Egy meglepően fiatal szingapúri vállalat lesz a jövőben a legnagyobb békéscsabai munkáltató, miután felépülnek üzemei, amelyekhez 49 milliárd forintos állami támogatást kap. Miféle beruházást is hoz az ázsiai Vulcan Shield Global Békéscsabára? – ezt a kérdéskört jártuk körbe a történet szereplőivel, és egy neve elhallgatását kérő szakértővel.
Békés vármegye történetének valaha volt legnagyobb fejlesztéseként a szingapúri központú Vulcan Shield Global (VSG) három különálló beruházás keretében összesen 700 millió eurót (mintegy 280 milliárd forintot) fektet be Békéscsabán. Csúcstechnológiás kerámia- és alumínium-oxid szálas anyagokat gyártó üzemek épülnek – tudtuk meg Szarvas Péter polgármestertől. Arról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be még szeptemberben, hogy Vulcan Shield Global békéscsabai beruházását a kormány 49 milliárd forinttal támogatja.
10 ezer tonna speciális anyagot termelnének évente
A békéscsabai polgármester az általunk feltett hét kérdésre csupán négy mondattal válaszolt. Ebből megtudtuk, hogy a beruházások a város már meglévő ipari parkjában, az állami tulajdonú INPARK területén valósulnak meg, a lakott területektől messzire, 1-1,5 kilométeres távolságban. Megkérdeztük magát a vállalatot is, amely a tervek szerint 4 éven belül már gyártana is. Megtudtuk, hogy a békéscsabai üzem fejlett kerámiaszálas textíliákat fog gyártani, amelyek akár 1600 °C hőmérsékletet is elviselnek, valamint folyamatos alumínium-oxid (alumina) szálakat, amelyek rendkívül ellenállóak extrém körülmények között. Ezek az anyagok kulcsfontosságúak a repülőgép-hajtóművek, autóipari alkatrészek, petrolkémia és zöldenergia ipar, valamint az elektronikai eszközök számára.
A békéscsabai fejlesztés három beruházásból áll, amelyek során fejlett gyártóüzemeket hoznak létre csúcstechnológiás kerámia- és alumínium-oxid szálas anyagok előállítására. A beruházások lépésről lépésre valósulnak meg. Az első két beruházás keretében egy kerámiaszálas textíliákat gyártó üzemet és egy alumínium-oxid szálgyárat hoznak létre. A harmadik beruházás során a termelés az autóipari anyagokra is kiterjed, és az éves kapacitás eléri a 10 ezer tonnát. Ennél pontosabb dátumokat adott meg a szeptember végi bejelentésnél Szijjártó Péter miniszter. Megtudhattuk, hogy a beruházás során három üzem épül, ebből kettő 2029 végéig. A harmadik gyárban 2033-tól Szijjártó elmondása szerint „új generációs autóipari anyag” készül majd.
Egy ilyen hatalmas ipari létesítménynél általában aggodalomra ad okot, hogy vajon mennyire szennyezi a környék levegőjét, talaját. Érdeklődtünk a polgármesternél Békéscsabára tervezett technológia esetleges ártalmairól. “A projekt jelenleg előkészítési fázisban van, az engedélyezési folyamatról a későbbiekben ad pontos tájékoztatást a VSG, de az biztos: a cég elkötelezett a legmagasabb környezetvédelmi előírások betartása iránt” –
válaszolta kérdésünkre Szarvas Péter, békéscsabai polgármester.
A VSG arról tájékoztatott, hogy jelenleg is folynak az egyeztetések, hogy részleteiben is megvizsgálják, miként feleljenek meg a környezetvédelmi előírásoknak. Hozzátették, hogy “ezeket a vegyi anyagokat már ma is gyártják és használják Európában, ennek megfelelően a hozzájuk kapcsolódó technológiák és folyamatok rendelkeznek a megfelelő környezetvédelmi szabványokkal, így ennek teljesítése nem jelent nehézséget”.
A VSG közleményében jelezte, hogy a Sanghaji Vegyipari Vizsgálóintézet ( Shanghai Institute of Chemical Industry Testing) által végzett vizsgálat szerint a VSG üzemeiben gyártott termékek nem minősülnek veszélyesnek. A gyártáshoz szükséges alapanyagok közé tartozik az alumínium-klorid, a víz, a tejsav, a polivinil-alkohol és a szilícium-dioxid, amelyeket kellő gondossággal használnak fel. A gyártási folyamatok nem eredményeznek veszélyes hulladékot vagy kibocsátást. A VSG szigorú intézkedéseket alkalmaz a szennyezés megelőzése, valamint a gyártás során felhasznált anyagok biztonságos kezelése és ártalmatlanítása érdekében. A kibocsátásokat egy átfogó biztonsági rendszerrel szabályozzák, amely biztosítja, hogy minden kibocsátott részecske vagy gáz – például a szén-dioxid vagy a vízgőz – megfeleljen a jogszabályi határértékeknek. Az emissziótisztítási folyamatból származó vizet összegyűjtik, majd szennyvízkezelő üzembe továbbítják.
Legfeljebb napi 300 ezer liter víz
Rákérdeztünk a vízfelhasználásra. “A vízfelhasználás nem jelentős, legfeljebb napi 300 m³, ami ipari szinten őszintén szólva elenyésző. Az elektromos energia tekintetében a telephely jelenleg elegendő kapacitással rendelkezik az első ütem megvalósításához, így ez nem befolyásolja a helyi áramellátást. A további ütemek során a VSG szorosan együtt fog működni a helyi és állami szervekkel, valamint az áramszolgáltatóval annak érdekében, hogy a bővítéssel párhuzamosan biztosított legyen az energiaellátás –beleértve a nem megújuló erőforrásokat is kiegészítésként “ – áll a VSG levelében.
A Vulcan Shield Global a jelentése szerint jelenleg Sanghajban működtet gyártóüzemeket, ahol a termelés 2021-ben kezdődött. A G7 nemrégiben megjelent cikke szerint azonban a vállalat a saját weboldalán az első sajtóközleményét 2024 júniusában tette közzé, de a közösségi médiafelületein (Facebook, LinkedIn) is csak 2024-ban jelentek meg az első posztok. A G7 újságírói a megkérdezték a Nemzeti Befektetési Ügynökséget is, akik azt a tájékoztatást adták az újságnak, hogy bár a Vulcan Shield Global valóban fiatal vállalatnak számít, de számos elemzés is a piac legfontosabb szereplői között tartja számon. Mindenesetre úgy tűnik, a magyar kormányt nem zavarja, hogy a cég fiatal, hiszen 49 milliárd forintos állami támogatással csábítja hozzánk. A magyarországi lesz az első, Ázsián kívüli gyáruk, amivel a globális – és ezen belül az európai – jelenlétüket tovább erősítik. Ugyan a VSG szingapúri székhelyű vállalat, a gyártási kapacitásaik ugyanakkor Szingapúron kívül vannak, ami bevett gyakorlat a szingapúri vállalatok körében, miután az ország méretéből adódóan egyszerűen nincs elegendő hely egy olyan üzem elhelyezésére, amely az elvárt termelési kapacitást biztosítani tudja – írják.
Mégis mi fog történni ebben a gyárban?
Mivel még mindig rengeteg a kérdés a hatalmas beruházás körül, ezért egy olyan magyar szakembert kérdeztük, aki hosszú évek óta dolgozik magas hőmérsékletű szigetelőanyagokkal. A neve elhallgatását kérő szakértő elmondta, hogy
annyi biztos, hogy korszerű technológia kerül Magyarországra. “Röviden azt kell tudni a kerámiaszálas anyagokról, hogy nagyon könnyű, könnyen formázható, magas hőmérsékleteken alkalmazható, kiváló hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkező termékek. Az iparban nagyon széles körben használják 300-1500 °C fok közötti hőmérsékletek szigetelésére, sok energiát lehet alkalmazásukkal megtakarítani. A Békéscsabára érkező gyártás 1600 °C -os osztályozási hőmérsékletű terméket fog gyártani.
A Békéscsabára tervezett gyár termékeinek nagyon széles körű az ipari felhasználása. A fémiparban (hőkezelő kemencék), a petrolkémiánál, az autóiparnál, például katalizátorok hőszigetelésénél, is alkalmazhatják, de keresett termékek ezek a tűzvédelem, kerámia és üvegipar, tűzállóanyag gyártás, energia ipar, erőművek, építőipar, napenergia cellák gyártása, akkumulátor cellák gyártásánál is.
Magyarországon ilyen típusú üzemek nincsenek, amelyek 1600°C szálat képesek gyártani. Európában Németországban és Angliában azonban vannak. A szakértőnk szerint komoly konkurenciát jelent majd a békéscsabai gyár a német és angol gyártásnak, de másoknak új beszerzési forrás is lehet, akár mint szál alapanyag, akár magasabb feldolgozású termék (paplan, magashőmérsèkletű fonal). A hagyományos kerámiaszál piacnak nem biztos, hogy konkurencia, mert jelenleg ezeknek a termékeknek az ára kb. tízszerese az olvasztásos eljárással készült anyagokéknak. Magyarországon ennek a terméknek jelenleg nincs nagy piaca és hasonló a helyzet Kelet-Közép Európában is. “Ez a régió nagyon árérzékeny. A hagyományos Nyugat-Európa nagyobb felvevőpiac, ott jobban megfizetik a magasabb hozzáadott értéket” – tette hozzá. .A német és az angol gyár is inkább az ottani piacot szolgálja ki. “Nagy felvevőpiac az autóipar (dízel és benzin üzemű járművek), de a felfutó akkumulátorgyártás, a napenergiát hasznosító berendezések , az energiatakarékos technológiàk is generálhatnak új igényeket. Gondolom, végeztek piackutatást, azért ez egy nagy beruházás. A piaci trendek egyébként a kerámiaszál anyagok felhasználásának növekedését prognosztizálják” – vélekedett.
Jót tehet a beruházás a magyar tűzálló és kerámia iparnak is szerinte. A korszerű technológia generálhat új iparágakat, életre keltheti a műszaki textilgyártást és alapanyagot biztosít a magas hőmérsékletű anyagokat gyártó cégeknek. A beharangozott nagyságrend azonban elgondolkodtató” – tette hozzá a megkérdezett szakértő.
Fotó: Vulcan Shield Global