
Ez az állat több szén-dioxidot bocsát ki évente, mint egymillió autó
Az elvadult disznók éves kibocsátása meghaladja a 4,9 millió tonna szén-dioxidot, és ezt főképp a talaj folyamatos feltúrásával érik el, amikor élelem után kutatnak.
Az elvadult disznók éves kibocsátása meghaladja a 4,9 millió tonna szén-dioxidot, és ezt főképp a talaj folyamatos feltúrásával érik el, amikor élelem után kutatnak.
A kármentesítést már elvégezték, egyelőre azonban nem tudni, mennyi hal hullott el.
Káposztásmegyeren, Vecsésen és Kispesten is van populáció.
Hétfő délután óta nem észlelhető újabb elhullás.
A fiatal egyedek ugyanúgy terjeszthetnek betegségeket, mint a kifejlett példányok
Egyelőre előzetes szakvélemény sem áll rendelkezésre arról, hogy a lefoglalt húsdarabok tartalmaznak-e mérgező anyagot, ha igen, mit és mennyit, milyen összetételűt, jellegű, illetve hatásmechanizmusút.
A helyszínelés során talált bizonyítékok és az elpusztult madarak tünetei arra utalnak, hogy az elkövetők erős idegméreggel kezelték a csalétkeket, amelyeket hatalmas számban helyeztek el a területen.
A legtöbb helyen földi kémiai módszerrel, autóról permetezik a vegyszert, de 122 településen és hat budapesti kerületben légi kémiai kezelésekkel is kiegészítik a földi védekezést.
A szarvasbőgés egyrészt a szarvasbikák által párzási időszakban kiadott hang, illetve a párzási időszak neve is egyben.