Három dolgot kezdeményez Karácsony Gergely a kormányfőnél

Budapest főpolgármestere arról ír Facebook-oldalán, hogy az utóbbi napokban több segélykérő levelet is kapott, megkeresték azok is, akiket a kínai Sinopharm vakcinával oltottak be, ám az ellenanyag-vizsgálatok negatív eredményt mutattak, így védettség az oltás ellenére sem alakult ki náluk.

Karácsony személyesen is találkozott a csoport képviselőivel, akiktől több történetet is hallott olyan idősekről, akik az elsők között vették fel a Sinopharm oltást, ám azóta sem merik elhagyni lakásukat, mert nem alakult ki náluk a védettség.

A főpolgármester három eljárást kezdeményez, ezeket meg is írta Orbán Viktor miniszterelnöknek. Azt kéri, hogy hozzák nyilvánosságra, hogy az egyes oltások esetében a második oltás utáni tizennegyedik napot követően a laboratóriumi ellenanyagtesztek korcsoportonként összesítve milyen eredményt adtak. Amennyiben kiderül, hogy egyes korcsoportokban nem termelődik megfelelő mennyiségű ellenanyag, akkor mihamarabb gondoskodjon az érintett oltotti kör ingyenesen hozzáférhető ellenanyag-tesztelésről. Akiknél pedig nem alakult ki a megfelelő védettség, gondoskodjon egy harmadik oltás vételezésének lehetőségéről.

Karácsony mindezek megvalósításához felajánlotta a Fővárosi Önkormányzat együttműködését is, megjegyezve, hogy amennyiben a kormány belátható időn belül nem intézkedik, Budapest a saját lehetőségeihez mérten megteszi a szükséges lépéseket.

https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/4388591224507023

Borítókép: Rácmolnár Milán

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére