
Kategória: Természet


Nem jó most tobzoskának lenni
A tobzoska mind a nyolc faja – négy afrikai és négy ázsiai – szerepel a veszélyeztetett fajok vörös listáján, közülük hármat a súlyosan veszélyeztetettek közzé soroltak a szakemberek.

Többet esznek a bálnák, mint azt eddig hittük
Most nem a gyomortartalom alapján számolták ki a fogyasztásukat, hanem követték őket.

Pusztulnak a zsiráfok a dallasi állatkertben
Néhány héttel korábban egy sérülés miatt kénytelenek voltak elaltatni egy három hónapos zsiráfot is, ez valószínűleg független a másik két esettől.

Szirti sas bukkant fel Dévaványa térségében
Magyarországon csak a Zempléni-hegységben költenek szirti sasok, ott is mindössze két pár.

Védett agámakat foglalt le a NAV a reptéren
Az állatokat Egyiptomból Magyarországra érkező küldeményekben találták meg, összesen 27 darabot.

Halott teknősök százait mosta a partra a tenger Mexikónál
A helyi média szerint az összes megfulladt állat nőstény volt.

Fókának nézik az embert a támadások során a cápák
A vizsgálat során tengeri állatokról a cápák szemszögéből készült felvételeket hasonlítottak össze úszó és szörföző emberekről készült felvételekkel.

Fajtiszta kölyökvadmacskát mentett a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Budakeszi Vadaspark
A faj egyedei az utóbbi években a Börzsöny mellett felbukkantak a Budai-hegység erdeiben is.

165 ragadozómadár pusztult el idén bűncselekmény miatt, 16 éves csúcson a hazai orrvadászat
A helyszínen talált tetemek, csalétkek laboratóriumi vizsgálatai alapján az eseteket három kategóriába lehet sorolni, véletlen forrásból származó mérgezés, helytelen mezősgazdasági gyakorlat, vagy szándékosan ragadozók számára kihelyezett csalétkek.