A római légiók még egy kiterjedt mérsékeltövi esőerdőt találtak a mai Skócia területén, amely káprázatos állat- és növénytársulásnak adott otthont. A fakitermelés és a legeltetés azonban szinte teljesen elpusztította, maradványai még így is az őshonos vörös mókusok utolsó menedékei. A Fák az életért szervezet szerint kulcskérdés viszont a csúcsragadozók visszatelepítése, Skócia erdészei is a Kaledóniai erdő megmentéséért küzdenek, miközben figyelmeztetik a világ más tájainak lakóit az erdőirtás szinte visszafordíthatatlan következményeire.
A mai Skócia legismertebb régi neve, Kaledónia a rómaiaktól származik, annyit jelent: erdős magaslat. Aki napjainkban járja e tájat, talál itt egy fenséges hegyvidéket és szeretni való embereket – akik az északi és a déli népek jó tulajdonságait egyesítve becsületesek és melegszívűek –, erdőt viszont keresve is alig. Elég ha csak belenézünk az egyik legnagyobb James Bond filmbe, a Skyfallba, hogy meglássuk a 007-es őseinek földjét. Ő sem az erdőben akarja elrejteni a főnökét.
A fenti képsorokat a Glen Etive nevű völgyben forgatták, a Skót-felföldön, de menjünk még északabbra és nyugatabbra, hogy megmutassuk a világ egyik legjobb hegyi filmjét, a skóciai Skye szigetén forgatott The Ridge című alkotást. A környezetről is elmesél mindent, bár annyira tökéletes, hogy fák nélkül is beleszeretünk a Hebridákba:
A Brit-szigeteken csak a Skót-felföld tartozik a tajgaövezethez, az itt megmaradt fenyvesek egy mérsékeltövi esőerdő utolsó hírnökei. Örökzöldjei azoktól a fáktól származnak, amelyek a jégkorszak végi felmelegedés során, Krisztus előtt 7000 évvel települtek meg itt, a Kaledóniai erdő ősatyjaiként. Az erdő kétezer évvel később élte a fénykorát, de még Trajanus és Hadrianus hadait is rabul ejthették a Krisztus utáni első évszázadokban. Az emberi tevékenység, a fakitermelés, az állattartás, a legelés és legeltetés azonban évezredek óta pusztította, olyannyira, hogy
35 egymással már nem összefüggő maradványerdőre. Mint a táj lehetséges megmentéséről író The Scotsman összeállításából kiderül, 200 éve a kritikus pont alá süllyedt az állapotuk, miután facsemetéket elfogyasztották a szarvasok, az állomány elöregedett. Ezért született meg a Fák az Életért környezetvédelmi jótékonysági szervezet.
Az északi erdők legnyugatibb előőrsének számító fenyvest erdeifenyő, nyír, berkenye, nyárfa, boróka társulása alkotta. A nyugati parton a tölgyek és a nyírfák uralkodtak, páfrányok, mohák és zuzmók fölött, a zöld minden árnyalatában. Otthonra lelt itt az európai hód, a vaddisznó, a hiúz, a jávorszarvas, a barnamedve és a farkas, a madárvilágot a siketfajd, a tarajos cinege és a csak errefelé élő skót keresztcsőrű jelentette. A csúcsragadozók elvesztése drámaian elszegényítette az ökoszisztémát, kulcskérdés lett a visszahonosítás.
Amíg lehet, a világnak tanulnia kell e táj tragédiájából. A témával kapcsolatban bukkantunk Ulrich és Francesca Loening levelére a Levegő Munkacsoport folyóiratában, a Lélegzetben, amely közölte az erdőit vesztett Skócia kérelmét a még erdő borította Chiléhez. Mint a szerzők fogalmaznak: „Minden európai ország elpusztította erdeit; még Platón is ezt fájlalta Attikában, mert rájött, hogy az erdőtakarónak talajmegkötő és folyamatos ivóvíz-biztosító szerepe is van. Sok mediterrán ország vált majdnem sivataggá. Mára már csak néhány európai területen maradt meg a fenntartható erdőgazdálkodás hagyománya. Skócia és Írország csaknem kopárrá vált, és elvesztette nagyobb vadon élő állatait is.
A csupasz hegyeknek megvan a maguk szépsége, és sok látogató nincs tudatában az ökológiai katasztrófának. De a veszteség súlyos; az erdőirtás növelte a falusi élet hanyatlását, a városiasodást és a nagy emigrációt. Az ország jelenleg szegényebb és nem gazdagabb lélekben, emberekben, erőforrásokban és természetben. Most, amikor a visszaállítás még nagy lehetőség, a feladat óriási és sürgős. Az erdők hiánya adóssággá vált, az adósok őseink, akik a jövőtől loptak. Az önök nemzete is ezt csinálja jelenleg Ma csaknem minden faterméket importálunk;
nevezetesen az, hogy a múltbéli pusztításból származó adósságunkat exportáljuk másoknak, például önöknek. Támogatjuk az erdősítést Skóciában a közeli és távoli jövő életminőségének érdekében. Ez költségesebb befektetés, mint a rövid tenyészidejű ültetvények telepítése, amelyek azonban nem pótolják az őshonos erdők ökológiai gazdagságát.”
Mint a levél folytatja: „A világon nagyon kevés erdőt kezelnek fenntartható módon. A legtöbb fakitermelés még mindig elsődleges vagy másodlagos erdőkből történik, s minden ilyen körfolyamattal csökken a fajok változatossága és mérete. Chilének még megvan az a választása, hogy egy igazán hosszú távú, tartós erdőgazdálkodási stratégiát dolgozzon ki. Oly sok erdőt kiirtottak már, de van idő és lehetőség az újratelepítésre megfelelő irányítással.
Van még idő, amíg sok erdő van, ami túlélte a pusztítást, hogy mindent átfogó erdőpolitikát dolgozzanak ki, mely bizonyos fajokat teljes mértékben védene, másokat fenntartható módon használna. Skóciában az őshonos erdőknek csak 1,5 százaléka maradt meg, ez is megrongált állapotban; az újratelepítés feladata hatalmas.”
A Kaledóniai erdő maradványai még így is üde színfoltot jelentenek az erdőit vesztett Brit-szigeteken. Az utolsó menedéket jelentik a vörös mókusoknak, amelyeket az amerikai szürke mókusok szorítanak ki. A WWF szakértőjével az invazív állatfajok pusztításáról készített összeállításunkban is beszámoltunk e jelenségről, amelyről a National Geographic is ír 2021-es cikkében. A magazin szerint az egykor egész Nagy Britanniában gyakori, őshonos vörös mókus népességének 80 százaléka a skót hegyvidéki erdőkben él már. A legújabb kutatások szerint itt biztonságban lehetnek, természetes menedékhelyekként szolgál e táj akkor is, ha a legrosszabb következik be, és a szürke mókusok Skóciát is elözönlik.
Kiemelt kép: Flickr
