
Nincs vádemelés, két év után hazatér I. János Károly, a volt spanyol király
A 84 éves korábbi uralkodó egy vitorlásversenyért tér vissza a hétvégén.
A 84 éves korábbi uralkodó egy vitorlásversenyért tér vissza a hétvégén.
Oroszország Ukrajna elleni háborújának február 24-i kezdetét követően az Európai Bizottság felhívást tett közzé az agresszió elől menekülőket befogadó tagállamok támogatására, valamint az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagoktól való függésük fokozatos megszüntetésére.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a férfit 10 évtől 20 évig, élettársát 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanújával vádolja.
A most bemutatott MAN Lion’s City 18E típusú, 18 méteres csuklós autóbusz minden körülmények között mintegy 300 kilométeres hatótávot garantál. A Mercedes eCitaro G típusú elektromos csuklós autóbusz szintén 18 méter hosszú, klimatizált és teljes hosszában alacsonypadlós. A tesztjáratokon ingyenesen lehet utazni, bárki kipróbálhatja őket.
Fut egy úgynevezett európai polgári kezdeményezés, amelyre, ha összegyűlik a szükséges egymillió támogatói aláírás, az Európai Bizottság elé kerül az a javaslat, miszerint az egész EU-ban vezessék be a feltétel nélküli alapjövedelmet (fna).
Tordai Bence hétfői, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, nem szavazatukkal azt a kétmillió embert képviselték, akik az ellenzéki listát támogatták áprilisban, mert ezek a választók nem szeretnék ismét Orbán Viktort látni a kormányfői székben.
A válaszadók közel egyötöde egyenesen teljesen autómentes, végig gyalogos rakpartot szeretne.
A kutatók az első adatok alapján úgy vélik, hogy tengeri szivacsok százezrei fakulhattak ki.
A legnagyobb területen a Tisza mentén, Csongrád-Csanád megyében, Szolnok környékén és a Tisza-tónál kell beavatkozni.
A fertőzés továbbra is 192 országban és régióban van jelen.