Ukrajnában az évszázad csalásának nevezik, és a fél politikai elit belebukott, hogy fölöslegesen közbeiktatott, kizárólag a profit lefölözésére alkalmas, politika közeli közvetítő cégek ékelődtek be az energiaimportba. Az Orbán-kormány viszont hosszú időn át tétlenül nézte egy nagyon hasonló, ráadásul valószínűleg az orosz titkosszolgálatokhoz is bekötött, a magyar adófizetőket tízmilliárdokkal megkárosít cégcsoport garázdálkodását.
Mintegy 70 milliárd forint be nem fizetett, de visszaigényelt áfa jutott a csaló energiakereskedők zsebébe – mint arról a Válasz Online oknyomozó cikke a közelmúltban részletesen beszámolt. Az ismeretlen, előélet nélküli közvetítők tavaly jelentek meg nagy tömegben a magyar gáztőzsdén, és hatalmas forgalmat generáltak azzal a trükkel, hogy olcsón (esetenként a beszerzési árnál is olcsóbban) árulták a gázt. Tehették, mivel áfát nem fizettek, ellenben a be nem fizetett adót visszaigényelték busás extraprofitként.
Sejthető, hogy olyan hazai szereplők is részesedtek az üzletből, akik politikai védelmet élveztek. 2024-ben szó szerint elárasztották a magyar gáztőzsdét, az előző évihez képest 65 százalékkal nőtt meg a kereskedett gáz mennyisége. Az idei első negyedévben pedig már 76 százalékos volt a bővülés, és csak a december nem hozott rekordot. Minden bizonnyal azért, mert novemberben a sajtó után végre már a NAV is nyomozni kezdett ellenük, és ebben a hónapban döntött a parlament is – több évnyi késéssel – a hasonló csalásokat megelőzni képes fordított áfafizetés idei bevezetéséről.
Arra sincs magyarázat, miért kell Magyarországnak részt vennie az orosz agresszor háborújának pénzelésében a piaci árnál egyébként nem olcsóbb orosz gáz vásárlásával (a külkereskedelmi statisztikák, vagyis a hivatalos magyar állami adatok szerint az oroszországi gázbeszerzésekért a mindenkori európai tőzsdei gázárat fizetjük, néhány hónap késéssel – ez most kifejezetten előnytelen számunkra, mivel jelenleg a tőzsdei árak a 2021 nyári, azaz még a nagy emelkedés kezdete előtti szinten vannak). Az viszont végképp érthetetlen, hogy ha egyébként a gázbehozatal ügyében mindent Orbán Viktor meg Szijjártó Péter tárgyal le Putyinékkal, ahogy a kormány állítja, akkor mi szükség van a közvetítő kereskedők közbeiktatására, miért nem közvetlenül vásárolnak a nagy orosz gázcégektől a magyar nagykereskedők.
Mindezt Ukrajna esetében sem könnyű megindokolni, ám ott legalább létezik egy ténylegesen független, a kormány által nem utasítható antikorrupciós ügyészség, amelyik eljár a hasonló ügyekben akkor is, ha a végrehajtó hatalomig érnek a szálak. Magyarországon erre nincs esély: elképzelhető, hogy néhány ügy idővel eljut majd a vádemelésig, de addig a csak kiürített cégek és felbérelt, vagyontalan strómanok ellen lehet majd fellépni (már ma is tudható, hogy az érintett vállalatok többnyire otthontalanok nevén vannak).
Az alapkérdés természetesen az, hogy miért éri meg Magyarországnak kitartani az orosz gáz mellett, ha az még csak nem is olcsó. Az Oroszországhoz való ragaszkodás politikai és gazdasági számlája ugyanis meglehetősen borsos: egyebek között Lengyelország és Finnország barátságának elveszítésével, az EU-n belüli kapcsolatrendszerünk fellazulásával fizettünk érte. Meg még valamivel: Oroszország befolyást szerzett a magyar energiapolitika irányítása felett. Mással ugyanis nehéz magyarázni az Orbán-kormány egymást követő döntéseit: a szélerőművek de facto betiltását 2010-ben, a napelemek egész Európában példátlan szintű megadóztatását, az orosz Roszatom tender nélküli megbízását a paksi bővítési beruházás kivitelezésével 2014-ben (11 év távlatából már tisztán látszik, mennyire bevásároltunk velük), a kifejezetten előnytelen, Magyarország számára semmilyen piaci előnyt nem biztosító hosszú távú gázszerződést stb. Ha Vlagyimir Putyinra bíztuk volna, hogy milyen irányokat vegyen a magyar energiastratégia, nagy valószínűséggel ugyanezeket lépte volna ő is. A végeredmény ugyanis egy olyan torzó lett, ami egyre gyakrabban mutatja a működésképtelenség jeleit: a korszerűtlen régi fosszilis erőművek, az elaggott Paks1 és a napelemek kombója egyre kevésbé tudja biztosítani az ország biztonságos energiaellátását. Amikor süt a Nap, rengeteg fölös energiánk van – meg másoknak is a környéken –, amit fillérekért, vagy néha negatív áron próbálunk elsózni Európában. Amikor viszont nem süt, akkor ész nélkül vásárolunk, mert a kormány nem meri felvállalni egy átmeneti energiahiány politikai kockázatát. Az eredmény, hogy egész Európában Magyarország költ fajlagosan a legtöbbet az energiavásárlásra, és a teljes vállalati szektorral, illetve a rezsivédett mennyiség fölött vásárló lakossági fogyasztókkal a kormányzat ezt az irracionálisan drága energiaárszintet fizetteti meg (ami nagyban hozzájárul az Európa-rekor inflációhoz).
Visszatérve a „miért éri meg?” dilemmához: nemzetgazdasági szinten biztosan nem éri meg, de ha hatalomközeli cégeken keresztül meg lehet vámolni az orosz energiabeszerzést (márpedig meg lehet), akkor az sok mindent megmagyaráz. Egyvalamit nem: az energiaszuverenitás feladását egy – állítólag – szuverenista kormány részéről.
