Minden évben június 25-én a Barlangok napját ünneplik a kutatók és a természetbarátok. A magyar barlangászok évtizedek óta kutatják a Montenegró délnyugati részén, a Kotori-öböl és az ország hajdani fővárosa, Cetinje között található hegyvidék barlangjait. Számos veszély leselkedhet a mélyben a barlangászokra, akik saját zsebből finanszírozzák a költséges túrákat. Takácsné Bolner Katalin az első expedíciókon tevékenyen részt vett a kutatásokban. Az okleveles geológussal beszélgettünk a barlangok veszélyeiről, az eddigi kutatások eredményeiről, és arról, milyen feladatok várnak a barlangászokra Montenegróban.
Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!
Az első expedíciót még 2003 nyarán szervezték a területre, amikor egy korábbi túra néhány résztvevője felfigyelt a térség kutatásában rejlő lehetőségekre. A kezdeti eredmények beváltották a
reményeiket, így az itteni karsztvidék mélyének kutatása a magyar barlangászok rendszeresen ismétlődő programjává vált.
„Minthogy a terület jó 800 kilométerre esik Magyarországtól, ide nem lehet csak egy hétvégére leruccanni, így évente egy-egy expedícióra kerül sor kéthetes időtartammal. Ez eddig összesen 21 magyar expedíciót jelent (a 2020-as COVID-évet kénytelenek voltunk kihagyni), a következő pedig idén július végén indul” – mesélt a Zöld Hangnak Takácsné Bolner Katalin.
A környezetvédelemért felelős minisztérium Barlangtani Osztályának nyugalmazott vezetője jelenleg az expedíciók „írnokaként” tevékenykedik: begyűjti és rendszerezi a kutatások napi információit, vezeti a tábori katasztert, megírja a szükséges hivatalos jelentéseket és az eredményekről beszámoló előadásokat is tart a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat szakmai rendezvényein. Katalin megkeresésünkre szívesen mesélt a barlangok kutatásának nehézségeiről és eredményeiről.
Hogyan kell elképzelni a terepen a tudományos munkát? Hányan vettek részt eddig a kutatásokban?
Expedícióink hagyományos alaptábora a kutatott terület középső, legalacsonyabb részén, a 850 méter tengerszint feletti magasságban húzódó Njeguši-poljén van, ahol egy félreeső mezőt bérelünk. Ez személygépkocsival is megközelíthető, így akár a kutatásokban részt nem vevő ismerősök és családtagok is velünk tarthatnak. Számukra a felszíni túrázás, a légvonalban alig pár kilométerre lévő – de csak bő 25 kilométeres szerpentinezéssel megközelíthető – tenger, a környező történelmi városok és távolabb a Skodrai-tó kínálnak jó programlehetőségeket.
Velük együtt az expedíciók létszáma az utóbbi 15 évben már száz fő körül alakult, ebből átlag 80 fő vesz részt a tényleges kutatómunkában is. A személyi összetétel persze évről-évre változik, a húsz évvel ezelőtti résztvevők zöme már elmaradt, de mindig vannak újabb érdeklődők is. A kutatásokban így eddig már több mint 500 fő vett részt, a különböző magyar kutatócsoportok tagjai mellett néhány szerb, szlovákiai, sőt amerikai kutató is. A „törzsgárdát” mintegy 22 fő alkotja, ám közülük is csak egyetlen személy vett részt az összes eddigi expedícióban: ő Hegedűs András, a jelenlegi expedícióvezető.
Ezek teljes mértékben önerőből zajlanak.Sokba kerül egy expedíció?
Igen, a résztvevők adják össze az adott expedíció költségeit, de különböző felszerelésekkel és eszközökkel többen is támogatják a munkát. Ez azonban nem a montenegrói expedíciók sajátossága: az új barlangok, barlangszakaszok feltárását célzó kutatások szinte mindenütt a világon így zajlanak.
A jelenlegi forint-euró árfolyamon számolva (mert Montenegró hivatalos pénzneme – bár nem tagja az Európai Uniónak – az euro), egy-egy expedíció költsége úgy 4-5 millió forint lehet. Ennek legjelentősebb tételei a táborhely bérleti díja, a tábori konyhán főzött napi egyszeri meleg étel, az áramellátást biztosító aggregátorok és a napi élelmiszerbeszerzés benzinköltsége és persze a közös felszerelés: kötelek, nittek, karabinerek, fúrógépek. Az oda- és visszautazást a résztvevők egyénileg szervezik.
Milyen veszélyek rejtőzhetnek egy-egy barlangban?
Az általunk kutatott területen a legjelentősebb veszélyforrás az aktív, vízvezető barlangok árvízveszélyessége, hiszen ezen a nyílt karsztos térszínen nincsenek felszíni vízfolyások: a felszínre hulló minden csapadék a mélybe szivárog és a barlangokon keresztül jut a tengerszinten fakadó nagy karsztforrásokhoz. Hóolvadás vagy kitartó esőzés után az addig csendesen csordogáló barlangi patakok bizony rohanó, dühös áradattá válhatnak.
Éppen ezért expedícióinkat az év legszárazabb időszakában, július-augusztusban szervezzük, de még így is volt rá példa, hogy egy hirtelen felhőszakadás a barlangban érte kutatóinkat, s egy magasabb pontra kapaszkodva vagy éppen kötélhídon függeszkedve kellett megvárniuk a villámárvíz levonulását.
Miután a térség az első és második világháborúban is komoly harcok színtere volt, helyi sajátosság, hogy néhány barlangban fel nem robbant lövedékek, kézigránátok, „feleslegessé” vált lőszerek,sőt taposóaknák is rejtőznek – ahol nincs elegendő hely ezeket tiszteletteljes távolságból kikerülni, ott nem kutatunk tovább.
Potenciális veszélyforrás lehet a barlangok még felderítetlen volta is, ami egyébként az itteni kutatások legfőbb vonzerejét jelenti. A ki nem taposott járatokban előfordulhatnak laza, kibillenő vagy lesodorható szikladarabok – kopogjuk le, szerencsére eddig még semmilyen komolyabb baleset nem történt.
Úgy a felszíni felderítéseket, mint egyes barlangok továbbkutatását nehezíti a meredek, sziklás, vagy éppen szakadéktöbrök tucatjaival tagolt terep nehézkes járhatósága. Ebben, a Njeguši-polje kivételével rendkívül gyéren lakott térségben ugyanis nemigen vannak utak, a hajdan kitaposott pár ösvény zömét pedig már benőtte a növényzet. A legnagyobb barlangokban a munkát egyes végpontok megközelítésének időigényessége is nehezíti – ahol arra lehetőség van, ezeket több napos, barlangban alvós akciók, úgynevezett bivakok keretében végezzük.
Melyik volt tudományos szempontból a legizgalmasabb, legértékesebb barlang?
A 22 év alatt született számos eredmény közül egyetlen „leg”-et nehéz volna kiemelni, hiszen például itt, a tábor közelében nyíló és -310 méter mélységig már 1916 óta ismert Dubokido-ban történt még 2006-ban az első magyar szifonon túli búvár-bivak, s az akkor -506 méteren elért második szifon (ami vízzel színültig kitöltött, csak búvárok számára „járható” barlangszakaszt jelent) 2018. évi átúszása a hazai búvárok által addig a legnagyobb mélységben végrehajtott sikeres merülés volt.
A poljétől délre emelkedő Lovćen-vonulatban, 1360 méteren felfedezett Kétlyukú-barlangpedig a 2015-ben elért -715 méteres mélységével és a mélypontra vezető Hubertus-aknával (-317 méter) a magyarok által addig feltárt legmélyebb barlangnak és legmélyebb egytagú aknának számít.
Szakmai szempontból számomra talán a legizgalmasabb a Kétlyukú– és az 1959 óta ismert Jeges-barlang 2014. évi, illetve a Dubokido és az általunk felfedezett Szentjános-barlang, valamint az 1988-ban, angolok által kutatni kezdett Njegoš- és a Kaszás-barlang 2021. évi összekötése volt. Ezeket a kapcsolatokat a járatok elhelyezkedése alapján ugyan már sejteni lehetett, de hogy az mikor és mely ponton fog megvalósulni, nem tudhattuk előre.
Melyek a legfontosabb eredményei az eddigi kutatásoknak?
Az eltelt 22 év alatt közel 70 km2-re növekedett kutatási területen eddig összesen 324 barlangot sikerült megismernünk, s ezek közül irodalmi adatok és a helyszíni nyomok alapján csupán 54-ről állítható, hogy már előttünk is járt benne valaki. Néhány ilyen barlangban is értünk el kisebb-nagyobb továbbjutásokat, a legjelentősebbeket az imént említett Njegoš-barlangban (5,4 km), Jeges-barlangban (2,7 km) és a Dubokido-ban (1,7 km).
Persze, az itteni barlangok zömét is a kisebbek (jellemzően 20-30 méter mélységű aknák) alkotják, az 500 méteres hosszt vagy a 100 méteres mélységet „csak” 22 haladja meg. A legnagyobb a Kétlyukú-Jeges-rendszer (10,3 kilométer és -715 méter), ami az összekötésük óta Montenegró második leghosszabb barlangja, ezt hossz tekintetében a Njegoš-Kaszás-rendszer (7,6 kilométer), mélység tekintetében pedig a Duboki-Szentjános-rendszer (-538 méter) követi.
Jelentős eredményeket értünk el a barlangok dokumentálása terén is. A bejáratok szinte mindegyikéről van GPS-koordináta és fotó, s a jelenlegi, együttesen mintegy 47,2 kilométernyi ismert járathosszból 35 kilométeren felmérés is történt.
Milyen célokkal vágnak neki az idei expedíciónak?
Montenegrói kutatásaink évente két-két hétre korlátozódnak, tehát jelenleg nem zajlik kutatás – legfeljebb csak „fejben”.Az egyes barlangok kutatását irányító személyek átgondolják az adott barlangban hátralévő teendőket és előre eltervezik azok létszám- és eszközigényét. Többen böngészik az interneten hozzáférhető műholdfelvételeket is további lehetséges barlangbejáratokat keresve.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az itteni kutatási lehetőségek még közel sem merültek ki. A terepbejárások évente átlag 15-20 tétellel gyarapítják az ismert barlangjaink számát, stöbb barlangban vannak még kimászatlan kürtők, felderítetlen aknák, leküzdésre váró szűkületek és folytatást sejtetően huzatoló omladékok.
Jó néhány szifonban sem történt még búvármerülés, és a felszínen is vannak bőven kellően át nem vizsgált területrészek. A cél kezdettől fogva változatlan: az itteni karsztvidék barlangjait minél nagyobb számban, minél jelentősebb hosszban és mélységig feltárni.
Fotó:Hegedűs András, Egri Csaba, Németh Tamás, Berentés Ágnes
