
Melegszik az idő a jövő héten
A csúcsértékek 19 és 25 fok között várhatók, a tartósabban borongós tájakon lesz hűvösebb.
A csúcsértékek 19 és 25 fok között várhatók, a tartósabban borongós tájakon lesz hűvösebb.
Bár az ország erdőinek negyedét már most is az akác teszi ki, ez az arány tovább növekedhet – az erdőtelepítési program költségvetéséből. Az akácültetvények viszonylag gyors anyagi hasznot hoznak a gazdáknak, de az őshonos erdőkhöz képest ökológiailag szinte értéktelenek, természetvédelmi szempontból pedig inkább károsak.
A rendszer a déli óráktól a riasztott területeken teljes kapacitással működött, a generátorok összesen 3917 órát üzemeltek.
Önkéntesek segítségével kezdődött meg a feltárás. A polgármester a bejegyzésében a fejleményekről későbbi tájékoztatást ígért.
Egy négy méter vastag törzsű patagónciprus.
A biodiverzitás, a természeti és néprajzi értékek megóvására születtek. Megmutatják nekünk ezek szépségeit, miközben megtanítanak bennünket a tiszteletükre. Európában több mint 110, nálunk még nincs 50 éve, hogy léteznek nemzeti parkok. Ma van az európai nemzeti parkok napja.
A légköri nyomásváltozás erejét jól mutatja, hogy még a 16.500 kilométer távolságra fekvő Nagy-Britannia felett is láthatóan megemelte a felhőzetet.
Az Európai Unió spárgatermelése 315,4 ezer tonna volt 2021-ben, ennek mintegy 40 százalékát Németország (119 ezer tonna) adta, majd Spanyolország (62 ezer tonna) következett.
Délutánként általában 22 és 29 fok közé melegszik fel a levegő, keleten néhány fokkal hidegebb, míg délen melegebb is lehet.
Rododendronbokrokkal szegélyezett ösvények, hatalmas fák, lombkoronasétány. Fotósunk, Rácmolnár Milán a minap a Jeli Arborétumban járt, és ezt a csodálatos galériát készítette.