Örömteli tény, hogy 2025-ben sorra alakultak Magyarországon a „vízőrző közösségek”, amelyek helyi összefogással, saját erőből dolgoznak a víz megtartásán. A marispusztai kezdeményezés rövid idő alatt országos, sőt nemzetközi figyelmet is kivívott: a civilek olyan léptékű árasztást valósítottak meg, amely szakmailag is példaértékű. A projekt amellett, hogy látványos, létfontosságú válasz a sivataggá változó Homokhátság súlyos vízhiányára. A Nem víznek való vidék filmje bemutatja, hogyan lesz egy civil ötletből működő vízrendszer.
Természetbarátok és szakemberek egyaránt évek óta kongatják a vészharangot: eltűnik a víz a Homokhátságról. Lelkes civilek egy-egy vízmentő akciójáról a Zöld Hang is több alkalommal beszámolt már. A természetféltő „szabadcsapatok” rendszerint lapáttal és talicskával lendülnek akcióba az alföldi öntözőcsatornák környezetében.
A marispusztai vízőrzők munkája már az első hónapokban meghaladta a megszokott civil léptéket. 2025 őszén és telén olyan volumenű vízmegtartó beavatkozást valósítottak meg Kiskunmajsa határában, amely egy vízügyi igazgatóság számára is komoly szakmai kihívást jelentett volna. Nem véletlen, hogy a projektről a világ legnagyobb és legelismertebb, New York-i központú hírügynöksége, az Associated Press is beszámolt.
A Nem víznek való vidék stábja azért döntött a történet feldolgozása mellett, mert a látványos árasztás mögött egy valódi, életmentő folyamat húzódik meg a Homokhátságon. A látványos kisfilmben a marispusztai vízőrzők vezetője, helyi lakosok és gazdálkodók, egy civil egyesület elnöke, valamint a projektet támogató műszaki szakemberek szólalnak meg, számos nézőpontból bemutatva a közösségi vízmegtartás történetét.
Egy táj új esélye
A marispusztai projekt ötlete egy dokumentumfilm hatására fogalmazódott meg Nagyapáti Oszkár fejében. Egy olyan alkotás volt ez, amely nem megoldásokat ígért, hanem kérdéseket tett fel: mi történik, ha a víz nem elszivárog, hanem marad?
Oszkárnak Szendőfi Balázs Törteli csoda című alkotását Hunyadi Kata a Marispusztai Vízőrzők koordinátora küldte el, még jóval azelőtt, hogy ő maga a helyi vízőrzők vezetőjévé vált volna. A film zárójelenete, a felszálló madarak látványa mélyen megérintette, és ekkor fogalmazódott meg bennük először a gondolat, hogy mindezt Kiskunmajsán is meg lehetne valósítani.
A Marispusztai Vízőrzők által kiválasztott terület korábban egyszerű legelőként működött, víz csak időszakosan jelent meg rajta. A cél nem egy állandó tó létrehozása volt, hanem egy sekély vizű, időszakos láp és vizes élőhely kialakítása, ahol a víz jellemzően 10–40 centiméter mély. Az, hogy szeptember elején a terület száraz volt, a rendszer természetes működésének része: a vízutánpótlás elsősorban a fűtési szezonban érkezik, amikor a kiskunmajsai gyógy- és élményfürdőből jelentős mennyiségű használt termálvíz kerül a csatornába. Ez a víz eddig egyszerűen elfolyt a tájból.
Lépcsőzetes árasztás
A projekt második fázisa már túlmutatott az első árasztás tapasztalatain. A csatorna felsőbb szakaszán újabb beavatkozások kezdődtek: a vizet egy mélyebben fekvő területre vezették ki, kisebb árkok és terepalakítás segítségével. A rendszer kulcsa a lépcsőzetesség lett. A víz nem egyszerre, hanem fokozatosan tölti fel az egyes területeket, így több, egymással összekapcsolt vizes élőhely születhet.
A vízszint naponta emelkedett, és néhány hét alatt elérte azt a pontot, ahonnan tovább tudott lépni a korábban kialakított árasztási területekre is. Fontos szempont volt, hogy a víz ne jusson ki ellenőrizetlenül a környező mezőgazdasági földekre, ezért ideiglenes töltéseket és szabályozható átereszeket építettek. Ezek lehetővé teszik, hogy a víz magasságát a mindenkori helyzethez igazítsák, figyelembe véve a gazdálkodók érdekeit is.
Példaértékű összefogással a természetért
A marispusztai árasztás még véletlenül sem improvizáció volt. A munkát részletes műszaki előkészítés előzte meg: drónos, fotogrammetriai felmérések készültek, amelyekből domborzati és 3D modellek születtek. Ezek pontosan megmutatták, hogy különböző vízszintek mellett meddig terülhet szét a víz, és hol szükséges beavatkozni ahhoz, hogy a rendszer biztonságosan működjön. A tervek alapján minden szükséges engedélyt beszereztek, így a projekt jogilag és szakmailag is megalapozottá vált.
A kivitelezés ellenben nem mérnöki irodákban, hanem a terepen dőlt el. Helyi lakosok, gazdák, gépkezelők és civilek dolgoztak együtt, sokszor más családtagok segítségével. Volt, aki ásóval, volt, aki markolóval, mások szervezéssel vagy dokumentálással járultak hozzá a munkához. Néhány hónap alatt a korábban száraz síkság víz alá került, csónakkal is bejárhatóvá vált, és már most látható, hogy az élővilág gyorsan reagál a változásra.
A Nem víznek való vidék filmje 2026. január 15-én került fel a YouTube csatornára. Az alkotás nemcsak egy sikeres projektről szól, hiszen arról is tanúskodik, hogy kis közösségek, megfelelő tudással és bizalommal, képesek rendszerszintű változást elindítani egy kiszáradó tájon. A marispusztai történet minta arra, hogyan válhat a vízmegtartás közös felelősséggé.
