Miért gondolja sokunk annyira magától értetődőnek, hogy túléli az emberiség a klímaválságot? S mi köze van ehhez az induktív pulykának és a ChatGPT-nek? Kiderül Domschitz Mátyás írásából.
Ha jön egy ötletem, egyből beírom a telefonomba. A Keep nevű jegyzetappot használom. Csak néhány szót, vagy egy mondatot írok le, ami elég ahhoz, hogy később az eszembe jusson a gondolat.
Ma reggel ezt az ötletet vettem elő: „Popperhez: Az indukció hibája, hogy az emberiség evolúciós fejlődésébe vetett hit alapján magabiztosan hiszünk a túlélésben.”
A gondolati háttér, hogy egy olyan evolúciós narratívában élünk, amelyben az emberiség történetét sikeres alkalmazkodások folyamatának éljük meg. És ezt a jövőre is kivetítjük, ez lenne az indukció. Ami hiba. Azt gondolhatjuk, hogy a mostani klímaválságot is túl fogjuk élni. Ami eddig megtörtént, eddig is így fog történni. A történetből persze gyakran kimarad, hogy itt szelekció van, a többség nem élte túl. De mi igen.
Valahol olvastam, talán egy Karl Popperről írott szövegben, hogy van erre egy híres példázat: az „induktív pulykáról” szól. A pulyka bízik az emberben, mert eteti, hizlalja, a pulyka tudja, hogy ha jön az ember, az jó. Ez megy egészen a Hálaadás Napjáig. Azt sejtettem, hogy nem Popper a forrás. Beírtam a Google keresőbe, hogy „induktív pulyka” – több szöveget is találtam, de nem derült ki egyértelműen a forrás. Rémlett az is, hogy Bertrand Russell lehet. Elővettem egy sor filozófia könyvet, lexikonokat. Megkerestem Russell-t, de ezekben meg nem találtam az induktív pulykát. Fél óra frusztrált keresés után feladtam. Kudarc. Elengedtem volna. De nem tudtam. Kerestem még. Feszült és fáradt lettem. Végül elővettem a mesterséges intelligenciát (nem jó a név, de erről később).
A válaszokat eltérő formázással írom. A szöveg végén jelzem a kérdés válasz időpontját, mint ahogy az internetes hivatkozásoknál szokás.
Megkérdeztem: Kitől származik az induktív pulyka példázata?
Válasz:
„Az induktív pulyka hasonlata Bertrand Russell nevéhez fűződik. Russell angol filozófus és matematikus volt, aki a 20. század elején nagy hatással volt a filozófiára és a logikára. Az induktív pulyka hasonlatát a tudományos indukció problémájával kapcsolatban vetette fel, hogy megmutassa a korlátait. Russell szerint a tudományos megállapításokra való indukció során nem lehetünk biztosak a jövőbeli eseményekben, még akkor sem, ha hosszú ideig azonos mintákat tapasztalunk. Ez a gondolat azóta is nagy hatással van a tudományfilozófiai és episztemológiai kutatásokra.” (2023 május 2.)
Örültem, hogy megvan. Most akkor le kell írni szépen, hogy hogy is szól a példázat. Ekkor már fáradt voltam és azt gondoltam, hogy ezt is megkérdezem ChatGPT-től.
Kérdés: Mi az induktív pulyka példázat?
Válasz:
„Az induktív pulyka példázata egy gondolkodási paradoxon, amelyet Bertrand Russell, a híres angol filozófus alkotott. A példázat egy olyan pulykáról szól, amely minden reggel ugyanabban az időben kap enni. A pulyka napról napra növekvő biztonsággal éli meg, hogy mindig ugyanabban az időben kap enni. Úgy tűnik számára, hogy az etetője mindig gondoskodik róla, hogy jól érezze magát és biztonságban legyen. Azonban, amikor eljön a Hálaadás napja, az etetője egyszer csak lecsapja a fejét, és a pulyka számára hirtelen nyilvánvalóvá válik, hogy az előző napokban tapasztalt rendszeresség csak egy átmeneti időszak volt, amely végül a végzetéhez vezetett. Ez a példa azt mutatja, hogy a múltbeli tapasztalataink és a jelenlegi feltételezéseink nem mindig jelentenek jó előrejelzést a jövőbeli eseményekre. A pulyka azonban csak akkor ismeri fel ezt, amikor már túl késő, és már nem tud változtatni a sorsán. Az induktív pulyka példázata arra figyelmeztet bennünket, hogy fontos folyamatosan felülvizsgálni az előfeltevéseinket és nem alapozni kizárólag múltbeli tapasztalatainkra a jövőbeli eseményekre vonatkozóan. Az induktív pulyka példázata arra utal, hogy egy állat hosszú ideig tapasztalhatja a biztonságot, de az egyetlen rossz nap, amikor levágják, minden korábbi tapasztalatát értelmetlenné teszi. Ez a példázat arra emlékeztet minket, hogy a múltbeli események és tapasztalatok nem feltétlenül jelzik a jövőt.” (2023 május 2.)
Aztán azt gondoltam, hogy nekiállok az eredeti gondolatom kifejtésének. Hogy az induktív pulyka módján azt gondoljuk, hogy majd az evolúció a jelenlegi válságot is megoldja. Itt több hiba van. Az evolúció nem problémamegoldó. A mechanizmusa szelektálja a problémamegoldásokat és a problémamegoldókat. De nem a mi problémánkat oldja meg. S csak mert valakik túlélik, hiba azt hinni, hogy ezek csak mi lehetünk. Ne legyünk már annyira nyugodtak. A jelenlegi bolygóméretű válságra nincsenek tapasztalataink. Részproblémákra vannak, a komplex egészre nincsenek. Itt van ugyan az evolúció, a Bolygó túléli, de nincs garancia, hogy nekünk kedvez. Lehetünk a természetes kiválasztódás vesztesei.
Eszembe jutott, hogy erről is megkérdezem OpenAI-t.
Kérdés: Hasonlít-e az emberiség hite a globális túlélésre az induktív pulyka példázatára?
Válasz:
Az emberiség hite a globális túlélésre valóban hasonlít az induktív pulyka példázatára. Az emberiség sok évszázadon keresztül fejlődött és virágzott, miközben folyamatosan növelte az erőforrások felhasználását és a technológia fejlesztését. Azonban az emberi tevékenységek hatása a bolygónkra egyre inkább nyilvánvalóvá vált az utóbbi évtizedekben. Az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség csökkenése, a víz- és talajszennyezés, valamint az erőforrások kimerülése mind azt mutatják, hogy a jelenlegi növekedési modellünk fenntarthatatlan. Ha az emberiség nem változtatja meg jelenlegi viselkedését, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a jövőben súlyos környezeti és társadalmi problémákkal kell szembenéznie. Ezért fontos, hogy az emberiség felismerje az induktív pulyka példázatából adódó tanulságokat, és megpróbáljon előrelátóan cselekedni a globális túlélés érdekében. A fenntartható fejlődésre való átállás, az erőforrások hatékonyabb felhasználása, valamint a környezetvédelmi és klímavédelmi intézkedések mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az emberiség hite a globális túlélésre valósággá váljon. (2023 május 2.)
Ki írta a szöveget?
Én és az AI. De az AI a szövegét más szövegekből konstruálta. Azokat meg emberek írták. A mesterséges intelligencia helyett jobb szó lenne, ha kollektív intelligenciának hívnánk. Emberek írták. Ezt tovább gondolva senki se ír egyedül szöveget. Benne van Karl Popper, Bertrand Russell, akik olvasták őket, akik írtak róluk, vitatkoztak velük, az előttük élő, gondolkodók, akikkel meg ők vitatkoztak. És azok, akik az ökológiai válságról írtak, kutattak, akikre támaszkodom, amikor erről gondolkodok. Ez az emberiség személyek feletti kollektív intelligenciája. Nevezhetem kultúrának. Könyvben, iskolában, konferenciákon, beszélgetésekben, majd interneten jutunk hozzá. Egyre több olyan eszközünk van, amely a kultúra írott részében tud gyorsan keresni, olvasni, most már szövegeket is ír.
Jó szerszám. Ne tekintsük intelligenciának. Az emberi intelligencia eszköze.
Mert marad valami a személynek. Marad a motiváció, az érzelmek, és a tudás a jóról. Amit hordoz a kultúránk értékelő része. Erkölcs, értékek, prioritások, célok. Még a biológiai örökségünk is tartalmaz ilyeneket.
Én félek. Nekem van klímaszorongásom. Ezt a kifejezést itt most nem szeretem. Eltávolít a konkrét félelmemtől. Szociologizálja az én félelmemet. A félelem problémamegoldásra ösztönöz. Mi akarunk túlélni. Azt akarom, hogy ne legyünk túl nyugodtak. A motívum nem a mesterséges, hanem a természetes intelligencia – az emberi elme – része. Az AI csak újabb eszközt adott a kezünkbe. A szellemi munkát segítő technika. Használjuk! Az ember amúgy technoszociális lény is. A technológiájával az, aki.
A jelen válságait is meg kell oldani, amihez szükséges a technológia.
Olvassa el szerzőnk tudásalapú társadalom politikájáról írt cikkét is!
