
Messze még az álhúsok elterjedése
A sejtalapú vagy tenyésztett húsok globális piaca 2030-ra elérheti a 25 milliárd dollárt is.
A sejtalapú vagy tenyésztett húsok globális piaca 2030-ra elérheti a 25 milliárd dollárt is.
1104 helyszínen,11040 erdei fülesbagoly telelt, ami közel 33 százalékkal kisebb a tavalyi számolás eredményénél.
Régiós összehasonlításban sem valami fényesek a legfrissebb magyar adatok. A cseh és különösen a lengyel iskolások jelentősen jobban teljesítettek a teszteken.
10 oldalas edukációs projekteket lehet készíteni, a győztes 100 000 forintot kap.
A tűzoltók és katasztrófavédők pedig folyamatosan kutatnak túlélők után, de az időjárás az ő dolgukat is megnehezíti.
A gazdák csak azt érzékelik, hogy megbolondult az időjárás.
A százmillió évekkel ezelőtti Gondwana szuperkontinensen élő csoportok egyike volt az abeliszauruszok, melyek csúcsragadozóknak számíthattak, és nagy testű dinoszauruszokkal táplálkoztak. Képesek voltak óriás zsákmányukat a mellső végtagok használata nélkül leteríteni.
A két éve tartó járvány a Codogno városát összetartó közösséggé kovácsolta, ahol mindenki igyekszik a másiknak segíteni.
A szaktárca kimutatása szerint a brit felnőtt lakosság 66 százaléka, vagyis kétharmada, mintegy 38 millió ember, már a koronavírus elleni oltás mindhárom adagját megkapta.
A műanyag-felhasználás csökkentése érdekében 150 millió forintos beruházást valósítottak meg a Pick szegedi és alsómocsoládi telephelyein, és egy hasonló fejlesztés folyik Baján is.