennünket. A civil kezdeményezések és a vízvisszatartási programok mutatják, hogy talán lenne kiút – de ehhez rendszerszintű változást kell elérni, amelyhez sokak akarata és elköteleződése lenne szükséges.
