A vatikáni akadémia ismét felhívást intézett az atomháború megelőzéséért

A Pápai Tudományos Akadémia tízpontos cselekvési tervet és négy felhívást intézett a politikai és vallási vezetőkhöz, a tudósokhoz, valamint a lakossághoz, hogy a tudomány a békés életet segítse, fékezze meg vívmányai rossz célokra történő felhasználását.

Mint a Magyar Kurír írja, az országok vezetői kezdeményezzék az ukrajnai háború azonnali beszüntetését és a békés megoldás elindítását. Előzzék meg a háború kiterjedését, lépjenek túl egyéni nemzeti érdekeiken, fogadják el, hogy a vitákat nem lehet fegyveres konfliktussal megoldani. A tudósok arra használják kreativitásukat, hogy az emberi élet javítását szolgálják, és dolgozzanak ki gyakorlati módszereket a fegyverek, különösen a nukleáris fegyverek ellenőrzésére.

A vallási vezetők erőteljesen és kitartóan hirdessék a súlyos humanitárius kérdések megoldását, mozdítsák elő a békét közösségeikben.

A Pápai Tudományos Akadémia ezen túlmenően minden emberhez szól: harcoljanak azon meggyőződés ellen, miszerint a háborúk elkerülhetetlenek.

Miközben az ukrajnai háború kiszélesedése fenyeget, a vatikáni szervezet figyelmeztet: mindenáron meg kell előzni egy atomháborút, illetve azt, hogy az atomenergia illetéktelen kezekbe kerüljön és terroristák használják föl. Olyan biztonsági rendszert kell kiépíteni világunkban, amely nem a nukleáris fenyegetésre épül. Szent VI. Pál, Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa több ízben felemelte szavát a nukleáris leszerelés érdekében.

A Pápai Tudományos Akadémia már 1982-ben kiadott és a világ számos akadémikusa és tudósa által alárt nyilatkozatában sürgette az atomháború megelőzését, de sajnos azóta csak romlott a helyzet. A vatikáni akadémia a párbeszéd, a nemzetközi jog, a tárgyalások és minden békés eszköz keresésére szólít.

Kiemelt kép: Pixabay

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére