Védett erdőt tarolhatnak le a Tokaji-hegyen a készülő libegő miatt
A növényzet eltávolítása egy két kilométer hosszú, körülbelül húsz méter szélességű nyomvonalat érinthet.
A növényzet eltávolítása egy két kilométer hosszú, körülbelül húsz méter szélességű nyomvonalat érinthet.
Teljesen az eredeti formákat már nem lehet visszaállítani, de a tájsebek jó helyszínek lehetnek környezetnevelési programokhoz
Csütörtökön és pénteken napos, száraz időre van kilátás.
Az ENSZ Közgyűlés 2013. december 20-án nem véletlenül nyilvánította március 3-át a Vadvilág Nemzetközi Napjává, így e nap különösen is felhívja a figyelmet és a földi vad állat- és növényvilág létének kulcsfontosságára.
A napsütésben gyorsan emelkedik a hőmérséklet, így a délutáni csúcsértékek a sokévi átlagnak megfelelően alakulnak
Főleg a fiatal erdőfelújítások és erdőtelepítések veszélyeztetettek.
Érv a 4 milliárdos építmény elkészítése mellett: a tanulmány készítője járt egy csendes-óceáni szigeten, ahol az őserdei üveghíd teljesen belesimult a környezetbe.
Összesen 80 fát ültetnek a térre, az új fák egyik részét egybefüggő zöldfelületbe, a másik részét pedig a burkolatba ültetik teljes talajcserével és talajszint alatti öntözőrendszerrel.
A hőmérséklet csúcsértéke 7 és 12 fok között alakul.
A japán kormány tavaly jelentette be, hogy a vizet az óceánba engednék. Az ötletet környezetvédelmi és turisztikai szempontok miatt sokan kritizálták.