
Újabb energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be a Szegedi Tudományegyetemen
Az igazgatási szünet első és második részében a vizsgáztatást folyamatosan, de kevesebb teremben tartják. A téli bezárás idején vizsgáztatási szünet lesz.
Az igazgatási szünet első és második részében a vizsgáztatást folyamatosan, de kevesebb teremben tartják. A téli bezárás idején vizsgáztatási szünet lesz.
I. (Nagy) Konstantin császár solidusa a szolnoki Damjanich János Múzeum szempontjából azért is jelentős a lelet, mert az 1900-as évek legeleje óta nem került római kori aranypénz a gyűjteményükbe. A solidust Kr. u. 310 körül I. Konstantin császár vezette be.
Az International Osteoporosis Foundation (IOF) megdöbbentő visszaesésről tanúskodó statisztikával szembesítette Magyarországot a súlyos csontritkulásban szenvedő nők ellátásával kapcsolatban. Eszerint 65 százalékuk nem kapja meg a szükséges kezelést, vagyis több mint több mint a kétszeresére nőtt az arányuk 2010-hez képest.
„Abban bízom, hogy egy színésznő által előadott személyes és inspiráló történet nagyobb hatást tud elérni, mint a világ pusztulásával riogató, vagy arra figyelmet felhívó újságcikk vagy hír. Hiszek benne, hogy az emberekhez a szívükön és nem az eszükön keresztül vezet a legrövidebb út. Hogy célszerűbb, ha azt érzik, hogy ők is ilyenek akarnak lenni – mintha csak szembesítenénk őket a hiányosságaikkal” (Pelsőczy Réka, a természettudós életét feldolgozó sétaszínház előadásának rendezője.)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított egy máltai székhelyű online szerencsejáték-szolgáltató ellen.
A kampány célja, hogy bemutassa azokat az ártalomcsökkentési lehetőségeket, amelyekkel – azokat egyéni és közösségi szinten mindennapi tevékenységeinkbe beépítve – csökkenthetjük a károsanyag-kibocsátás mértékét és így hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egy füstmentesebb, fenntarhatóbb városban élhessünk.
Az NB II-es sportszervezetek jelentős költségcsökkenést várnak az intézkedéstől.
A fővárosi hidat várhatóan december közepén ismét használhatják az autósok.
Rendhagyó premieren járt videós csapatunk és katartikus élményben részesült. A hármashatárhegyi Jane Goodall Tanösvényen, mint természetes színpadon a névadó életét és munkásságát feldolgozó színházi előadáson vehetünk részt. A Pelsőczy Réka rendezésében készült darabot Bohoczki Sára adta elő a nézők aktív részvételével, valódi sétaszínházként, a Jane Goodall Intézet szervezésében. Az előadás után a két ismert színésznő, és Kádár András, az intézet főtitkára állt kameránk elé, hogy műhelytitkokba avassa be a Very Important Planet nézőit.
Hét négyzetméteres mini földbirtokok sorakoznak egy szegedi lakótelep szélén, amelyek ingyen használhatók, de dolgozni kell velük.