
Gyepi békákat mentenek a Pilisi Parkerdőben
A Magyar Biodiverzitás-kutató Társasággal együttműködésben indított fajmegőrzést megalapozó monitoring-program a mára már erősen fogyatkozó egyedszámú gyepi béka élőhelyeiről ad majd pontos képet.
A Magyar Biodiverzitás-kutató Társasággal együttműködésben indított fajmegőrzést megalapozó monitoring-program a mára már erősen fogyatkozó egyedszámú gyepi béka élőhelyeiről ad majd pontos képet.
A bálnavadászat jelenleg Izlandon, Norvégiában és Japánban engedélyezett.
A most megfigyelt példány a gyűrűzési helyétől legtávolabb megkerült pajzsoscankó az ezzel foglalkozó adatbankban.
Frau Bürgermeisterin von Gödöllő nem fél az emberektől, csak a kutyáktól.
A madár Magyarország természetvédelmi erőfeszítéseinek egyik sikertörténete.
Az új méhecskehoteleket érdemes február második felében, március elején kirakni esőtől védett helyre, keleti-déli tájolással, hogy közvetlen napsütés is érje.
A hideg miatt egy kisebb hegyi réce csapat egészen behúzódott a városba Baján az elmúlt napokban, így most bárkinek lehetősége van meglesni őket a Türr-kilátó környékén.
Testközelből sikerült fotósorozatot készíteni róla, ráadásul egy hagyományos színű társával tűnt fel.
További vizsgálatok szükségesek annak kiderítése, hogy a személyiségjegyek és a rangsorban elfoglalt pozíció között milyen oksági kapcsolatok lehetnek.