Diabétesz világnap: a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye a lábszárfekély

A diabétesz világnapot minden évben november 14-én ünnepeljük. Hazánkban megközelítőleg 1 millió diagnosztizált cukorbeteg van, becslések szerint viszont további több százezer ember élhet úgy, hogy nem is tud anyagcsere-betegségéről. A cukorbetegség kontroll alatt tartása folyamatos odafigyelést igényel a mindennapokban, legyen szó a rendszeres testmozgásról, a tudatos táplálkozásról vagy a következetes szakorvosi konzultációkról. Azzal viszont továbbra is kevesen vannak tisztában, hogy a legnagyobb veszélyt a betegség súlyos szövődményei jelentik.

Részletek

Meghalt a Terminál című filmet ihlető iráni menekült, aki 18 évig élt a párizsi repülőtéren

Az iráni állampolgár saját elmondása szerint 1988-ban, egy párizsi átszállás alkalmával veszítette el a menekültstátusát igazoló dokumentumot. Ez azzal járt, hogy nem utazhatott, és a repülőteret sem hagyhatta el. Így évekig arra kényszerült, hogy a Charles de Gaulle repülőtér egyes termináljában élje mindennapjait. Több európai országnál kilincselt, hogy befogadják, sikertelenül.

Részletek

Tojástermelők: Tojáshiány alakulhat ki az árstop miatt

Az érdekképviselet szerint nem csak a lakossági szükségletek ellátásával lehet gond, a fejlesztés és a tartalékképzés is veszélybe kerülhet, ha a tojástermelés hasznát elviszi az árstop. Az intézkedést azért is ellenzik, mert az összes tartásmódra, méretre és csomagolásra érvényes, míg a tejnél, lisztnél, cukornál csak egyféle termékre vonatkozik.

Részletek
Oldal Tetejére