
Az áttelelő fehér gólyák nem szorulnak segítségre
Könnyen belátható, hogy a felesleges vagy túlzó mértékű emberi beavatkozás, maximum rövid távon, egy-két téli szezonban szavatolhatja az egyd túlélését.
Könnyen belátható, hogy a felesleges vagy túlzó mértékű emberi beavatkozás, maximum rövid távon, egy-két téli szezonban szavatolhatja az egyd túlélését.
Az eljárás előnyeként említették, hogy élelmiszeripari hulladékot hasznosít káros vegyszerek nélkül, energiahatékony módon.
Azzal, hogy a kutyákat elhanyagolt állapotban, szűk helyre, a kórokozók elszaporodását okozó, szennyezett körülmények közé bezárta, az állatok maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozhatta volna.
Hazai vállalkozó fejlesztette tovább a repülőtéri hangágyúkat.
A gondozóik nem kapták el a vírust, mindannyian negatív tesztet produkáltak.
Az MME szerint a változtatás 399 vörösnyakú ludat és 208 kis liliket sodort veszélybe a Hortobágy térségében.
A már tulajdonban lévő vadásztrófeákat pedig regisztráltatni kell majd, ennek elmulasztása szintén börtönbüntetést vonhat maga után.
A vadmacskák az utóbbi időben a Börzsöny mellett az ország leglátogatottabb, a Pilisi Parkerdő által kezelt erdőkben, így a Budai-hegységben is felbukkantak.
A statisztikák azt mutatják, hogy a keresőkutyák a bizonyítékok felkutatásában is hatékonyak.
A nagyméretű, csíkos lábú kullancs többféle veszélyes kórokozót is képes hordozni és terjeszteni, köztük a krími-kongói vérzéses lázat okozó vírust.