Sorozatosak a meghibásodások a tervezett paksi bővítés mintájának számító (ugyanolyan technológiájú), nemrég átadott atomerőműveknél.
A reaktormag leolvadásával, azaz beláthatatlan következményekkel fenyegető súlyos meghibásodás történt Belorusziában az asztraveci atomerőműben egy, a Bloomberg által megszerzett belső jelentés szerint. A Roszatom – szokás szerint – nyilvánosan tagadja a belső jelentésben bemutatott üzemzavart, a világsajtót viszont körbejárta az újabb nukleáris krízis, amelyet az orosz államon kívül mindenki tényként kezel. Hogy mi történt pontosan, azt a szakértők az említett jelentés alapján próbálták meg rekonstruálni. Úgy tűnik, ioncserélő gyanta szivárgott a reaktor primerkörébe, ez okozta az akut olvadásveszélyt. A normál esetben a víz tisztítását végző gyanta bejutása problémákat okozhat a vezérlésben, ami a legrosszabb opció szerint a vezérlőrudak és a fűtőelemek sérülésével, illetve magleolvadással is járhat.
Messze van, de annyira mégsem
A litván határhoz közeli erőmű elvileg messze van tőlünk (bár ez a távolság egy súlyos nukleáris baleset esetén, ahogyan az a csernobili katasztrófa idején is látszott, korántsem elegendő a védelemhez), ám a valóságban mégsem: ahogyan Jávor Benedek, a Párbeszéd – ZÖLDEK EP-listavezetője és korábbi európai parlamenti képviselője Facebook-bejegyzésében felhívta rá a figyelmet, a belorusz létesítmény pontosan ugyanazt a technológiát használja, amelyet a Roszatom Paks II.-nél is alkalmazni tervez. Márpedig a szóban forgó konstrukció az elmúlt években többször bizonyult megbízhatatlannak. Legutóbb az oroszországi Szentpétervár melletti Leningrád-2 erőműben tapasztaltak meghibásodást alig egy hónapja, akkor a turbinák sérültek meg súlyosan, a Roszatom által azóta sem megmagyarázott módon.
Az Orbán-kormány rendre azzal az állítással igyekszik eladni a magyar közvéleménynek a tervezett paksi bővítést, hogy a(z orosz) atomenergia megbízható, biztonságos és környezetbarát. Az ismétlődő krízisek azonban egyszerre kérdőjelezik meg az érvrendszer összes elemét: láthatóan sokkal inkább azoknak van (és volt) igazuk, beleértve magát Jávort is, akik azt hangsúlyozták, hogy az orosz nukleáris technológia, illetve általában az atomerőmű – részben a méretei, részben a biztonsági kultúrája miatt nehezen illeszthető be az egyre decentralizáltabbá váló európai energiarendszerbe, az atombalesetek kockázata pedig minden esetleges klímavédelmi előnyt zárójelbe tesz.
Nem jön ki a matek
A megbízhatóság, vagyis a rendelkezésre állás nem csupán egy szám a papíron, hanem az egész beruházás megvalósíthatóságának kulcsa. Ahogyan Jávor emlékeztetett rá, Paks II. megtérülését a kormányzat még számos fals adatból kiindulva is csak úgy tudta kimutatni, hogy az erőmű 95% fölötti kihasználtságát feltételezték. Ezt a szintet azonban Paks II eddig üzembe helyezett előképei még megközelíteni sem tudták. Amiből viszont az következik, hogy a működtetés vesztesége, és ezzel az állami támogatás szükséges mértéke még annál is sokkal nagyobb lesz, amit annak idején az Európai Bizottság engedélyezett.
Ráadásul más aggályok is akadnak a rendelkezésre állással kapcsolatban. Az egyik legrégebbi műszaki kifogás, amelyet a szakértők a tervezett bővítés kapcsán megfogalmaztak, a majdani új blokkok hűtésére vonatkozik. Egészen pontosan arra, hogy a Duna vizével történő hűtés számos akadályba ütközik. Ezek közül az egyik, hogy a Duna medre folyamatosan mélyül, mióta Bőst megépítették és a folyó sokkal kevesebb hordalékot szállít, így a hűtővízcsatorna medrébe nyaranta sokszor csak dízelszivattyúkkal lehet bejuttatni a vizet. A másik, az előzővel összefüggésben, hogy a legmelegebb nyári hónapokban Paks I-et is rendszeresen le kell állítani, mivel a folyó vize, ha beleengednék az elhasznált hűtővizet, túlságosan felforrósodna, és ez az élővilág pusztulásához vezetne. Hogy ezzel kezdeni kell valamit, azt mostanra a jelek szerint a kormány is belátta: elkezdtek tervezni egy külön hűtőberendezést a használt hűtővíz hűtésére. Mint Jávor utal rá, a Párbeszéd – ZÖLDEK részéről már 2015 novemberében a Paks II. környezetvédelmi engedélyét elemző anyagukban leírták:
„A környezeti hatástanulmány alapján egyértelműen megállapítható, hogy indokolt a hűtési koncepció felülvizsgálata. A hatástanulmányban nem vizsgálták a lehetséges hűtési alternatívák teljes körét. (…) A vízhűtést függetleníteni lehetne az élővilág-védelmi követelményektől, zárt hűtővíz-rendszer, például hűtőtó kialakításával.”
Az említett elemzésben 8 évvel ezelőtt részletesen modellezték az elhibázott tervek várható hatásait, és bebizonyították, hogy azok nem alkalmasak engedélyezésre. Azt is bemutatták, hogy milyen csúsztatásokkal, csalásokkal próbálták meg mégis eladni a terveket. „8 év után világosan kiderült, hogy már akkor is nekünk volt igazunk, az engedélyek hamis hatástanulmányon és engedélykérelmen alapulnak, a kiegészítő beruházások költsége – pont, ahogy akkor elmondtuk – hozzá fog adódni a projekt költségvetéséhez” – olvasható a politikus egy másik, szintén friss bejegyzésében.
Hogy a kiegészítő hűtés végül megvalósul-e, és ha igen, megoldja-e a problémát, az ma még nem tudható. Az viszont bizonyos, hogy a hűtés anomáliái tovább csökkentik a 95%-os kihasználás amúgy sem túl nagy valószínűségét.
Mi lesz ebből?
Ha azt nézzük, hogy a Roszatom mit tudott eddig kihozni a jövő atomerőművének kikiáltott kísérleti típusból, a helyzet nem ad okot túl sok bizakodásra. Nem csak az asztraveci erőmű, de az oroszországi ikerprojekt, a Leningrád-2 esete is inkább azt bizonyítja, hogy az orosz műszaki és építési kultúra súlyos kihívásokkal küzd. „A belorusz erőmű építésénél a reaktortartállyal először a vasúti szállítás közben villanyoszlopok sorát döntötték ki, majd a beemelésnél egyszerűen leejtették(!) a berendezést több méter magasról. Végül a reaktortartályt vissza kellett szállítani Oroszországba, a Roszatom nyilatkozata szerint majd máshol használják fel” – írja Jávor. Érdemes följegyezni, legalább az utókor számára: amikor a Párbeszéd – ZÖLDEK képviselői a parlamentben rákérdeztek, kizárható-e, hogy a leejtett reaktortartályt az orosz fél Pakson építi be, a kormány nem adott erre egyértelmű választ illetve garanciát.
Közben pedig az orosz fél nyomására végrehajtott sorozatos jogszabály-módosítások nyomán a magyar állam és az Országos Atomenergia Hivatal kontrollja egyre csökken a beruházás felett: nem az oroszok alkalmazkodnak az európai és a magyar műszaki-biztonsági előírásokhoz, hanem a magyar állam veszi át egyre látványosabban az orosz „jólvanazúgy” hozzáállást.
