Beléptünk az egyik legnagyobb természeti csodát jelentő időszakba, amelynek főszereplői a vándormadarak. Nagy tavaink lebetonozása mellett többek között az éghajlatváltozás is pusztítja élőhelyeiket, miközben ők maguk nagy segítséget jelentenek a növényfajok egy részének túlélésében, a biodiverzitás fennmaradásában. Miközben egyre többet megtudunk az emberi tevékenység és a környezeti változások hatásairól életükre, őket is egyre jobban megismerjük. A sarki csérekről kiderült, a korábbi feltételezésekhez képest is elképesztő utakat tesznek meg az északi és a déli sarkvidék között.
A nyár vége egy közismerten gyönyörű, ám innen a Kárpát-medencéből nézve talán szomorú szezonnak a kezdete: a vándormadarak őszi vándorlásáé. Nagy tavaink környékén egy időre nagy lesz a csend, de az ősz második felében már újra megmutatja számunkra a legszebb arcát a madárvándorlás, hiszen megérkeznek északról a darvak, és eltakarják az eget a Hortobágy felett is.
A most beálló csendben ideje elmélyülünk abban, miért oly fontosak számunkra a vándormadarak, túl azon, hogy esztétikai élményt nyújt a jelenlétük. Az elmúlt évek kutatásai egyre teljesebb képet mutatnak abból, mennyi pozitív hatásuk van bolygónk életére, és mekkora veszélyt jelent számukra is az éghajlatváltozás, illetve az emberi beavatkozás néhány eleme.
Az éghajlatváltozás és a madárvándorlás
Elektromos vezetékeket, az intenzív mezőgazdaság káros hatásait és a vadászokat is túl kell élniük, miközben egyre inkább befolyásolja életüket az éghajlatváltozás és a természetes élőhelyek környékének beépítése, lebetonozása. A pihenő és táplálkozóhelyeik eltűnőben vannak, egyre nagyobb versengés alakul ki közöttük az élelemszerzésért, közben pedig új utakat is kell keresniük.
A klímaváltozással egyre melegebbé váló időjárás, a növénytakaró megváltozása és eltűnése, tájaink sivatagosodása, a tengerszint emelkedése és a pusztító viharok gyakoribbá válása mind-mind különösen károsan hat rájuk. A legújabb tanulmányok szerint különösen a nagy távolságokat megtérő madarak számára jelent nehezebb feladatot az éghajlatváltozással való megküzdés, mivel jóval szigorúbban kellene tartaniuk az időpontokat, a vándorlás ritmusát. Ha késnek, az előttük érkezők miatt lemaradhatnak az élelemforrásokról.
Az apró világrekorder
Ezért is érdemes megismerni közelebbről a vándorlás világcsúcstartóit. Amikor Jacques Perrin húsz éve megalkotta a természetfilmek egyik csúcsát jelentő Vándormadarakat – a teljes film itt látható – a tudomány még csak annyit tudott a sarki csérekről, hogy az északi és a déli sarkvidék között vándorolnak, tízezer kilométereket megtéve. Mivel csupán 100 gramm körüli testmérettel rendelkeznek, az elmúlt évek technikai fejlődése tette lehető, hogy jeladóval felszereljék őket. A British Antarctic Survey másfél gramm súlyú jeladót tudott kifejleszteni, és kiderült, hogy a sarki csérek nem 10 ezer, hanem közel 100 ezer kilométereket utaznak évente az Atlanti-térségben.
Cikcakkban repülnek ugyanis Grönland és az Antarktisz között.
Ezzel a Csendes-óceán repülő csodáját, az Új-Zéland és Alaszka között közlekedő szürkecsőrű vészmadárt is lekörözik. Íme a vándorlások világbajnokságának ezüstérmese:
És íme a vándormadarak lenyűgöző világbajnoka:
Minden jel szerint az uralkodó széljárások irányát követik a sarki csérek, így életük harminc éve alatt összesen 2 és fél millió kilométert tesznek meg.
E távolság alapján többször megkerülhetnék a Holdat, amely 384 ezer kilométerre található.
A kontinens belső részeit ugyan elkerülik, de a folyóvölgyek mentén egyszer-egyszer a nagy tavainkhoz is eljutnak. A hazai madárvilág egyik paradicsomában, a Fertő tó menti Mekszikópusztán figyelték meg őket a legtöbbször.
Áldás a növényvilágnak
Míg maguk is veszélyben vannak, a vándormadarak hatékony segítséget jelentenek a növényfajoknak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban. Hagyományosan is a biordiverzitás kulcselemeinek számítanak a beporzásban játszott szerepükkel, több ezer kilométeres útjaikon magokat szórnak szét, kontroll alatt tartják a kártevőket. De mint a Nature idén nyáron felhívta rá a figyelmet, a növényfajoknak is új területeket kell keresniük a magjaik számára, a korábbiaknál jóval távolabb kell eljuttatniuk őket. Ehhez partnerre leltek a vándormadarakban, többek között a Földközi-tenger térségében telelőkben, amelyek tavaszi visszatérésükkor egyre északibb szélességeket keresnek fel.
Kiemelt kép: Wikipedia Commons
