Bár sokan jó szándékból szórják a kenyeret, magokat a hattyúknak és récéknek, ezzel valójában ártanak nekik. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője arra hívja fel a figyelmet, hogy a vízimadarak etetése természetellenes viselkedéseket vált ki, betegségeket terjeszt, és akár a madarak pusztulásához is vezethet. A vízimadarak számára a legnagyobb ajándék az, ha békén hagyjuk őket, és megőrizzük számukra a tiszta, természetes élőhelyeket, ahol természetesen etetés nélkül is boldogulni tudnak.
A látvány, ahogy a hattyúk, récék és sirályok a parton tolonganak, sokak számára megható, és úgy érzik, segíteniük kell ezeken az „éhező” állatokon. „A vízimadarak etetése azonban nem jótétemény, hanem az állatok és a környezet számára egyaránt rossz, ezért káros szokás” – hangsúlyozza Orbán Zoltán, az MME szóvivője. Az etetés nemcsak felesleges, hanem kifejezetten veszélyes a madarakra, a környezetre és az emberekre is.
A vízimadarak életmódja teljesen más, mint az énekesmadaraké, amelyek télen a madáretetők rendszeres vendégei. A hattyúk, récék és sirályok természetes viselkedése szerint követik az évszakok változását, és ha eljön a hideg, melegebb, jégmentes vizekhez vonulnak. „Ha azonban az emberek rendszeresen etetik őket, a madarak nem érzik szükségét az elvonulásnak, és ott maradnak, ahol a könnyű táplálékot megtalálják” – magyarázza Orbán Zoltán. Csakhogy télen, amikor a tavak befagynak, a vízben alvó madarak csapdába esnek, legyengülnek és elpusztulnak, mert belefagynak jégbe. A jó szándék így a madarak halálát okozza.
A leggyakrabban etetett fajok a bütykös hattyú, a tőkés réce, továbbá a dankasirály és a szárcsa. Ezek a madarak Magyarországon stabil vagy növekvő állománnyal rendelkeznek, tehát ezért sincs szükségük emberi segítségre. „Ez egész világon nincs olyan állatfaj, melynek túlélése a lakossági etetéstől függene” – emeli ki a szóvivő. Az ilyen felesleges tevékenység más fajok rovására mehet, és felboríthatja az ökológiai egyensúlyt.
Az etetés következménye a kedvelt etetőhelyeken a madarak közötti zsúfoltság, az agresszió, a sérülések és a betegségek terjedése. A mesterségesen fenntartott, temészetellenes táplálékforrás nagy tömegeket vonz, a madarak összezsúfolódnak, és ez kiváló feltételeket teremt a fertőzéseknek. „A madárinfluenza az egyik legnagyobb veszély, amely ilyen helyzetekben könnyen terjed, és az emberre is veszélyes lehet” – mondja a szóvivő. A sok bedobált étel, a madársokaság ürüléke rontja a víz minőségét, a partokat szennyezi, és még több kórokozót juttat a környezetbe.
A kenyér, a péksütemény, a tészta és a kukoricapufi a leggyakoribb „madáreleség”, pedig ezek egyáltalán nem valók számukra. „A kenyér rostszegény, sótartalma magas, és egyoldalú étrendet eredményez, ami hosszú távon megbetegíti a madarakat” – figyelmeztet Orbán Zoltán. Az ilyen étrend miatt az etetőhelyen felnövő fiókáknál kialakulhat az úgynevezett angyalszárny-betegség, amely deformált szárnyat okoz, és röpképtelen, életképtelen felnőtté teszi őket. A jó szándék tehát madárgenerációkat tesz beteggé.
“Amennyiben a gyerekek és felnőttek már nem etetik a vízimadarakat, (ez sajnos nem szokott sikerülni, mert mindig vannak csak azért is „szegények éhen halnak” etetők!), akkor a madarak lustaságát és elhízását néhány napon belül legyőzné az éhség, és elkezdenének természetesen táplálkozni, akár nagyobb távolságra repülve, vagy el is vonulnának. Az esetleges angyalszárnybeteg egyedeket pedig be kellene fogni és állatkertbe szállítani” – hangsúlyozta az MME szóvivője..
Az etetés nemcsak a madarak, hanem a környezet számára is ártalmas. A vízbe kerülő ételek bomlásnak indulnak, oxigént vonnak el a vízből, ugyanakkor segítik az algavirágzást, ami a halak pusztulásához és az egész vízi ökoszisztéma romlásához vezet. „A parton maradó ételmaradék patkányinváziót okoz, ami jelentős közegészségügyi kockázatot jelent” – mondja Orbán Zoltán. A vízimadarak etetése így nemcsak a természet, hanem a települések számára is problémát teremt.
Sokan hiszik, hogy az automata etetőberendezések “egészséges” megoldást jelentenek, de ez épp ellenkezőleg van. „Az automata etető talán a legrosszabb megoldás, mert fenntartja a hibás gyakorlatot, és még pénzt is kicsal az emberekből” – fogalmaz az MME szóvivője. Az ilyen eszközök azt hitetik el a jószándékú gyerekekkel, felnőttekkel, hogy pár száz forintért jót tesznek. Az automatában lévő pellet sem természetes táplálék, ez a vízimadarak ugyan úgy az etetőhelyek közelében tartja, mint a kenyér és a bedobált egyéb felesleges „szemétkaja”.
Az etetés sajnos olyan, mint egy öngerjesztő spirál. Az emberek etetnek, a madarak nem vonulnak el, hanem helyben maradnak, mert megszokták a könnyű táplálékot. A látvány, hogy sok madár gyűlt össze, újabb embereket ösztönöz az etetésre, és a folyamat újra és újra megismétlődik. „A madarak nem vonulnak el vagy évről évre visszatérnek az etetőhelyre, mert megszokták, hogy ott kapnak enni, és ezzel egy természetellenes helyzet alakul ki” – mondja Orbán Zoltán. Így a számuk évről évre nő, miközben a természetes viselkedésüket fokozatosan elvesztik.
Az aszályos időszakok hatása elsősorban nem az etetett fajokat sújtja, hanem azokat, amelyek sekély, vizenyős réteken fészkelnek. „A nagy goda és a piroslábú cankó állománya például az élőhelyek eltűnése miatt csökken” – mondja Orbán Zoltán. Az elhúzódó szárazságok, a vízvisszatartás hiánya és a mezőgazdasági területek terjeszkedése miatt ezek a madarak egyre nehezebben találnak megfelelő fészkelőhelyet. A természetvédelem feladata nem az etetés, hanem az élőhelyek megőrzése.
Jó hír, hogy százötven év után, 2015-ben ismét költött egy darupár Magyarországon és azóta is van egy-egy fészek. A daru egykor nagy létszámban költött hazánkban, majd – elsősorban élőhelycsökkenése és dísztolláért történő vadászata következtében – az 1900-as évek elején fészkelő fajként eltűnt, átvonulóként volt csak jelen. Napjainkban az Alföldön már mintegy 200 ezer (!) daru vonul át minden évben október-novemberben, és ebben az időszakban bárhol az országban, így Zalában is láthatunk, hallhatunk átvonuló csapatokat. A varázslatosan szép, nagy madarak főként Finnországból, a balti országokból és Oroszország északnyugati részéből repülnek erre és hosszabb időt töltenek nálunk, sőt akár itt is telelnek.
Fotók: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
