Kanadai útjának utolsó találkozóján, július végén Ferenc pápa ismét tanúságot tett arról a fajta lelkületről, amely már II. János Pál pápát is jellemezte. A hivatalban lévő Szentatya az Északi sarkkör közelében fekvő, mindössze hétezer lakosú Iqaluitban, az őslakos inuitok között bocsánatot kért a katolikusok által elkövetett kulturális asszimilációs politikáért, amely megszakította a szülők és a gyermekek közötti kötelékeket, és botrányt okozott a kicsinyeknek. Mint a Vatican News beszámol róla: fohászkodott a Teremtőhöz, hogy segítsen fényt deríteni a történtekre és leküzdeni ezt a sötét múltat.
A Hudson-öböltől északeletre, a Labdador-félszigettől északra fekvő Baffin-szigeten, a hétezere lakosú Iqaluitban az őslakosság hagyományos dalaival, táncaival, zenéjével is találkozott Ferenc pápa a Vatican News összeállítása szerint. Egy népviseletbe öltözött család dobtáncot adott elő – az egyik dobot a pápának ajándékozták, majd a természet hangjait utánzó, tipikus torokhangos dalok hangzottak el, tanúskodva arról, hogy a történelemben elszenvedett elnyomás ellenére az őslakosság nemzedékről nemzedékre átadta gazdag kulturális örökségét. Mint a portál írja, az inuit fiatalokhoz intézett beszédében a pápa a következő három tanácsot fejtette ki:
„Haladjatok felfelé, szeretve Istent és szolgálva a felebarátot! Jöjjetek minden nap a világosságra, küzdve a sötétség ellen! Alkossatok csapatot, hiszen a nagy célokat csak közösen lehet megvalósítani!”
Megköszönte a bentlakásos öregdiákoknak, hogy bátran felidézték és megosztották nagy szenvedéseiket, ami újra felébresztette felháborodását és szégyenérzetét. Ismét fájdalmának adott hangot és bocsánatot kért azért a sok rosszért, amelyet katolikusok követtek el, hozzájárulva a torz oktatási rendszert jellemző kulturális asszimiláció politikájához.
A Vatican News szerint felidézte egy idős bennszülött tanúságtételét, amely a bentlakásos iskolák rendszerét megelőzően jellemezte a családok légkörét. Azt az időszakot a tavaszhoz hasonlította:
Nagyszülők, szülők és gyermekek összhangban éltek egymással, mint a madárkák, boldogan csicseregtek anyukájuk körül. Azonban hirtelen abbamaradt az ének, a családokat szétzúzták, a kicsinyeket messzire elvitték, mindenre tél borult.
Ferenc pápa szerint ezek a szavak még nagyobb fájdalmat és botrányt keltenek, ha szembesítjük őket Isten Szavával. Idézte a negyedik parancsolatot a Kivonulás könyvéből:
„Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked” (Kivonulás könyve 20,12).
Erre nem volt lehetőség sok őslakos család számára, mivel a gyermekeket elszakították szüleiktől. A pápa utalt Jézus erőteljes szavaira is, amelyeket azok ellen mond, akik megbotránkoztatnak egyet is a kicsinyek közül (Máté evangéliuma 18, 6.10).
Az inuitokkal akar végig haladni a gyógyulás és kiengesztelődés útján Ferenc pápa, hogy a Teremtő segítségével, megvilágítsák a történteket és leküzdjék a sötét múltat. Utalt az inuitok hagyományos szappanköves lámpására, a qulliq-ra, amely ma is az élet csodálatos jelképe.
Az inuitok is tanúságot tesznek a soha ki nem alvó életről, a világító fényről, amelyet senki sem tudott kioltani.
Ferenc pápa a portál szerinthálás szívvel mondott köszönetet azért, hogy most együtt lehetett az inuit őslakossággal Nunavutban. Ezeket a végtelen térségeket, amelyek mások számára ellenségesek lennének, ők már ősidőktől foga szeretik, tiszteletben tartják, őrzik és érvényre juttatják.
Nemzedékről nemzedékre átadják az olyan alapvető értékeket, mint az idősek tisztelete, a valódi testvériség, a környezet gondozása.
A Szentatya arra buzdította a fiatalokat, hogy kövessék az idősek példáját és gondozzák a földet, a személyeket, a történelmet. Goethe szavait kötötte a fiatalok lelkére, amelyeket Faust című drámájában olvasunk:
„Ami apáidtól reádesett, szerezd meg, úgy tiéd egészen”. (Jékely Zoltán, Kálnoky László fordítása).
Arra kérte az inuit fiatalokat: öleljék át történelmüket, hogy új fejezeteit írhassák meg. Hívják segítségül létük lámpását, amelyhez most, mint idős testvér Ferenc pápa három tanácsot kívánt adni.
Az első, hogy haladjanak felfelé. A végtelen északi térségek emlékeztessék őket hivatásukra, hogy felfelé törekedjenek.
Ne engedjenek azoknak, akik el akarják hitetni velük, hogy jobb, ha csak magukra gondolnak.
Szárnyaljanak a magasba, Isten felé, hogy szeressék őt és felebarátaik felé, hogy szolgálják őket. Az élet nagy álmai nem elérhetetlenek. A pápa az igazság bátorságára, az igazságosság szépségének előmozdítására serkentette az inuit fiatalokat. Bárhol vannak, mindig a béke magvait hintsék el, lángra lobbantva környezetük lelkesedését. Ne engedjenek a „lelki gravitációnak”, amely lefelé húzza őket.
Gondoljanak a sarkvidéki fecskére, a csérre, amely az időjárás viszontagságai ellenére mindig célba érkezik.
A fiatalok feltehetnék a kérdést Ferenc pápa szerint: hogyan lehet felfelé repülni egy olyan világban, amely látszólag egyre lejjebb süllyed botrányok, háborúk, csalások közepette, ahol hiányzik az igazságosság, tönkre teszik a környezetet, közöny uralkodik a leggyengébbekkel szemben.
Erre a választ ők maguk, az inuit fiúk és lányok jelentik a Szentatya szerint. Mint mondta: Isten soha nem szűnik meg bízni bennük. Amikor imádkoznak és tekintetüket a Keresztre emelik, megértik, hogy Jézus soha nem mutat rájuk ujjal, hanem átöleli és bátorítja őket, mert hisz bennük.
A pápa ezután második tanácsát fejtette ki: jöjj a világosságra! A szomorúság és csüggedés pillanataiban gondoljanak a quilliq-ra, vagyis hagyományos lámpásukra, amelynek üzenete meghatározza hivatásukat:
minden nap vigyenek új fényt a világba tekintetükkel, mosolyukkal, küzdjenek a sötétség ellen.
A világosság és a sötétség közötti mindennapos küzdelem mindnyájunk bensőjében zajlik. A világosság útja a szív bátor döntéseit igényli a hamisság sötétsége ellen. Ne kövessenek olyan fénysugarakat, amelyek hamar eltűnnek. Ezek „illúziók, a boldogság paródiái” – idézte Szent II. János Pál szavait, amelyeket húsz évvel ezelőtt, a Torontóban megrendezett XVII. Ifjúsági Világtalálkozón mondott. Ferenc pápa és a Vatican News emlékeztet II- János Pál 2002. július 28-ai beszédére:
„Nincs sűrűbb sötétség annál, mint ami a fiatalok lelkébe férkőzik, amikor hamis próféták kioltják bennük a hit, remény, szeretet világosságát”.
A pápa meghatározta a szabadság fogalmát is, amely a legnagyobb ajándék, amelyet a mennyi Atyánktól kaptunk az élettel együtt. A szabadság nem azt jelenti, hogy azt teszek, amit akarok mások ellenére is, hanem az, amit a többiek számára tehetek. Nem totális szabad akarat, hanem felelősségtudat.
Végül a pápa harmadik tanácsa a fiataloknak: ne szigeteljék el magukat, maradjanak együtt. Csak közösen valósíthatnak meg nagy célokat. A fiatalok olyanok, mint az égbolt csillagai, amelyek csodálatosan ragyognak, csillagképeket alkotva világítják be az éjszakákat. Ők is arra kaptak hivatást, hogy beragyogják a földet. A fiataloknak legyen lehetőségük, hogy csoportot alkossanak, hogy ne szigeteljék el magukat egy „telefon túszaiként”.
A sarkvidék nagy jégtáblái Ferenc pápát Kanada nemzeti sportjára, a jégkorongra emlékeztették, ami csapatsport, jól párosítja a fegyelmet és a kreativitást, igényli a csapatszellemet.
Beszéde végén áldását adva arra buzdította az inuit lakosságot, hogy továbbra is merítsenek gazdag hagyományaikból, fogadják be az evangéliumot, amelyet őseik megőriztek és továbbadtak, találkozzanak Jézus Krisztus Inuk arcával. Helyi nyelven köszönetet mondva búcsúzott el tőlük: „qujannamiik”.
Kiemelt kép: Wikipedia Commons
