Hivatalosan is kiemelt fontosságú rendezvény lett a Vadászati Világkiállítás és az Eucharisztikus Kongresszus

A kormány az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust és a 2021. évi „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítást kiemelt fontosságú rendezvénnyé nyilvánítja – derül ki a szerdai Magyar Közlönyből.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által szignózott rendeletből kiderül továbbá, hogy a honvédelmi miniszter felel a Magyar Honvédség közreműködéséért a rendezvényeken, illetve azok biztosítása során, valamint a belügyminiszter felel az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv rendezvénybiztosítási feladatokat ellátó és díszelgő egységei, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és az Alkotmányvédelmi Hivatal szervei Rendezvényekkel kapcsolatos közreműködéséért, valamint a rendezvények biztosítási tervének elkészítéséért és azok végrehajtásáért – írja a 24.hu.

A rendelet értelmében a külgazdasági és külügyminiszter felel a diplomáciai protokoll feladatok ellátásáért, az emberi erőforrások minisztere felel az egészségügyi szervek közreműködéséért és az egészségügyi biztosításért, az agrárminiszter pedig az Országos Meteorológiai Szolgálat közreműködéséért.

A vadászati világkiállítás 10 tonna szarvasagancsból készülő szobra mintegy 240 millió forintba fog majd kerülni, az egész kiállítás pedig 67 milliárd forintba.

Az Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatban nemrég Erdő Péter bíboros azt nyilatkozta: 1938-ban is volt ilyen rendezvény Magyarországon, és hasonló politikamentességre törekednek most is.

Borítókép: Pixabay/Pezibear

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére