Végre érvényesül az egészséges környezethez való jog?

Nem keltett nagy feltűnést, pedig akár forradalmi is lehet az ENSZ Nemzetközi Bíróságának minapi döntése, miszerint az egyes országoknak jogukban áll egy másik országon számon kérni a környezetkárosítást. 

A hágai Nemzetközi Bíróság döntése lehetővé teszi, hogy pl. a felmelegedést okozó gázok kibocsátása miatt egy ország beperelje a másikat. Igaz, az ítélet végrehajtása nehezen kikényszeríthető, ám egy magára valamit is adó ország teljesíteni szokta a nemzetközi jogból fakadó kötelezettségeit. A döntés nem csak azért fontos, mert lehetőséget ad a környezetszennyezés okozójának felelősségre vonására, hanem mert rögzíti, hogy jogunk van az egészséges környezethez.

Mi van a döntés mögött? Az egészséges környezethez való jog

Az egészséges környezethez való jog a 21. században az emberi jogok és a környezetvédelem metszéspontjánál felvetődő egyik legjelentősebb jogi fejlemény. Bár egykor csupán vágyálom volt, mára teret nyert a nemzetközi jogban.  Ahogyan ugyanis erősödik az ökológiai válság és a közvéleményben növekszik valamiféle elszámoltathatóság iránti igény, egyre többen követelik az egészséges környezethez való jog beemelését alapvető jogaink közé.

Az erkölcsi kötelességtől a jogi normáig

Az ötlet első hivatalos megjelenése az 1972-es Stockholmi Nyilatkozatra vezethető vissza, amely kimondta, hogy az embereknek joguk van „olyan minőségű környezethez, amely lehetővé teszi a méltóságteljes és jóléti életet”. Bár jogilag ez senkit nem kötelezett semmire, de ez a nyilatkozat egy fontos diskurzust indított el a nemzetközi porondon.  A 1992-es Riói Nyilatkozat (UNCED) felhangosította a stockholmi elveket, kiemelve az államok szerepét és felelősségét a környezet védelmében – bár jogi értelemben ezek is csak „puha” követelések voltak. Végül 2012-ben (40 évvel a Stockholmi Nyilatkozat után) az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elkezdte elismerni a környezetkárosodás és az emberi jogok megsértése közötti kapcsolatot, ezzel lerakva a tényleges jogi normaképzés alapjait.

Az ENSZ és a jogi elismerés

Az igazi áttörés a közelmúltban történt: 2021 októberében az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elfogadta a 48/13. számú határozatot, amely az ENSZ történetében először hivatalosan is emberi jogként elismerte a tiszta, egészséges és fenntartható környezethez való jogot.  Ezt követte az ENSZ Közgyűlésének 76/300. számú határozata 2022 júliusában, amely megerősítette és kibővítette ezt a jogot. 161 állam szavazott mellette, bár a kulcsfontosságú hatalmak (mint például az Egyesült Államok és Kína) tartózkodtak. Bár jogilag még ez sem kötelező érvényű, politikailag a határozat egy nagyon erős iránymutatásnak számít, ami egyértelműen befolyásolhatja a nemzetközi joggyakorlatot. 

Kötelező erejű elismerés máshol

Amúgy immáron több mint 160 ország „valamilyen formában” már elismeri ezt a jogot – a nemzeti alkotmányban, különböző törvényekben vagy akár regionális emberi jogi szerződésekben. Az olyan dokumentumok, mint az Aarhusi Egyezmény,  vagy Emberi és Népek Jogainak Afrikai Chartája (más néven Banjuli Charta),  vagy a Latin-Amerikára és a Karib-térségre vonatkozó Escazú Megállapodás mind környezeti jogokat rögzít, igaz, eltérő érvényesíthetőségi szintekkel.

Az egészséges környezethez való jogot amúgy gyakran harmadik generációs emberi jogként fogalmazzák meg. 

Az emberi jogok fejlődésében általában megkülönböztetnek három – a történelmi időben kibomló és egyre bővülő – szintet. Az első generációs emberi jogok a polgári és politikai jogok, amelyek az egyén szabadságát és az állami beavatkozástól való védelmét biztosítják (pl. élethez való jog, szólásszabadság, vallásszabadság, választójog). Ezek a jogok a XVII. és XVIII. század folyamán kezdtek megjelenni, főként politikai megfontolásokon alapuló elméletek formájában. A második generációs emberi jogok a gazdasági, szociális és kulturális jogok, amelyek az állam aktív szerepét igénylik a jólét biztosításában (pl. oktatáshoz való jog, munkához való jog, egészségügyi ellátáshoz való jog). Ezek a jogok a XIX. és leginkább a XX. században bontakoztak ki. A harmadik generációs emberi jogok kollektív jellegűek, és olyan globális, közösségi érdekeket fejeznek ki, mint a béke, a fejlődés, a tiszta környezethez való jog vagy a népek önrendelkezése. Ezek egy része már meg-megjelenik jogilag kodifikált szövegekben, más része még mindig vitatott.  

Ennek megfelelően, míg egyes bíróságok – például a kolumbiai Alkotmánybíróság vagy az indiai Legfelsőbb Bíróság – már most alkalmazzák ezeket a jogokat, például az erdők védelmére és a szennyezés elleni küzdelemre, mások továbbra is vonakodnak. Ám világosan látszik, hogy az idő múlásával (és természetesen a klímakrízis fokozódásával) az egészséges környezethez való jog már nem egy marginális gondolat, hanem egyre erőteljesebb norma. De az elvből a gyakorlatba való átültetés, különösen a bíróságokon, továbbra is nehézkes. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy az ENSZ Nemzetközi Bíróságának mostani döntése alapján megnyílt az út a jogi számonkérésre. Nem véletlen, hogy ezt – a precedensként kezelt – ügyet egy fiatal joghallgatókból álló csapat kezdeményezte még 2019-ben, akik a klímaváltozás egyik legnagyobb „károsultját” a csendes-óceáni Vanuatu szigetét képviselték. A sziget az egyik olyan terület, ahol a klímaváltozás következményei már most rendkívül súlyosak. A Nemzetközi Bíróság a mostani döntésével nem csak a nehéz helyzetüket ismerte el, de kimondta, hogy mivel mindenkinek joga van az egészséges környezethez, ha ez sérül, akkor kell, hogy legyen jogorvoslati lehetőség.  A döntés sok szegényebb ország számára felcsillantotta a reményt, hogy igenis lehet annak következménye, ha fejlett országok nem tartják be a korábbi ígéreteiket az egyre csak erősödő – és nagyrészt általuk okozott – klímaválság kezelésével kapcsolatosan. Azzal, hogy a bíróság kimondta, hogy a fejlődő országoknak joguk van kártérítést követelni a klímaváltozás negatív következményeiért, teljesen új horizont nyílt meg a számonkérhetőség területén – ahol már nem az elkövetők jóindulatától függ a károk kompenzálása, hanem jogilag kötelezhetőek erre! A józan paraszti ész és igazságérzet alapján ennek eddig is így kellett volna lennie, de nem így volt.  Ha a lehetséges következményeket nézzük, határ a csillagos ég… Ha tényleg kikényszeríthető lenne a globális szennyezők és károkozók tömeges számonkérése és felelősségvállalása, akkor elementáris fordulat következne be a klímaválság kezelésében. 

Borítókép: Thomas Wolf, www.foto-tw.de, CC BY-SA 3.0 de

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére