Egy dollárért hozat kőzetmintát a Holdról a NASA
A mostani kezdeményezés üzleti modellt akar megteremteni a Földön túli erőforrások kinyerésére, értékesítésére és használatára.
A mostani kezdeményezés üzleti modellt akar megteremteni a Földön túli erőforrások kinyerésére, értékesítésére és használatára.
57 gyalogtúra, 32 kerékpártúra és 60 látnivaló szerepel azon a listán, amely segít elkerülni a természetjáróknak a zsúfolt helyeket.
Az április eleji mínuszok elvitték szinte az egész kajszi- és őszibaracktermést.
A nemrég megújult budapesti Tabán késő ősszel is igen szép arcát mutatja. Fotósunk, Rácmolnár Milán a környéken járt néhány napja, és úgy gondolta, olvasóinknak is érdemes látnia, mi mindent lehet itt csinálni.
Az éjszakai korlátozás idején a saját telken lévő stégen sem lehet horgászni, az ugyanúgy a kijárási tilalom megszegésének minősül.
A vashiány több mint másfél milliárd embert érint a világon, Európában minden harmadik menstruáló nő, négy várandós közül három, illetve a kisgyermekek csaknem fele vashiányos.
Az előző években még főként az ország nyugati részében pusztító nyugati dióburok-fúrólégy kártételéről immár az egész országból érkeztek visszajelzések.
A tölgy-csipkéspoloska a magyar erdőkben valaha megjelent legnagyobb jelentőségű idegenhonos, inváziós rovar.
130 árust ellenőriztek.
A túlterheltség miatt komoly közlekedési és parkolási gondok jelentkeztek, a sétányokon is egyre nehezebb tartani a szükséges távolságot.