Az ország nagy részét beborító hótakaró nemcsak közlekedési kihívásokat jelent, hanem ritka lehetőséget is a vízhiánnyal küzdő magyar táj számára. A lassan olvadó hó hatékonyan pótolhatja a talajnedvességet és a felszín alatti vízkészleteket. A kérdés az, képesek vagyunk-e élni ezzel a természet adta „ingyenes víztározóval”, vagy hagyjuk, hogy az olvadékvíz elfolyjon. Enyhítheti-e mindez a nyári aszályok hatásait, és milyen beavatkozások szükségesek a víz helyben tartásához? Dedák Dalmával, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértőjével beszélgettünk.
Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!
Az Alföld egyre súlyosbodó vízhiányáról a Zöld Hang az elmúlt években több alkalommal is beszámolt, bemutatva azokat a szakmai és civil kezdeményezéseket, amelyek a víz visszatartását és a táj vízháztartásának helyreállítását célozzák. Írtunk a talajvízszint folyamatos süllyedéséről, az aszály mezőgazdasági és ökológiai következményeiről, valamint azokról a megoldásokról, amelyek hosszú távon enyhíthetnék a problémát.
A klímaváltozás hatására egyre gyakoribbá váló szélsőségek – a hosszan tartó száraz időszakok és az egyszerre lehulló nagy csapadékmennyiség – újfajta gondolkodást tesznek szükségessé a vízgazdálkodásban. Éppen ezért keltett nagy figyelmet, hogy az elmúlt napokban az ország nagy részén jelentős mennyiségű hó hullott. Sokakban felmerült a kérdés: vajon ez a csapadék képes lehet-e enyhíteni a nyári aszályos időszakok vízhiányát? Lehet-e a havat, illetve az olvadékvizet tudatosan visszatartani és a táj javára fordítani? Mit nyerhet ezzel a mezőgazdaság és a természet, és hol vannak a korlátok? Ezekről kérdeztük a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértőjét.
Pár nap alatt komoly mennyiségű hó hullott az ország nagy részén. Lehet-e ebből visszatartani, tartalékolni a száraz időszakra?
Bár a településeket ellátó infrastruktúra karbantartásakor kihívást jelent a hó kezelése, azonban fontos látni, hogy az országos hótakaró a lehető legjobb dolog, ami a szárazodó magyar tájjal történhetett. Ez a leghatékonyabb és legolcsóbb vízpótlás, költeni sem kell rá, csak hagyni, hogy a földeken megmaradjon és remélni, hogy szépen lassan fog elolvadni. A nagykiterjedésű hótakaró ugyanis egy óriási víztározó, ami egyenletesen és szabályozottan adja át olvadása során a vizet a talajnak. Mindez azért nagyon fontos, mivel a talajnak van egy beszivárgási kapacitása, ami meghatározza, hogy mennyi vizet képes egységnyi idő alatt felvenni. Egészen más lenne a hatása annak, ha a most lehullott 20-40 mm csapadékmennyiség nyáron, egy óra alatt záporként zúdult volna le. Míg az eső hamar eltelíti a felszínen a talajpórusokat, és emiatt rengeteg víz lefolyik vagy elpárolog a területről, addig a hóolvadék teljes mértékben képes beszivárogni nem csak a talajba, hanem a felszín alatti vízkészletekbe is, hiszen a szilárd halmazállapotú csapadék nem folyik le a felszínen, és télen a párolgás, növényi párologtatás is minimális.
Emellett a hótakaró levegőtartalmának köszönhetően kiváló hőszigetelő is, megakadályozza a talajfelszín átfagyását – a fagyott talajnedvesség ugyanis elzárhatja a beszivárgó víz útját –, így hóolvadáskor a víz akadálytalanul szivároghat a mélyebb, porózus kőzetrétegek felé. Végezetül azt is fontos megemlíteni, hogy a hótakaró védi a szelek szárító hatásától a talajfelszínt, nem engedi kiszáradni azt, ezért az lenne az ideális, ha a földeken minél tovább megmaradna a hóborítás.
Az eltárolt csapadék megoldhatná akár (részben vagy egészben) az idei év várhatóan aszályos időszakainak vízhiányát?
Az egész éves kiegyenlített csapadékeloszlást semmi sem tudja pótolni. A nyári aszályokat teljesen kiküszöbölni nem lehet, azonban az évről évre egyre nagyobb problémát okozó talajvízszint-süllyedést egy tavaszig kitartó, olykor-olykor utánpótlódó országos hótakaró képes lehet mérsékelni, sőt, akár javítani is. Nagyobb folyóink vízgyűjtőjén egyelőre nincs kiugróan magas hóvízkészlet, de talán abban bízhatunk, hogy ez még változik a következő hónapokban.
Az új évet a tavalyinál némileg kedvezőbb hidrológiai helyzettel indítjuk, ez azonban nem nehéz, mivel tavaly ijesztően kevés csapadék érkezett a környező vízgyűjtőkre. Csodát azért ne várjunk, évek óta egyre nagyobb a vízhiány a felszín alatt, ez nem fog egyik pillanatról a másikra megoldódni.
Hogyan tudnánk felfogni ezt a csapadékot? Hol és milyen módon lehetne „tartalékot képezni” belőle?
A belvízkezelés kulcsfontosságú lesz. Most szinte mindenhová jutott hó, tehát olvadáskor lesz mit megfogni, és reménykedhetünk benne, hogy nem fog azonnal elolvadni. Lesznek olyan területek – mélyebb fekvésű földek, illetve rossz vízgazdálkodású talajok vagy talajművelés miatt tömörödött szántók esetében –, ahol a talaj már nem képes több vizet befogadni és kialakulnak belvízfoltok. A táji adottságokat figyelembe véve, esetről esetre kellene eldönteni azt, hogy mit kezdjünk az ilyen többletvizekkel. Nyilván, ahol csak lehet, meg kellene tartani azokat, segíteni helyben a belvizek beszivárgását.
Az Alföldön mindenhol fontos a vizek megtartása, de a Homokhátság, Nyírség területét illetően különösen lényeges felhívni a figyelmet arra, hogy vétek a tájból elvezetni a vizeket. Amennyiben jelentős gazdasági-társadalmi problémát okoz egy konkrét területen a vízmegtartás, akkor ki lehet jelölni a környéken, a területhez minél közelebb olyan földeket, ahol össze lehet gyűjteni az ilyen területről levezetett vizet – erre lehetőséget ad a körülbelül 45 000 kilométer hosszúságú belvízelvezető csatornarendszer és annak lokális ideiglenes elzárása –, de fontos lenne, hogy a vízmegtartás, a vizek összegyűjtése minél magasabban történjen meg a hátságokon, mert a talajvízsüllyedés máshogyan nem kompenzálható.
Természetesen a vizet megtartó gazdálkodók veszteségét kompenzálni kell, amire a Közös Agrárpolitika támogatási kerete lehetőséget adhat, viszont ennek nagyon gyorsan ki kell dolgozni a támogatáspolitikai és jogszabályi hátterét. Jó hír, hogy tervben vannak ilyen jellegű változtatások, de konkrétumokat még nem lehet mondani sajnos.
A folyamat most zajlik. Ön szerint van reális esély arra, hogy a szakemberek lépéseket tegyenek ebbe az irányba a következő időszakban?
Igazából most fog vizsgázni a „Vizet a tájba” program. Száraz időszakban viszonylag könnyű társadalmi támogatást toborozni a vízmegtartás mellé – bár a legnagyobb aszályban sem volt mindenki egyformán lelkes –, de amikor a túl sok víz problémája is kihívást jelent és az agrártámogatások is bizonytalanok, akkor várható, hogy nagyon sokan fogják követelni a zsilipek megnyitását, a vízelvezető csatornák kapacitásának növelését és persze a szivattyús víztelenítést. A vízügyi szakembereknek sokszor meg van kötve a kezük, hiszen a magántulajdonban okozott vízkár az ő kontójukat terhelheti, ezért nem elég a szakemberektől várni a változást, hanem fontos a társadalmi megértés és összefogás.
Az elkövetkező napokra vonatkozó előrejelzések egyelőre fagypont alatti hőmérséklettel kecsegtetnek, így van egy kis idő átgondolni a hóolvadási szcenáriókhoz kapcsolódó vízkezelési stratégiákat. A hótakaró azért is jó, mert lehetőséget ad a tervezésre, felkészülésre. Jó lenne látni, hogy történnek magas szinten is lépések: az aszályvédelmi operatív törzsnek és azonos tematikájú tárcaközi bizottságnak most kellene összeülnie és a szakértőkkel közösen eldöntenie, hol érdemes és szükséges beavatkozni a vízmegtartás érdekében. Amíg hóban van a vízkészlet, addig kell arra felkészülni, hogy majd a hirtelen olvadáskor, esetleg a vízfolyásokon előre jelezhető áradások során hogyan kezeljük a többletvizet.
