Itt nézheti élőben a perkupai denevér-valóságshow-t!
A denevérek – köztük az épületlakó fajok is – egyre nagyobb veszélyben vannak, pedig még emberi megfontolás szerint is hasznos állatok.
A denevérek – köztük az épületlakó fajok is – egyre nagyobb veszélyben vannak, pedig még emberi megfontolás szerint is hasznos állatok.
„Senki sem születik úgy, hogy gyűlöl. De ahogy az ember képes a gyűlöletet elsajátítani, úgy képes a szeretetet is. A magyar közéletben nagyon ritka az elfogadás, az egymásra való odafigyelés. Most egy befelé nézésre, elmélkedésre alkalmas tér alakult ki.”
A Nottinghami Egyetem kutatóinak számításai szerint 2040-re 2 milliárd autó fog majd az utakon hasítani, ami az utak jelenlegi kapacitását 50 százalékkal megemelné.
Vízsugarakkal, homokkal és kéziszerszámokkal oltják a lángokat.
Barabás Richárd kifejtette, hogy a tavalyi (infláció előtti) tűzijáték árából (12 milliárd forintból) kiindulva, ez az összeg rengeteg más humanitárius célra ráfordítható lenne.
A behelyezett pályatáblák a híd teljes hosszán egybefüggő részt alkotnak, ennek köszönhetően már végig lehet sétálni a Lánchídon. A hídpályát várhatóan év végén visszaadják a forgalomnak.
A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF, FŐKERT, BKV és a MÁV munkatársai kézi és gépi erővel július 20-án, szerda éjszaka, majd 21-én, csütörtök hajnalban kitakarították a pályaudvar aluljárószintjét, a kerengő területét és a lépcsőfeljárót.
Az ózon koncentrációja nyáron nő leginkább, és általában a déli, kora délutáni órákban éri el a legmagasabb értékeket.
Az ázsiai gepárd korábban az Arab-félszigettől Afganisztánig elterjedt volt a térségben, ma már csak Iránban tud túlélni. Az indiai tisztviselők ezt tartják az utóbbi idők legsikeresebb kísérletének, kiemelve az indiai gepárd csúcsragadozóként betöltött szerepét a helyi ökoszisztémában.
Világszerte 566 755 142 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 380 748 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján.