Áremelések jönnek, egyre jobban félünk a munkanélküliségtől

Az áprilisi nagy ugrás után a nyári hónapokban már csak lassan araszolgatott felfelé a GKI konjunktúraindexe. A Gazdaságkutató Intézetnek az EU támogatásával készített felmérése szerint az üzleti várakozások augusztusban is kissé javultak, a fogyasztóiak viszont július után augusztusban is némileg romlottak – írja a Forbes.hu.

Az üzleti szférán belül augusztusban az ipari és építőipar bizalmi index emelkedett, a kereskedelmi és szolgáltatói viszont hibahatáron belül csökkent. Az ipari termelők hangulata két és fél éve nem volt ilyen kedvező. A magasépítő cégek kilátásai javultak, az eddig is borúlátóbb mélyépítőké kissé tovább romlottak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos ágazati megítélés kissé kedvezőtlenebb lett, de a rendelésállomány esetében javult. Az építőipar számára a két legfontosabb növekedési korlát a munkaerő-, illetve az anyag- és kapacitáshiány.

Az iparban érezhetően meghaladta az áprilisit is – három és fél éves csúcsára jutott –, a többi ágazatban azonban a mostani javulás ellenére elmaradt attól. Hónapok óta minden ágazatban több cég készült a létszám bővítésére, mint csökkentésére, legkevésbé a kereskedelemben.

A lakosság munkanélküliségtől való félelme azonban három hónapja erősödik. Az áremelési törekvés a kereskedelemben sokat erősödött, a cégek nagy többsége áremelésre készül, miközben az építőiparban hosszú idő után kissé kevesebb lett az áremelést tervező cég.

A magyar gazdaság jövőjének megítélése az üzleti szférában augusztusban sokat romlott, az ipar kivételével április óta először ismét több a jövőt negatívan, mint pozitívan megítélő cég. A lakosság véleménye ugyancsak sokkal kedvezőtlenebb lett.

Borítókép: Pixabay/Pexels

Oldal Tetejére