Sipos F. Tamás: Én nagyon zöld csávó vagyok
Az Exotic együttes egykori énekese ma már nem ülne Trabantba.
Az Exotic együttes egykori énekese ma már nem ülne Trabantba.
A Nyimi Öko Közösséget 2010-ben olyan emberek hozták létre, akik már éltek magyarországi ökoközösségekben, de kiábrándultak belőlük.
Egy különleges összművészeti produkció zárja a fesztivált az A38 Hajón.
30 helyett 20 percenként indulnak majd a buszok a végállomásokról.
Az Európai Unió 2030-ig a felhasznált növényvédő szerek 50 százalékos csökkentését kívánja elérni, a műtrágya-felhasználást pedig 20 százalékkal mérsékelné.
Az oltás beadatására kérik a még beoltatlan egyetemi hallgatókat és oktatókat.
Kritikus a helyzet a pedagógustársadalomban is, a lelki gondozásukra ugyanúgy hatalmas szükség lenne. Ám a szakemberhiány óriási.
A társalapító Paul Ágnes beszélt honlapunknak a gyakori manipulatív eszközökről, a megtévesztő zöld kampányokról, a nagy cégek bűneiről és lehetőségeiről.
A klasszikus értelemben vett étkezés egy séfnél sokkal ritkább, mint az átlagembereknél, mivel egész nap kóstolnak.
Szabálytalan rakodás, a záróvonal átlépése, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, illetve a megállás szabályainak megszegése miatt tíz esetben szabtak ki helyszíni bírságot.