A hazai biotermékek piaca évi tíz százalékkal bővül, van tehát jövője, de optimalizálni kell az üzemi méretet az ágazatban. Az ökogazdálkodás tudásalapú ágazat, speciális szakismeret kell hozzá, például sokan összekeverik a nemesítést a génmódosítással, pedig a kettő nem ugyanaz. A terület jövőjéről beszélgettünk az idén tízéves Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetőjével, Drexler Dórával.
Miért vágtak bele az ökogazdálkodásba?
2011-ben jöttünk létre, közhasznú, nonprofit Kft. formában működünk, az Esterházy családhoz köthető alapítványi támogatás tette lehetővé, hogy el tudjunk indulni. A hazai ökológiai mezőgazdaság kutatásfejlesztését tűztük ki célul, ebben egy Európában meghatározó svájci kutatóintézet, a Forschungsinstitut für biologischen Landban (FiBL) segített bennünket, ők voltak a kezdeményezés mentorai. Tíz éve írták ki a projektvezetői pályázatot, amire tájépítészmérnökként az esélytelenek nyugalmával jelentkeztem, mégis sikerült nyernem. Fél évet töltöttem Svájcban egy kollégámmal, ahol „learning by doing” jelleggel bekapcsolódtunk az akkor éppen aktuális kutatásokba, ebben az időszakban terveztük el a hazai működésünk részleteit. Idén már húszan dolgozunk az intézetben, tavaly decemberben pedig a FiBL-től átkerültünk a Sárközy Péter Alapítvány a Biokultúráért Alapítványhoz, tehát abszolút „ungarische wirtschaft” vagyunk.
Csak a fiatalokat érdekli az ökogazdálkodás?
Az agrárium összességében elöregedett, a demográfiai korfa nem optimális. Természetesen ismerünk olyan ökogazdákat, akik már 20-30 éve szilárd meggyőződéssel foglalkoznak a fenntartható műveléssel, és sok tapasztalattal tudnak segíteni a kutatásban, csakúgy, mint a fiataloknak az átállásban. Ahol azonban nincs meg a meggyőződés, legyen fiatal vagy idős, ott nehéz a dolgunk.
A kevés fiatal gazdából viszont egyre több az, aki fontosnak tartja, hogy fenntartható módon gazdálkodjon és állítson elő élelmiszert. Nekik szükségük van a megfelelő szakértelemre.
A szemléletformálás is a munka része?
A fő irányvonal a kutatás, de elkerülhetetlen és fontos a szemléletformálás, az ismeretterjesztés is. Nem egy laborban vagy kísérleti téren dolgozunk, hanem terepen, gazdáknál, amiért korábban számos kritikát is kaptunk. Az on-farm módszer lényege a jelenlét, elmegyünk a gazdákhoz, vagy összehívjuk őket, és a bekapcsolódó helyszínek lehetőségeit figyelembe véve dolgozzuk ki az üzemi kísérlet részleteit, azaz nem a hagyományos kis parcellás, könnyebben kontrollált körülmények között vizsgálódunk, hanem olyan életszerű helyzetekben, amit a gazda saját mag is képes kivitelezni. Az így kapott eredményeket publikáljuk.
Mondana rá konkrét példát?
Az egyik első kutatásunk az on-farm búzatesztelési hálózat volt. Magyarországon az agráriumban a búza eleve fontos, ugyanígy az ökogazdálkodásban is kiemelt a szerepe, arról viszont nem állt rendelkezésre információ, hogy a gazdálkodóknak adott térségben milyen fajták ajánlhatóak ökotermesztésre. Ahogy arról sincs nyilvántartás, hogy egyáltalán melyiket használják. Megkerestük a nagyobb nemesítő házakat, Martonvásáron, Szegeden és később Ausztriában is, hogy ajánljanak fajtákat, amelyeket az ökogazdák tesztelhetnek, egy-egy sávban elvethetnek. Bonyolultabb kísérletbeállításra, randomizálásra, több ismétlésre a termelőknél nincs lehetőség, de a sávos elrendezést még be tudták vállalni a résztvevők.
Megvizsgáltuk a termésminőséget, a hozamot és a termesztés egyéb körülményeit, betegségeket, kártevők megjelenését, gyomosodást, ám az első évek összesítése azt mutatta, hogy amit a hazai nemesítők ajánlottak, általában rosszabbul teljesítettek, mint a gazda bevált fajtái.
Ez azt mutatta meg, hogy – akkor még – a gabonanemesítés hazai fellegváraiban sem volt elegendő megalapozott információ arról, mely fajták ajánlhatóak biztonsággal ökotermesztésre.
Később, amikor kialakult a megfelelő információáramlás, a nemesítő házak is látták, hogy másra van szükség. Az is erősített ezen, hogy az osztrák, kifejezetten ökonemesítésű, vagy ott ökotermesztésben tesztelt és jó eredményt elért fajták itthon is kiemelkedtek a mezőnyből.
Kiderült, hogy a hasonló klíma viszonyok miatt a burgenlandi bionemesített fajtákat Magyarországon is érdemes termeszteni.
Ez az egész folyamat 2012-ben kezdődött. Ma már ott tartunk, hogy a Magyar Vetőmag Szövetség és Terméktanács Szakmaközi Szervezetén belül megalakult egy ökomunkacsoport.
Tavaly októberben elindíthattuk az on-farm fajtatesztelő hálózat hagyományos, kisparcellás verzióját is hét helyszínnel az országban. Így már itthon is létezik az úgynevezett posztregisztrációs fajtateszt, ami a már kereskedelmi forgalomba került búzafajtáknak egy független, sok helyszínes teljesítményvizsgálata. A nemesítőkkel, vetőmag forgalmazókkal, hatóságokkal és kutatóhelyekkel történő együttműködés fontos eredmény, hiszen így már nemcsak alulról szerveződve kell gerillaakciókat szerveznünk a gazdákkal. Külön öröm, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is elindította az ökotermesztésre való átállást az egyik kísérleti telepén, azaz formalizálódott az általunk korábban elindított tevékenység.
A génmódosításhoz hogy áll az intézet?
Nincs ilyen termékünk, az ökogazdálkodásban ez eleve kizárt, de Magyarországon a génmódosított növények termesztése általánosságban sem engedélyezett. Azt azonban kevesen tudják, hogy ettől függetlenül rengeteg GMO-t tartalmazó termék fogy itthon. Nem itt termesztik, de bekerül az országba a takarmánnyal. Az ökogazdálkodásban a génmódosított szervezetek takarmányként sem használhatók, sőt, még a GMO-k által termelt anyagokat sem lehet használni. Sajnos sokan összekeverik a nemesítést a génmódosítással, pedig a kettő nem feltétlen ugyanaz.
Versenyképes az ökotermék?
Az Európai Unióban most erősen érvényesül az agroökológiai átállás, a bioterületek növelésének a stratégiája. Nyugat-Európában ezzel együtt a kereslet is nagy a biotermékek iránt. Évi tíz százalékkal bővül a piac, kevés ilyen szektor van az agráriumban. Ha az üzleti vetületét nézzük, akkor ez egy win-win szituáció, megdől az a paradigma, hogy ami fenntarthatóbb az kevésbé kifizetődő. Most még az folyik a csapból is, hogy a biotermék nagyon drága, ezért nem érdemes növelni a termelését, de azt látni kell, hogy vannak nálunk fizetőképesebb nemzetek, a hazai megtermelt biotermékeknek 80-90 százaléka exportra megy.
Ennek az ágazatnak nagyon nagy növekedési teret tud adni a keresleti húzópiac.
Méretgazdaságosság szempontjából pedig a növekedés azt eredményezi, hogy egyre olcsóbban lehet előállítani termékeket. Nem kell feltétlenül ipari méretekre gondolni, de a legtöbb biogazdálkodásnak most még nincs elégséges gépesítettsége. Fel lehetne fejleszteni az ágazatot optimális üzemi méretre
Ez a cél?
Ez, de javítani akarjuk a résztvevők felkészültségét is a várható kihívásokra: klímaváltozás, biodiverzitás-csökkenés, talajdegradáció, hogy mást ne is említsek. Jövőállóvá kell tenni a magyar mezőgazdaságot hosszú távon is, ehhez próbáljuk kifejleszteni a megfelelő ökológiai növényvédelmi technológiákat, terjeszteni a fenntartható termelésről az ismeretanyagot, és azt bevinni a gyakorlatba.
Sajnos a hazai agrártermelésben részt vevők képzettsége többségében nagyon alacsony, kevés az, akinek szakirányú felsőfokú diplomája van.
Ezért is kiemelten fontos az inputanyagoktól független, szakmai szaktanácsadás.
Kell az egyetemi diploma a biotermeléshez?
Nem feltétlen kell, mindent meg lehet tanulni autodidakta módon is, csak az keményebb, sokkal több csalódással, veszteséggel járhat. Az ökogazdálkodás tudásintenzív ágazat, nem arról szól, hogy egy gombaölő szert kéthetente rá kell fújni a növényre, és akkor minden jó lesz. Ismerni kell például mennyire hasznos, ha virágzó sávokat alakítok ki, vagy kisebb parcellákat művelek, netán köztes vetést alkalmazok, és ezt sorolhatnám. Kellenek a speciális szakismeretek.
Oktatással is foglalkoznak?
Meghívott előadóként szívesen, ha van ilyen lehetőség, de alapvetően nem vagyunk oktatási intézmény. Működik egy szaktanácsadási hálózatunk, igyekszünk az összes társzervezettel együttműködni, beleértve a hatóságokat és az oktatási intézményeket is, hogy minél több gyakorlati ismeret kerüljön a köztudatba a fenntartható gazdálkodásról. El kell jutni ahhoz a közönséghez, amelyik érthető okokból nem akar elmélyedni az agrártudományokban, de fontos, hogy tudja, honnan érkezik az élelmiszer, amit elfogyaszt. Hozzájuk a gasztronómián keresztül vezet az út.
Borítókép: Drexler Dóra
