Sorozatosak a meghibásodások a tervezett paksi bővítés mintájának számító (ugyanolyan technológiájú), nemrég átadott atomerőműveknél.
A reaktormag leolvadásával, azaz beláthatatlan következményekkel fenyegető súlyos meghibásodás történt Belorusziában az asztraveci atomerőműben egy, a Bloomberg által megszerzett belső jelentés szerint. A Roszatom – szokás szerint – nyilvánosan tagadja a belső jelentésben bemutatott üzemzavart, a világsajtót viszont körbejárta az újabb nukleáris krízis, amelyet az orosz államon kívül mindenki tényként kezel. Hogy mi történt pontosan, azt a szakértők az említett jelentés alapján próbálták meg rekonstruálni. Úgy tűnik, ioncserélő gyanta szivárgott a reaktor primerkörébe, ez okozta az akut olvadásveszélyt. A normál esetben a víz tisztítását végző gyanta bejutása problémákat okozhat a vezérlésben, ami a legrosszabb opció szerint a vezérlőrudak és a fűtőelemek sérülésével, illetve magleolvadással is járhat.
Messze van, de annyira mégsem
A litván határhoz közeli erőmű elvileg messze van tőlünk (bár ez a távolság egy súlyos nukleáris baleset esetén, ahogyan az a csernobili katasztrófa idején is látszott, korántsem elegendő a védelemhez), ám a valóságban mégsem: ahogyan Jávor Benedek, a Párbeszéd – ZÖLDEK EP-listavezetője és korábbi európai parlamenti képviselője Facebook-bejegyzésében felhívta rá a figyelmet, a belorusz létesítmény pontosan ugyanazt a technológiát használja, amelyet a Roszatom Paks II.-nél is alkalmazni tervez. Márpedig a szóban forgó konstrukció az elmúlt években többször bizonyult megbízhatatlannak. Legutóbb az oroszországi Szentpétervár melletti Leningrád-2 erőműben tapasztaltak meghibásodást alig egy hónapja, akkor a turbinák sérültek meg súlyosan, a Roszatom által azóta sem megmagyarázott módon.
Az Orbán-kormány rendre azzal az állítással igyekszik eladni a magyar közvéleménynek a tervezett paksi bővítést, hogy a(z orosz) atomenergia megbízható, biztonságos és környezetbarát. Az ismétlődő krízisek azonban egyszerre kérdőjelezik meg az érvrendszer összes elemét: láthatóan sokkal inkább azoknak van (és volt) igazuk, beleértve magát Jávort is, akik azt hangsúlyozták, hogy az orosz nukleáris technológia, illetve általában az atomerőmű – részben a méretei, részben a biztonsági kultúrája miatt nehezen illeszthető be az egyre decentralizáltabbá váló európai energiarendszerbe, az atombalesetek kockázata pedig minden esetleges klímavédelmi előnyt zárójelbe tesz.
„Az egyre több meg nem magyarázott, részben eltussolt hiba arra utal, hogy a Roszatom új, VVER-1200-as erőműtípusa korántsem olyan megbízható, mint azt az orosz vagy a magyar kormányzat láttatni szeretné” – hangsúlyozta a bejegyzésben a politikus.
Nem jön ki a matek
A megbízhatóság, vagyis a rendelkezésre állás nem csupán egy szám a papíron, hanem az egész beruházás megvalósíthatóságának kulcsa. Ahogyan Jávor emlékeztetett rá, Paks II. megtérülését a kormányzat még számos fals adatból kiindulva is csak úgy tudta kimutatni, hogy az erőmű 95% fölötti kihasználtságát feltételezték. Ezt a szintet azonban Paks II eddig üzembe helyezett előképei még megközelíteni sem tudták. Amiből viszont az következik, hogy a működtetés vesztesége, és ezzel az állami támogatás szükséges mértéke még annál is sokkal nagyobb lesz, amit annak idején az Európai Bizottság engedélyezett.
Ráadásul más aggályok is akadnak a rendelkezésre állással kapcsolatban. Az egyik legrégebbi műszaki kifogás, amelyet a szakértők a tervezett bővítés kapcsán megfogalmaztak, a majdani új blokkok hűtésére vonatkozik. Egészen pontosan arra, hogy a Duna vizével történő hűtés számos akadályba ütközik. Ezek közül az egyik, hogy a Duna medre folyamatosan mélyül, mióta Bőst megépítették és a folyó sokkal kevesebb hordalékot szállít, így a hűtővízcsatorna medrébe nyaranta sokszor csak dízelszivattyúkkal lehet bejuttatni a vizet. A másik, az előzővel összefüggésben, hogy a legmelegebb nyári hónapokban Paks I-et is rendszeresen le kell állítani, mivel a folyó vize, ha beleengednék az elhasznált hűtővizet, túlságosan felforrósodna, és ez az élővilág pusztulásához vezetne. Hogy ezzel kezdeni kell valamit, azt mostanra a jelek szerint a kormány is belátta: elkezdtek tervezni egy külön hűtőberendezést a használt hűtővíz hűtésére. Mint Jávor utal rá, a Párbeszéd – ZÖLDEK részéről már 2015 novemberében a Paks II. környezetvédelmi engedélyét elemző anyagukban leírták:
„A környezeti hatástanulmány alapján egyértelműen megállapítható, hogy indokolt a hűtési koncepció felülvizsgálata. A hatástanulmányban nem vizsgálták a lehetséges hűtési alternatívák teljes körét. (…) A vízhűtést függetleníteni lehetne az élővilág-védelmi követelményektől, zárt hűtővíz-rendszer, például hűtőtó kialakításával.”
Az említett elemzésben 8 évvel ezelőtt részletesen modellezték az elhibázott tervek várható hatásait, és bebizonyították, hogy azok nem alkalmasak engedélyezésre. Azt is bemutatták, hogy milyen csúsztatásokkal, csalásokkal próbálták meg mégis eladni a terveket. „8 év után világosan kiderült, hogy már akkor is nekünk volt igazunk, az engedélyek hamis hatástanulmányon és engedélykérelmen alapulnak, a kiegészítő beruházások költsége – pont, ahogy akkor elmondtuk – hozzá fog adódni a projekt költségvetéséhez” – olvasható a politikus egy másik, szintén friss bejegyzésében.
Hogy a kiegészítő hűtés végül megvalósul-e, és ha igen, megoldja-e a problémát, az ma még nem tudható. Az viszont bizonyos, hogy a hűtés anomáliái tovább csökkentik a 95%-os kihasználás amúgy sem túl nagy valószínűségét.
Mi lesz ebből?
Ha azt nézzük, hogy a Roszatom mit tudott eddig kihozni a jövő atomerőművének kikiáltott kísérleti típusból, a helyzet nem ad okot túl sok bizakodásra. Nem csak az asztraveci erőmű, de az oroszországi ikerprojekt, a Leningrád-2 esete is inkább azt bizonyítja, hogy az orosz műszaki és építési kultúra súlyos kihívásokkal küzd. „A belorusz erőmű építésénél a reaktortartállyal először a vasúti szállítás közben villanyoszlopok sorát döntötték ki, majd a beemelésnél egyszerűen leejtették(!) a berendezést több méter magasról. Végül a reaktortartályt vissza kellett szállítani Oroszországba, a Roszatom nyilatkozata szerint majd máshol használják fel” – írja Jávor. Érdemes följegyezni, legalább az utókor számára: amikor a Párbeszéd – ZÖLDEK képviselői a parlamentben rákérdeztek, kizárható-e, hogy a leejtett reaktortartályt az orosz fél Pakson építi be, a kormány nem adott erre egyértelmű választ illetve garanciát.
Közben pedig az orosz fél nyomására végrehajtott sorozatos jogszabály-módosítások nyomán a magyar állam és az Országos Atomenergia Hivatal kontrollja egyre csökken a beruházás felett: nem az oroszok alkalmazkodnak az európai és a magyar műszaki-biztonsági előírásokhoz, hanem a magyar állam veszi át egyre látványosabban az orosz „jólvanazúgy” hozzáállást.