Az Alföld vízhiánya és az aszályos évek mindennapjaink valóságává váltak, amire egyre többen keresnek megoldásokat. A probléma súlyát jelzi, hogy Magyarországon az elmúlt ötven évben átlagosan mintegy 1,5-2 métert süllyedt a talajvízszint a Homokhátságon. Ópusztaszeren harmadik alkalommal rendezték meg a Szeri Vízválasztó Fesztivált, ahol gazdák, ökológusok és civilek mutatták be, hogyan lehet visszatartani a vizet a tájban, megőrizni erdőt, gyepet és termőföldet. A találkozó ezúttal a gyakorlati tapasztalatokra épült: konkrét helyi példák, sikerek és kudarcok kerültek reflektorfénybe, amelyek tanulságosak lehetnek a jövő szempontjából. A fesztivál bebizonyította, hogy bár a kihívás óriási, a változás elkezdődött, és egyre több közösség, gazda és szakember dolgozik együtt egy élhetőbb jövőért. A vízőrzők munkája amellett, hogy inspiráló, bizonyíték arra, hogy kitartással és összefogással valódi változás érhető el. Bár az Alföld jövője ma még bizonytalan, a hasonló kezdeményezések megmutatják, hogy van esély a fordulatra.
Szeptemberben immár harmadik alkalommal rendezték meg a Szeri Vízválasztó Fesztivált Ópusztaszeren. Ahogy a rendezvény beharangozójából kiderült, a fesztiválon a gyógyító zene, a táncház, a közös játék és a hangfürdő is azt a célt szolgálta, hogy testet és lelket erősítve támogassák Földanyát, és a vizet visszavezessék oda, ahol az élet forrása: a tájba, a talajba, a növényekbe.
Az esemény mára a vízmegtartás hazai ügyének egyik legfontosabb találkozóhelyévé vált, ugyanis itt gyűlnek össze azok a szakemberek és civilek, akik a saját területükön, saját forrásaikból dolgoznak azon, hogy a víz a tájban maradjon.
A fesztivál egyik szervezője, Magyar Kitti vidékfejlesztési agrármérnök szerint a programok fejlődésében is tetten érhető a szemléletváltás: az első alkalmakon inkább elméleti előadásokra fókuszáltak, idén szeptemberben azonban a gyakorlat, a helyi megoldások és a közösségi tapasztalatcsere állt a középpontban.
„Az elméleti kérdések után a cselekvésre, a gyakorlati megvalósításra kell helyezni a hangsúlyt a vízmegtartás érdekében”
– fogalmazott.
Dr. Tölgyesi Csaba ökológus is aktív részese a változásoknak. A Szegedi Tudományegyetem adjunktusát is megkerestük, aki a vízügy „Vizet a tájba” programját értékelte, valamint megosztotta velünk, hogyan menthetnénk meg a vízhiánytól szenvedő alföldi erdeinket.
Közösség és tudásmegosztás
Az idei programban néhány szakmai előadás mellett a műhelybeszélgetések domináltak. Ezeken helyi gazdák, vízőrző közösségek, természetvédők és ökogazdálkodók osztották meg tapasztalataikat arról, mi működik, és mi nem a víz helyben tartásában. A beszélgetések témái a talaj szerepétől kezdve a tájrehabilitáción át egészen a vízvisszatartás klímaszabályozó hatásáig terjedtek.
A fesztivál szervezői abban is hisznek, hogy a közös munka értékét nem csak a szakmai szint adja, a kapcsolatok, a közösségi élmény és az inspiráció legalább olyan fontos. Magyar Kitti szerint az elmúlt évek aszályai ráirányították a figyelmet arra, hogy a változások rendszerszintűek, és mindenkit érintenek.
„A gazdálkodóknál nő az érdeklődés a talajmegújító művelés iránt, a politikai és jogszabályi környezetben is látszanak elmozdulások. De a változás mértéke egyáltalán nem arányos a problémával. Ennél sokkal radikálisabb, azonnali lépésekre lenne szükség”
– magyarázta az agrármérnök.
Mit mutat a „Vizet a tájba!” program?
A fesztiválokon több hazai szakember is részt vesz, köztük Dr. Tölgyesi Csaba ökológus, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa is, aki a vízügy „Vizet a tájba!” programjának eddigi tapasztalatairól beszélt a Zöld Hangnak.
A kezdeményezés lényege, hogy a gazdák földjük egy részét vízmegtartásra áldozzák, amivel a környező területek termékenysége is javulhat.
„A programban sokan látnak lehetőséget, és a gazdák részéről valóban nagy a hajlandóság, de a gyakorlati megvalósításnak két komoly akadálya van. Az egyik, hogy a víz nem áll meg a parcellahatáron: előfordul, hogy olyan földeket is elönt, ahol erre nincs szándék, és itt a felelősség kérdése nincs tisztázva. A másik, és sajnos sokkal nagyobb probléma, hogy sok helyen egyszerűen már nincs mit visszatartani”
– emlékeztetett Tölgyesi.
A szakember szerint ezért elkerülhetetlen a homokhátsági faültetvények mennyiségének csökkentése, hogy a talajvíz utánpótlása helyreálljon. Az állami erdészet azonban egyelőre ellenáll, noha sok helyen saját ültetvényeik is a szemük láttára száradnak ki.
Hol lehetnek új alföldi erdők?
Dr. Tölgyesi Csaba azt is hangsúlyozta, hogy nem mindenhol van értelme erdőt telepíteni. A Duna–Tisza közi Homokhátság például természeténél fogva nem a zárt erdőknek, hanem inkább a gyepes, mozaikos élőhelyeknek kedvez.
„Nem meglepő, hogy gyengébb vízellátottság mellett még annyira sem valók oda a zárt erdők. Megoldást inkább az árterek rehabilitációja kínálhat. A folyók mélyebb részein puhafaligeteket, a magasabban fekvő területeken keményfaligeteket lehetne telepíteni, míg a településeken összegyűlő csapadékvíz helyben tartása új erdősített zónák létrehozását segíthetné”
– fogalmazott az ökológus.
Fogytán az időnk
A fesztivál egyik legfontosabb üzenete, hogy a vízhiány nem jövőbeli probléma, hanem már most érezteti hatását. Az alföldi erdők pusztulása, a források eltűnése és az aszályos évek ismétlődése mind arra figyelmeztetnek, hogy nincs idő halogatni.
„A 2022-es aszály után kiderült, hogy nem egyedi esetről van szó, hanem tartós tendenciáról. A vízőrzők közös munkája és a helyi kísérletek biztató példákat mutatnak, de önmagukban nem elegendőek: a döntéshozóknak is felelős, rendszerszintű lépésekre kell vállalkozniuk”
– fogalmazott Magyar Kitti.
A fotók forrása: Facebook / Vízválasztók
