Méhek Bálja a Föld napján: rendhagyó interaktív színházi előadást tartanak a Millenáris parkban


Méhek Bálja címmel rendhagyó interaktív színházi előadással várják a közönséget a Millenáris parkban április 22-én, a Föld napján. A különleges előadás során a társulat a méhek életébe ad betekintést – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint kiemelik, a méhek nélkülözhetetlen szereplői a földi ökoszisztémának. Ők porozzák be nem csak az ablakba ültetett virágainkat, de az összes, az életben maradásunkhoz fontos növényfajt is. Fontos tehát, hogy kihalásukat, létszámuk csökkenését megakadályozzuk – emelik ki a közleményben.

Mint írják, a Pro Progressione, számos rendhagyó kulturális esemény ötletgazdája ezúttal Christine Fentz dán performanszművésszel közösen tervezte meg az előadás egyedi világát, a skandináv slow-life és hygge életérzést összegyúrva a magyar népi kultúrával és a városi fiatalok természet felé fordulásával.

A résztvevők többek között megtanulhatják a méhek táncát, megismerhetik szokásaikat, megtapasztalhatják a méhek rejtélyeit.

Séta, tánc, bizalom, illatok, dallamok, tudomány és természet találkozik a másfél órás részvételi színházi előadásban, amelynek végén, egy meghitt lakomán mindenki megkóstolhatja a méhek fáradhatatlan munkájának gyümölcsét is

– olvasható a produkció ismertetőjében. Az előadás végén egy kerekasztal-beszélgetést tartanak, ahol egyebek mellett a művészeti ismeretterjesztés lehetőségeiről lesz szó, és az érdeklődők kérdéseiket is feltehetik. A beszélgetést az esemény házigazdája, Gyárfás Dorka moderálja. A program a Lövőház utcai Európa Pont szervezésében valósul meg, és ingyenesen, előzetes regisztrációval látogatható. Regisztrálni a https://mehekbalja.eventbrite.com linken lehet.

Kiemelt kép: Pixabay

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére