Változékony időre számíthatunk jövő héten
Délutánként általában 22 és 29 fok közé melegszik fel a levegő, keleten néhány fokkal hidegebb, míg délen melegebb is lehet.
Délutánként általában 22 és 29 fok közé melegszik fel a levegő, keleten néhány fokkal hidegebb, míg délen melegebb is lehet.
Rododendronbokrokkal szegélyezett ösvények, hatalmas fák, lombkoronasétány. Fotósunk, Rácmolnár Milán a minap a Jeli Arborétumban járt, és ezt a csodálatos galériát készítette.
A veszélyjelzés szerint a nap folyamán Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye területén adhatnak ki további másodfokú riasztásokat zivatarveszély miatt.
Hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de szórványosan lehetnek záporok, zivatarok, nagyobb számban az ország délnyugati, valamint északkeleti harmadán.
A növényvédő szer a dió egyik legsúlyosabb betegségének a kórokozója, a xaj nevű baktérium ellen hat majd.
A közlemény szerint további problémát jelentett a hűtőterek rendezetlensége, de az eltérő higiéniai megítélésű élelmiszerek szakosított tárolása sem volt megoldott.
Nemcsak hogy nem tévedünk el kirándulás közben, de azt is megtudhatjuk, legközelebb hol jutunk vízhez vagy éppen milyen madár köröz a völgy fölött, ha letöltünk néhány hasznos applikációt a mobilunkra.
A Gortva-patak völgye a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe, csak vezetővel látogatható. Élőhelyei több európai szinten is ritkaságnak számító állatfajnak nyújtanak otthont.