

Indul a szavazás a fővárosi közösségi költségvetésben
Zöld, esélyteremtő, nyitott: három kategóriában várják a szavazatokat Budapest fejlesztésével kapcsolatban.

Mintegy tíz százalékkal nőtt a forgalomba hozott használt személyautók száma az első fél évben
A közlemény szerint a változó trendet jelzi, hogy a második negyedévben közel öt százalékkal kevesebb használt autót hoztak be az országba, mint az első negyedévben.

Melyik legyen az év háza? Szavazzon!
A középület kategória mára ötödik éve szerepel az Év háza kategóriájaként, a közönség véleményét természetesen ezekről az épületekről is megkérdezzük, mégpedig idén is az Internorm Ablaknak köszönhetően.

Betegségeket is előidézhet a közösségi média túlzott használata
Súlyos testképzavart okozhat a filtermánia.

60 foknál melegebb acélon is dolgoznak: ilyen látványos a Lánchíd felújítása – FOTÓK
Látványos munkákat végeznek a Lánchíd két végénél, hamarosan a helyükre kerülnek az új útpályát alkotó utolsó acéltáblák is, miközben a híd közepén felállított festősátrakban tovább folynak a korrózióvédelmi munkák.

BDPST Group: ismét erős nyári szezonja lehet a budapesti hoteleknek
A BDPST budapesti hoteleinek foglaltsága az 50-65 százalékot is elérheti a nyári időszakban. A nyári belföldi turizmus a szakember szerint továbbra is a vízparti térségekre, illetve fürdővárosokra koncentrálódik.

Már több mint 1 millióan használják a BudapestGO-t
Jelentős újításként használhatják a BudapestGO-t a kerékpárral közlekedők is.

Megszüntetik az A-, és a B-osztályú Mercedesek gyártását
A-osztály megszüntetése korszakfordulót jelent, hiszen ez a modellsorozat a Mercedes-Benz legkelendőbb terméke Európában.

Megugrott a kereslet az alternatív fűtési rendszerek iránt
Ugyan Magyarországon most még európai összehasonlításban olcsó a gáz, a nemzetközi folyamatok hatására egyre kevésbé valószínű, hogy ez hosszú távon is fenntartható. Az emberemlékezet óta nem tapasztalt bizonytalanság miatt március végétől dinamikusan nő az elektromos fűtések iránti kereslet, melyek napelemekkel működtetve akár nullára is redukálhatják a rezsiköltséget.

Maximum 50 liter üzemanyag vásárolható hatósági áron a Mol töltőállomásain
A limitet aszerint határozták meg, hogy mi az a mennyiség, ami a lakossági felhasználók számára elegendő.
