Kiszámolták, hogy milyen kőzetekből állhatnak az exobolygók

A közeli csillagrendszerekben keringő kőzetbolygók nagyon mások lehetnek, mint amilyenekkel a Naprendszerben találkozhattunk az amerikai NOIRLab és a Kaliforniai Egyetem közös kutatása szerint. A szakemberek a csillagok egy szűkebb csoportját, az úgynevezett „szennyezett” fehér törpéket vizsgálva jutottak arra a következtetésre, hogy a bolygók jóval sokszínűbbek lehetnek, mint azt korábban képzeltük – írja az Index.hu.

A fehér törpék csillagok összeomlása után megmaradó csillagmagok, tömegük a Naphoz, méretük viszont a Földhöz hasonló. Az egykor körülötte keringő bolygók a csillagba zuhanva „szennyezik” annak atmoszféráját, amely alapértelmezetten kizárólag hidrogénből és héliumból állna. A tudósok ezt a szennyezést elemezve következtetnek az egykori bolygók összetételére.

Putirka és Xu 23 szennyezett fehér törpét vizsgáltak a Naprendszer 650 fényéves környezetében a hawaii W.M.Keck obszervatórium és a Hubble űrteleszkóp segítségével. A kalcium, szilícium, magnézium, vas és egyéb elemek mennyisége alapján rekonstruálták, hogy milyen kőzetekből állhattak az egykori bolygók.

A szennyezett fehér törpék körül keringő egykori bolygók közül sok hasonló a Földhöz, de a többség a Naprendszerben szokatlan kőzetekből áll. Bizonyos kőzetek több vizet kötnek meg, mint a földiek, ami komoly hatással lehet az esetleges óceánok kialakulására. Más kőzetek sokkal alacsonyabb hőmérsékleten olvadnak és vastagabb kérget képeznek, mint a Földé, és vannak gyengébb kőzetek, amik elősegítik a lemeztektonika kialakulását. A pontos összetétel megismeréséhez a fő elemek mellett a kevésbé gyakori elemek mennyiségét is megmérték, mint az alumínium vagy lítium. Putirka és Xu megállapította, hogy sok esetben a magnézium szokatlanul nagy mennyiségben van jelen, ami a kutatók szerint a bolygók belsejéből származik.

A páros cáfolta azokat a korábbi következtetéseket, amelyek a fehér törpékből származó adatok alapján kontinenseket hordozó bolygókérgek meglétére következtettek. Mint mondták, a bolygó felszínén található kéreg olyan elenyésző részét képezi a bolygó tömegének, hogy az adatokból lehetetlen ezek minőségére következtetni.

Borítókép: Pixabay/WikiImages

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére