
Az új hibridautók száma már a benzinesekét is előzi idén
A dízeleladások aránya 18 százalékra zuhant.
A dízeleladások aránya 18 százalékra zuhant.
A szakértők lehetséges csillagközi utazókat, idegenek által épített műholdakat, illetve azonosítatlan égi jelenségeket fognak keresni.
Nyolcéves csúcson az áremelkedési ütem, a magyarországi infláció a legmagasabb az EU-ban, de úgy fest, nincs megállás a drágulásban.
A megújuló energiaforrásból termelt áram 53 százalékát nap, 26 százalékát biomassza, 12 százalékát szél, négy százalékát biogáz, három százalékát víz, két százalékát a kommunális hulladék megújuló része és egy százalékát geotermikus energia biztosította.
A JóAutók.hu várakozása szerint reális az esély, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának 2019-ben elért 808 ezres csúcsa.
Augusztustól minden hónapban napi 400 ezer hordóval növelik a kitermelést, amíg ki nem vezetik a napi 5,8 millió hordós termelési kiigazítást.
„A minisztérium vezetése mindent megtesz a termálvíz felhasználásának helyreállítása érdekében. Azonban véget kell vetni a törvénysértésnek.”
Júniusban Európában a legnagyobb piacon, Németországban nőtt a legerősebb ütemben, 24,5 százalékkal az értékesítések száma.
Hazai zöld szervezetek nyílt levélben fordultak Nagy István agrárminiszterhez, hogy ne támogassa a kockázatos glifozát növényvédőszer-hatóanyag újbóli uniós engedélyezését.