Karácsony Gergely: Miniszterelnöknek készülök

„A Párbeszéd 2016-ban nyilvánosságra hozta azt a koncepciót, ami most meg is valósult. Ez talán az ellenzék legnagyobb sikere az elmúlt 12 évben” – mondta Karácsony Gergely a Partizánban csütörtök este.

A főpolgármester szerint ez még megosztott ellenzék, az egyéni teljesítmény sokat számított. Azokat a jelölteket kirostálta a rendszer, akikkel szemben súlyos erkölcsi aggályok merültek fel.

https://www.facebook.com/watch/live/?ref=external&v=4416723405072986

„Ami az én eredményemet illeti, az ellenzéken belül van egy mély megosztottság. Szerintem alapvetően két részre oszlik az ellenzék mitológiája. Az egyik részt képviseli a Demokratikus Koalíció, ami a leginkább mozgósítható szavazókkal rendelkezik. Ennek a narratívának fontos eleme, hogy kevésbé kritikus a 2010 előtti politikával kapcsolatban, és Orbán Viktorra úgy tekintenek, mint aki politikai puccsot hajtott végre, és vissza kell állítani.  És van a másik oldal, amelyik a 2010 előtti politikával kapcsolatban éles kritikával él, és ez egy heterogénebb tömb” – mondta a miniszterelnök-jelölt.

Hangsúlyozta, ezt a kampányt nagy ellenszélben csinálta végig, hiszen a Fidesz engem jelölt ki arra, hogy egyszerre gyengítsen, és hogy felkészítse ellenem a kampánygépezetét. A pártok, akik mögöttem voltak, nem voltak eddig sikeresek a kampányban, tehát jelölti kampány volt.”

Hozzátette, a kockás papírjára magának a harminc százalékot írta fel. Kiemelte, a második fordulóban egyértelműbbé kell tenni azt a törésvonalat, amely a Demokratikus Koalíció és közte van.

„Ha valaki tényleg miniszterelnök akarna lenni, akkor nem jönnének ki ilyen mondatok a száján, mint hogy a választás napján elmegy Polt Péter börtönbe. Vagy hogy egyszerre ígérjük meg, hogy lesz euró holnap, és emeljük a pedagógusbéreket. Én tényleg miniszterelnöknek készülök, és én azért nem mondok ilyeneket, mert nem akarok még egy őszödi beszédet mondani a választás után. Én olyan dolgokat mondok, amiket meg lehet csinálni” – mondta Dobrev Kláráról.

A Márki-Zay Péterrel való összefogásról azt mondta pénteken tárgyalnak, készülnek a második fordulóban az együttműködésre. Szerinte az ő visszalépése nem feltétlenül segítené Márki-Zay Péter esélyeit, mert Karácsony szavazóinak másodlagos preferenciája inkább Dobrev Klára, mint Márki-Zay Péter.

„Ha én leszek a miniszterelnök, Márki-Zay Péter lesz az elszámoltatási atyaúristen” – mondta a Hódmezővásárhely polgármesterének három követelésének egyikére. Az euró bevezetéséről azt mondta,,teljesen elkötelezett, de nem tudják, hogy veszik át a költségvetés hiányát, és kérdés, hogy mennyi idő alatt sikerül ezt elérni.

„Az, hogy az Alaptörvény nem legitim, és nem fogadjuk el, annak a kimondásában én is benne vagyok”– mondta a harmadik követelésre, és hozzátette, hogy a következő kormány nem esküdhet fel az Alaptörvényre.

Karácsony nem tartja kizártnak azt sem, hogy mindhárman versenyben maradnak a második fordulóra, de inkább elkerülné.

„Ha én miniszterelnök leszek, az én kormányomban Márki-Zay Péter bármi lehet, mondjuk miniszterelnök-helyettes. Ő lesz az én jobbkezem” – jelentette ki Karácsony Gergely.

Borítókép: Facebook/ Karácsony Gergely

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére