A világ talán leghíresebb kertészetében 7 millió tulipánt ültettek most el
Bíznak benne, a következő tavasszal már nemcsak virtuálisan lesz látogatható a hely.
Bíznak benne, a következő tavasszal már nemcsak virtuálisan lesz látogatható a hely.
Helyi civilek, Budakeszi önkormányzata és ellenzéki politikusok fogtak össze.
Az emberek nagy számban és messzire terjeszthetnek növényi magokat a ruházatukon, amelyek még a gépi mosást követően is megőrizhetik csíraképességüket.
A fekete gomba melanin nevű anyagának köszönhetően kiszívja a radioaktivitást a szennyezett anyagokból.
Fotósunk, Rácmolnár Milán részt vett a Kéktúrázás napján és megörökítette élményeit.
Magyarországon is több ezer hektárnyi fa van veszélyben a gombás megbetegedés miatt.
A közösségek százait fenyegeti és 450 ezer négyzetkilométeren veszélyeztet kulcsfontosságú ökológiai rendszereket.
A Sas-hegy a főváros érintetlen vidéke maradt, az elmúlt évtizedek egyik csodájaként. A dolomitsziklákon változatos növénytakaró alakult ki, védett virágok sokaságával. Cseh Tamás videója.