Több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdői, mint amennyit elnyelnek

A Nature tudományos lapban megjelent tanulmány szerint évente mintegy 1,5 milliárd tonnányi szén-dioxid termelődik, miközben a növekvő erdő csupán 0,5 milliárd tonnányit nyel el. A hatalmas erdő korábban szénelnyelőként magába zárta a klímakrízist fokozó káros anyagot, most azonban hozzájárul a folyamat felerősítéséhez – írja az MTI.

Az emisszió nagy részét a tüzek okozzák, amelyek közül sokat szándékosan gyújtanak, hogy így alakítsanak ki területeket a marhatenyésztés és szójatermelés számára.

A tüzeken kívül azonban a magasabb hőmérsékletek és az Amazonas délkeleti részét sújtó szárazságok is jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az erdőség szén-dioxid-forrássá váljon.

A növekvő fák és egyéb növények felvették a fosszilis üzemanyagok kibocsátásának nagyjából egynegyedét az 1960 évek óta zajló mérések szerint, az Amazonas-vidék kiemelkedő szerepet játszott a legnagyobb trópusi esőerdőként. Minden eddiginél sürgetőbbé teszi az emisszió mérséklését, hogy az Amazonas-vidék elveszíti szén-dioxid-felvevő erejét.

Kisrepülők segítségével mérték a szén-dioxid-szintet 4500 méterrel az erdők felett az elmúlt egy évtizedben. Különösen aggasztó a tudósok szerint annak a felfedezése, hogy az Amazonas-vidék egy része még erdőtüzek nélkül is szén-dioxidot bocsát ki.Úgy vélik, ez nagy valószínűséggel a fakitermelésnek és a szomszédos területeket is érzékenyebbé tevő erdőtüzeknek köszönhető.

A fák idézik elő a régió esőinek nagy részét, így a kevesebb eső súlyosabb szárazságot és hőhullámot jelent, ami még több fa halálához és tüzekhez vezet.

A Jair Bolsonaro vezette brazil kormányt heves kritikák érik, mivel támogatja az erdőirtást,amely 12 éve nem tapasztalt mértéket ért el, miközben az erdőtüzek száma is a 2007 óta tapasztalt legmagasabb volt júniusban. A kevesebb fa kevesebb esőt és magasabb hőmérsékletet jelent, ami még súlyosabbá teszi a száraz időszakot a megmaradt erdőkben.

Borítókép: Pixabay/markusspiske

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére