A Komárom-Esztergom vármegyében működő Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület néhány hete adott hírt arról, hogy a Csever-árok menti láprét vízellátásának javítása érdekében fenékküszöb építésébe kezdtek. A cél a talajvízszint megemelése volt, mely a nagy aggófüvet őrző gyep regenerációjához elengedhetetlen. A beavatkozásra azért volt szükség, mert a Réti-tavak környékén található, mindössze néhány hektáros termőhely az elmúlt években egyre inkább kiszáradt, komoly veszélybe sodorva hazánk egyik legritkább növényfaját. Csonka Péterrel, az egyesület elnökségi tagjával beszélgettünk, akitől megtudtuk azt is, melyik állatfajtól lesték el a gátépítés alapjait.
A számok beszédesek: a nagy aggófű állománya már 2007-től drasztikus csökkenésnek indult a területen: a 2004-ben még mintegy 2100 tövet számláló populáció 2010-re 650 tőre zsugorodott, majd 2016-ra mindössze 440 tő maradt fenn. A most elvégzett vízvisszatartó munka biztató eredményt hozott: a visszaduzzasztott víz ismét kiöntött a láprét mélyebben fekvő részein, így úgy tűnik, sikerült megteremteni a terület vízutánpótlásának alapját. Ez különösen fontos annak fényében, hogy a természetvédők 2016 óta minden évben jelentős élőhelykezelési munkát végeznek: a terület rendszeres cserjeirtása és kézi kaszálása rengeteg energiát igényelt, és a kaszálék felhalmozódása hosszú távon további problémákat okozott. Csonka Péter, az egyesület titkára úgy véli, új remény nyílt a gyep és a nagy aggófű megőrzésére.
Korábban milyen munkákat végeztek a területen?
A hosszú távú megoldást a gazdálkodásra alkalmas, megfelelő méretű és minőségű gyepterület kialakítása jelentette, ahol a levágott növényzet eltávolítható, így a tápanyagtartalom kivonható a területről. Ennek érdekében elsőként a nagygépi megközelíthetőséget biztosító földhidat építettünk, majd eltávolítottuk az ösvény mentén felnövekedett cserje- és faegyedeket. Ezt követte 2018 kora tavaszán egy speciális erdészeti szárzúzás, amely megtisztította a nagy aggófű élőhelye körüli területet a nemkívánatos fáktól és cserjéktől, lehetővé téve, hogy 2018 tavaszától a teljes gyepterületet kezelhessük. Az eredmények látványosak voltak: 2019-re az aggófűállomány 1120 tőre gyarapodott.
A gépi cserjeirtástól kezdve 2023-ig minden évben folyamatosan a nagy aggófű érdekében dolgoztunk. Május közepén több alkalommal is szárzúzás történt a cserjék visszaszorítására, még mielőtt az aggófű szárba szökkent volna. Ezt követően júliusban mozaikos beavatkozásokat végeztünk az aranyvesszőfajok és a siskanád ellen, majd szeptember végén, október elején tisztító szárzúzás történt. A kaszálék és nyesedék minden alkalommal kézi erővel került eltávolításra.
A vegetációs időszakban rendszeres kézi kaszálás is zajlott az aranyvessző, a szeder és a som visszaszorítása érdekében. 2023 februárjától három alkalommal összesen közel 300 tuskómarást végeztünk többféle módszerrel, melynek eredményeként 2024 nyár végére valódi kaszálásra nyílt lehetőség: kaszálás, rendsodrás, bálázás és lehordás. Egy teljes évtized munkája vezetett ehhez a pillanathoz.
Mit kell tudni a nagy aggófűről ezen a területen? Miért ennyire fontos az élőhely megőrzése?
A nagy aggófű fokozottan védett, a Vörös Könyvben is szereplő faj. Közép-európai elterjedésű növény, amely Lengyelországtól és Csehországtól egészen Bulgáriáig fordul elő. Tatai termőhelyét Kitaibel Pál, neves botanikus fedezte fel. Magyarországon mindössze két helyen él még: Tatán és Lesenceistvánd közelében, lápréti élőhelyeken. A tatai állomány ma körülbelül 2100 tövet számlál szűk 3 hektáron – amikor az élőhelykezelés elkezdődött, alig 400 tő maradt.
A tatai élőhely mára egy „szigetté” vált. Az emberek építették körbe, elpusztítva a korábban összefüggő, hasonló élőhelyeket. A legutóbbi évszázadban ezeket a területeket lecsapoltuk, majd beépítettük, erdősítettük vagy szántóvá alakítottuk. Az életközösségek így egymástól elszigetelődtek, korábbi gazdagságuknak csupán töredéke maradt fenn.
Egykor Tata környékén pelikánok fészkeltek, a ma ritka hangyaboglárkák tömegesek voltak, békászó sasok, rétisasok, hamvas rétihéják és barna kányák vadásztak az Által-ér völgyében. Ma világszerte drámai ütemben csökken a biológiai sokféleség és a megmaradt élőhelyek védelme nélkül ez a folyamat megállíthatatlan. Természeti környezetünk megóvása az emberi élet alapfeltétele is.
A természet ilyen „szigetei” jóval többet jelentenek, mint néhány növény, állat és gomba együttese: az élet sokféleségét őrzik, amely felbecsülhetetlen érték.
Miért kell megemelni a talajvízszintet?
A nagy aggófű üde, illetve kiszáradó lápréten él. Az egyre gyakoribb aszályos évek, a környezet beépítése és a határ mellett futó, mélyen fekvő patak erősen lecsapolja a talajvizet. A gyep így a fennmaradásért küzd, miközben hazai és idegenhonos, inváziós lágyszárú és fásszárú fajok próbálják elfoglalni a területet.
Hogyan lehetséges ez? Pontosan milyen beavatkozás történt a közelmúltban?
A munkát helyi összefogás tette lehetővé: a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület, Tata Város Önkormányzata és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Tatai Szakaszmérnöksége dolgozott együtt. Helyi anyagokat használtunk, és 20 önkéntes egy nap alatt, vízügyi szakemberek irányítása mellett fenékküszöböt – egy kis gátat – épített a Csever-árok keresztszelvényében.
A megoldást a hódtól lestük el: leverettük az oszlopokat, megtámasztottuk őket, majd először vastagabb, később vékonyabb vesszőkkel fontuk be a szerkezetet. Ezután iszappal tömítettük, a további anyagot pedig a víz sodrása hordta a gátba. A cél a talajvízszint megemelése volt, amely a nagy aggófű élőhelyének regenerációjához nélkülözhetetlen. A beavatkozás sikeresnek bizonyult: három hét elteltével a víz kilépett a mélyebb részekre.
Mi lehet a hozadéka hosszabb távon a beavatkozásnak?
A visszaduzzasztott vízfolyásnak köszönhetően a kiszáradó láprét mélyebb részein ismét tartós vízborítás alakult ki, amely a talajrétegben biztosítja a vízutánpótlást. Bízunk benne, hogy tavasszal pozitív választ ad a gyep: a sarjadás erős lesz, és a védett, fokozottan védett fajok állománya tovább gyarapodik.
Milyen további tennivalók lesznek még a területen?
Az utóbbi évtizedek tájhasználat-változásai – a kaszálás és legeltetés visszaszorulása – jelentősen rontották a lápréti fajok fennmaradási esélyeit. A megfelelő legeltetés és kaszálás kulcsfontosságú, hiszen fényhez juttatja a növényközösséget, visszaszorítja a domináns fajokat és fenntartja a fajgazdagságot. Egykor ezt a nagyvadak látták el, később a háziállatok, ám az utóbbi évtizedekben ezek elmaradása elcserjésedést, beerdősülést és özönfajok megjelenését okozta.
A Fényes-lakópark építése ezt a folyamatot tovább erősítette: a gyepek cserjésedni kezdtek. A Csever-árok menti réten 2007 előtt még eseti, de rendszeres kaszálás zajlott, ám a beépítés után zárványterület alakult ki, és 2016-ig minden hasznosítás megszűnt. Gépjárművel nem, gyalogosan is csak nehezen volt megközelíthető a terület.
Az özönnövények megjelenése jelentősen átalakítja az élőhely adottságait: fényviszonyait, víz- és talajállapotát. Sokuk allelopatikus, vagyis más növényfajokat is gátol.
Kiemelt problémát az Amerikából származó magas aranyvessző okozta – és okozza ma is –, amely rizómáival szobányi telepeket hoz létre. Mellette a hazai siskanádtippan is gyorsan terjeszkedett. A lágyszárúak invázióját cserjefajok követték: a hamvas szeder, a fehér som és a hibrid aranycserje sűrű, leárnyékoló cserjéseket alkotott. Az idegenhonos fajok lakóházi nyesedékként kerültek ki a gyepre, és innen indult terjedésük.
Az élőhelykezelés hatására a nagy aggófű több ponton is megjelent a területen, vagyis lassan, de biztosan terjed a magterületről. Ahhoz azonban, hogy a terület tájidegen inváziós fajoktól mentes, tiszta kaszáló legyen, még hosszú éveken át folytatni kell a megkezdett, szisztematikus munkát. A feladat folyamatos.
