Mit érdemes tudni az Európai Unió természet-helyreállítási rendeletéről? Ezt a kérdést jártuk körbe Halassy Melindával, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársával.
Milyen célkitűzései vannak az Európai Uniónak a természet helyreállításával kapcsolatban?
Az Unió fő célja, hogy 2030-ig megállítsa, illetve hosszabb távon visszafordítsa a biológiai sokféleség csökkenését. Ez hozzájárulna az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz, valamint az ökoszisztémák természetes működésének és az általuk biztosított szolgáltatásoknak a helyreállításához. Az EU több témában is határozott, számszerű célokat fogalmazott meg az új természet-helyreállítási rendeletében. Ezek közül kiemelt jelentőségű a nem megfelelő állapotú természetes, illetve természetközeli élőhelyek helyzetének javítása. Emellett abban az esetben, ha az egyes területek mérete nem elégséges, akkor kiegészítő módon a kiterjedésük növelését, vagyis új élőhelyek létrehozását, korábban megszűnt élőhelyek kialakítását is tartalmazza célként a rendelet.
Fotó: Bajomi Bálint.
A természetes és természetközeli élőhelyekre vonatkozó rendelkezések 2030-ig elsősorban a közösségi jelentőségű élőhelyekre, illetve a Natura 2000-es területeken belül történő állapotjavításra és helyreállításra írnak elő lépéseket. A rendelkezések az élőhelyek mellett az Európai Unió által meghatározott közösségi jelentőségi fajokra is vonatkoznak. Itt nincsenek konkrét számszerű célok, de a nem jó állapotban lévő fajok esetén megfelelő körülményeket kell számukra kialakítani. Ez elsősorban a nekik megfelelő élőhelyek mennyiségét, minőségét jelenti, illetve azt, hogy ezek az élőhelyek össze legyenek kapcsolva. Az a cél, hogy a fajok képesek legyenek hosszabb távon is fennmaradni.
Az Európai Unió további célja a folyók összeköttetésének a javítására, ami nem csak a gátak által felszabdalt folyók átjárhatóságát jelenti, hanem például az árterek irányába megengedett vízmozgásról és az árterek természetes működésének a javításáról is szól. Ezen kívül vannak célkitűzések a beporzó rovarok állományainak és fajgazdagságának a javítására, a mezőgazdasági és erdei ökoszisztémák állapotának a javítására, illetve a városi zöld felületek megőrzésére és növelésére.
Minden uniós ország számára kötelező ez a rendelet?
Közvetlenül alkalmazandó minden tagállamban, így Magyarországon is. A rendelet megvalósítása kötelező, viszont azt az egyes tagországoknak kell meghatározniuk, hogy konkrétan hogyan valósítják meg. A célokat ez év szeptemberéig kell az úgynevezett Nemzeti Természet-helyreállítási tervben leírni, összefoglalni. A tervben benne lesz a megvédendő élőhelyek kiterjedése és állapota, a fajok igényei, helyzete. Utána 2030-ig, 2040-ig és 2050-ig meghatározott százaléknyi javulást kell elérni a területen. A helyreállítási tervnek ezen kívül tartalmaznia kell egy listát arról is, hogy milyen helyreállító, illetve fenntartó intézkedésekkel lehet ezt az adott tagországban elérni.
Milyen élőhelyeket fognak helyreállítani Magyarországon? Hol fogják ezeket kialakítani?
Fontos tudni, hogy a helyreállítást a rendelet viszonylag tágan értelmezni. Tehát a helyreállításhoz tartozik az is, hogyha a természetközeli élőhelyek jobb állapotba kerülnek, és ehhez végzünk beavatkozásokat, illetve az is, hogyha az elpusztult élőhelyek helyett új élőhelyeket alakítunk ki, vagy rekonstruálunk.
Magyarországon, de a legtöbb EU-s tagállamban is 2030-ig elsősorban a hazai és az EU-s jogszabályok által védett természetvédelmi területekre koncentrálnak. Ez utóbbiak a Natura 2000-es területek. Szinte mindegyik tagállam elsődleges célja a még meglévő természetközeli élőhelyek állapotának a javítása. A már folyamatban lévő helyreállítási beavatkozásokat is el lehet majd számolni. Ilyeneket számos nemzeti park jelenleg is végez a területén. Az úgynevezett országjelentések szolgáltatnak majd alapot ahhoz, hogy milyen élőhelyeket kell helyreállítani. Ezek az Élőhelyvédelmi és a Madárvédelmi Irányelvhez kapcsolódó jelentések a közösségi jelentőségű élőhelyek és fajok állapotáról szólnak. Magyarországon 22 élőhelyet, 102 madárfajt és 212 egyéb fajt foglalnak magukban ezek a jelentések. A dokumentumok leírják ezeknek az általános állapotát, a trendjeit, a veszélyeztető tényezőket, illetve hogy hogyan lehetne javítani az állapotukat. Ez mutatja meg, hogy hol lenne a legfontosabb beavatkozni.
A másik tényező az, hogy hol lehet megvalósítani ezeket a beavatkozásokat: hol van rá terület, pénzforrás és megfelelő módszerek. A saját tapasztalataim alapján úgy látom, hogy gyepek esetében például a homoki vagy a szikes élőhelyeken van nagyobb lehetőség helyreállításra, akár új élőhelyek létrehozására is, jellemzően olyan területeken, amelyek nem alkalmasak más használatra. A közösségi jelentőségű erdők esetében leginkább a gazdálkodási mód megváltoztatása járulhat hozzá ahhoz, hogy jobb állapotot érjünk el, míg a kiterjedés növelése kevésbé alkalmas erre. Például az extrém száraz alföldi területeken felmerülhet, hogy a gazdálkodási mód átálljon fakitermelési célt nem szolgáló módokra. Az extrém száraz alföldi területek közül, amelyek kicsit magasabban fekszenek, ott az erdők nem tarthatók fenn hosszú távon. Ezeken a területeken őshonos fafajokból, cserjés és gyep foltok mozaikjából álló erdőssztyepp-élőhelyeket lenne érdemes létrehozni. A nyíltabb erdőkkel borított erdők esetében indokolt a faanyagtermelést nem szolgáló üzemmód alkalmazása, ahol a faanyagtermelés helyett a kedvező ökológiai állapot kialakítása és fenntartása a cél, szükség esetén természetvédelmi erdőkezelés formájában. A védett területeken jó lenne elmozdulni a szálalásos, örökerdő, Pro Silva szemléletű üzemmód irányába. (Ezt itt mutattuk be részletesebben: https://zoldhang.hu/2025/12/17/europaban-is-vannak-oserdok/) Ma Magyarországon a szárazodás nagyon komoly veszélyeztető tényező, ezt az elmúlt évek aszályai is megmutatták, ezt sokan érzékeltük és megtapasztaltuk. Nagy gond a talajvízszint süllyedése is, ami különösen az alföldi területeken súlyos. Emiatt a vízmegtartás, víz-visszavezetés kiemelt jelentőségű helyreállítási beavatkozás lehet az alföldi területeken, ami egyszerre szolgálja a mezőgazdaság, az erdészet és a természetvédelem céljait is.
Tud említeni néhány példát, hogy Magyarországon hol történtek már ilyen beavatkozások, illetve hol lesz majd ilyen?
Fotó: Bajomi Bálint.
Az Európai Bizottság nem szűken értelmezi az ökológiai helyreállítást, hanem egy nagyon széles skálaként fogja fel. A beavatkozások ott kezdődnek, amikor megakadályozzák a még meglévő élőhelyek további elpusztítását. Cél például, hogy a még meglévő természetes és féltermészetes élőhelyeket ne alakítsák át mezőgazdasági területekké, vagy városi, települési területekké, utakká. Kiemelt cél ezen területek védelme. Az Európai Zöld Megállapodás egyik célja az, hogy 30%-ra növeljék a védett területek arányát. Magyarországon belül is fontos lenne az olyan még kifejezetten jó állapotban lévő területek védelem alá helyezése, amelyek jelenleg nem tartoznak Natura 2000-es hálózathoz, vagy a hazai védett területekhez.
Ha tovább megyünk ezen a skálán, ide tartozik még az olyan veszélyeztető tényezők megszüntetése, mint a túllegeltetés, vagy a túlzott vegyszerhasználat. A túllegeltetés helyett kicsit extenzívebb gazdálkodási módszerekre lehet átállni, vagy a mezőgazdaságban a regeneratív mezőgazdasági szemlélet irányába lehet elmozdulni. A regeneratív mezőgazdaság olyan gazdálkodási mód, amely javítja a talaj termékenységét, miközben megköti és tárolja a légköri CO2-t. Növeli a gazdaságon belüli sokféleséget, és javítja a vízés energiagazdálkodást. Ezeket is már a rendelet kapcsán is bele lehet számolni a helyreállítási beavatkozások körébe. Különösen akkor, ha ez jobb víz- és talajállapot elérésével jár.
Ennél már bonyolultabb a helyzet, amikor kifejezetten természetközeli élőhelyeket akarunk előállítani. Ilyenkor először a fizikai tényezők helyreállítása merül föl. Ha ez elég, például megfelelő vízmegtartással, a víz visszavezetésével lehet javítani az élőhely állapotát, vagy kizárni az olyan veszélyeket, mint a túllegeltetés, akkor jó eséllyel beindulhat a spontán helyreállás. Amikor viszont ezek a spontán folyamatok túl lassúak, vagy például fellép az idegenhonos fajok megjelenésének a veszélye, akkor ugye már aktív beavatkozásokra is szükség van. A legtöbb helyreállítási beavatkozás során kifejezetten cél az inváziós fajok visszaszorítása, illetve más esetekben olyan fajoknak a betelepítése, visszatelepítése, amelyek maguktól csak nagyon lassan jelennének meg a területen. A fent leírt kontinuum mentén a legfőbb cél, hogy valóban olyan összetételű és működésű természetközeli élőhelyek kialakítását segítsük, amelyek a jelenlegi jó állapotban lévőkre minél jobban hasonlítanak. Például a természetvédelmi jellegű erdőkezelések is felgyorsíthatják a megfelelő fafaj és korszerkezet kialakítását egy erdőben. A fentiekből látható, hogy ez egy nagyon-nagyon széles skála.
Fotó: Bajomi Bálint.
Ezek közül sok mindenre van már példa a hazai gyakorlatban. Nagyon sok visszagyepesítési beavatkozás történik őshonos fajokkal. Léteznek természetvédelmi erdőkezelések is, illetve vízvisszavezetéssel kapcsolatos beavatkozások is. Tehát ezekre vannak már hazai tapasztalatok.
A visszatelepítési programok során általában egy-egy növény- vagy állatfaj telepítésével foglalkoznak a természetvédelmi szakemberek. A „rewilding” (magyarul kb. „visszavadítás”) irányzat keretei között pedig nagy természetes területeket igénylő fajokat (például bölényeket, vagy hiúzokat) próbálnak visszahozni az ember által erősen átalakított tájba. A helyreállítási programok inkább a több növényfajból álló társulások újraültetésére koncentrálnak. Hogyan viszonyul a visszatelepítés és a „rewilding” fogalma a helyreállításhoz?
Számomra a rewilding mozgalom elsősorban azt jelenti, hogy nagyobb teret kell adnunk a természetnek és a természetes folyamatoknak. Ennek megfelelően a restauráció során is érdemes minél inkább a passzív folyamatokra támaszkodni, és csak akkor beavatkozni, amikor az valóban elengedhetetlen. Ilyen eset lehet például, ha megfelelő vízellátás hiányában az adott élőhely vagy közösség nem maradna fenn, vagy ha az inváziós fajok előretörése várható, például akkor, ha a terület legeltetés nélkül maradna.
Ugyanakkor nem tudok azonosulni azzal az irányzattal, amely az egykori megafauna „pótlására” olyan nagytestű patás fajok betelepítését szorgalmazza, amelyek történelmileg nem voltak jelen a hazai tájban. Bár ezek az állatok részben valóban helyettesíthetik az egykori taposási és legelési nyomást, kérdéses, hogy milyen hatással vannak más, kevésbé látványos, de kulcsfontosságú ökológiai elemekre – például a talajmikrobák összetételére és működésére. Ehelyett sok esetben célravezetőbbnek tartanám, ahol erre lehetőség van, a hagyományos, tájhoz illeszkedő gazdálkodási formák felé való elmozdulást.
A helyreállítási rendelet megvalósítása során „rewilding”-al és visszatelepítésekkel is fognak foglalkozni a természetvédelemben, vagy ez a jogszabály csak az élőhely-helyreállítási programokra koncentrál?
Igen, nagy valószínűséggel több visszatelepítési programmal találkozhatunk a közeljövőben Magyarországon. Ezeknek az aktív beavatkozásoknak a többsége elsősorban veszélyeztetett növény- és állatfajok meglévő állományainak megerősítését, illetve olyan élőhelyekre történő visszatelepítését vagy áttelepítését célozza, amelyek a faj számára elvileg megfelelőek lennének, de az élőhelyek feldaraboltsága és a fajok korlátozott terjedési képessége miatt a spontán megtelepedés mégsem várható. Visszatelepítésekre szükség lehet olyan esetekben is, amikor egy közösségi jelentőségű faj fennmaradásának alapfeltétele más, jelenleg hiányzó fajok megléte. Klasszikus példa erre, amikor egy védett lepkefaj számára a tápnövény hiányzik az élőhelyről: ilyenkor a sikeres fajvédelemhez nemcsak a célfaj, hanem a hozzá szorosan kötődő növényfaj visszatelepítése is elengedhetetlen.
Bizonyos helyzetekben egyszerre több faj visszatelepítése is indokolt lehet, különösen új élőhelyek kialakításakor. Az Európai Unió természet-helyreállítási rendelete várhatóan tovább erősíti ezeket a folyamatokat. A rendelet előírja, hogy ha egyes élőhelytípusok hosszú távon azért nem tarthatók fenn, mert korábban jelentősen visszaszorultak vagy eltűntek, akkor szükség lehet az ilyen élőhelyek egy részének újbóli kialakítására. Ilyen például, amikor felhagyott szántókon természetközeli gyepek létrehozása válik indokolttá. Ezekben az esetekben az élőhely helyreállítása gyakran nem választható el a hozzá kötődő növény- és állatfajok célzott visszatelepítésétől, például akkor, amikor a közösséget alkotó fajok spontán visszatérése nem reális, vagy akár több emberöltőt is igénybe venne.
Mit érdemes tennie a döntéshozóknak és a társadalomnak a természet állapotának javítása érdekében?
Tudatosítani, hogy a természetvédelem és a helyreállítás nem luxus. Az ökoszisztémák védelme, fenntartható használata és helyreállítása kiemelten fontos a jövőnk érdekében. Rövid távon a Nemzeti Természet-helyreállítási Terv elkészítése a feladatunk. Ennek során és a későbbiekben is nagyon fontos az ágazatok közti együttműködés: a vízmegtartás és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást segítő megoldások keresése, előtérbe helyezése, a természetbarát földhasználat ösztönzése. Ez utóbbiakat akár támogatási rendszerekkel is érdemes lenne segíteni. Például jó lenne, ha a Közös Agrárpolitika (KAP) rendszereit lehessen ezekre a helyreállítási célokra használni. A természetvédelem számára pedig fontos lenne a megfelelő hosszú távú finanszírozás biztosítása, hogy a résztvevők teljesíteni tudják a rendeletnek megfelelő feladataikat, a monitorozási és helyreállítási kötelezettségeiket.
Fotó: Kállai Márton.
Halassy Melinda a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport vezetője. 1995 óta foglalkozik restaurációs (helyreállítási) ökológiával. Kutatásai középpontjában a homoki gyepek helyreállítási lehetőségeinek kísérletes vizsgálata áll. Számos restaurációs projektben vett részt, elsősorban a Kiskun LTER hosszú távú restaurációs kísérleteiben a Kiskunságban, ahol különböző helyreállítási technikákat alkalmazott és értékelt többek között a terjedési korlátok, a növényi tulajdonságok és az inváziós növényfajok szerepének figyelembevételével. Jelenleg magvetésen alapuló helyreállítási módszereket kutat, amelyek hozzájárulhatnak a helyreállított gyepek inváziós fajokkal szembeni ellenálló képességének növeléséhez. A Restaurációs Ökológiai Társaság Európai Szervezetének egyik alapító tagja. E szakmai közösség keretein belül kutatóként kapcsolódott be az EU Természet-helyreállítási Rendelethez kapcsolódó szakmai párbeszédekbe, azzal a szándékkal, hogy támogassa a rendelet hazai értelmezését és tudományos eredményekkel megalapozott alkalmazását a döntéshozók és szakmai érintettek számára.
