
Trump – és a választási eredmény tagadása: Megtörténhet-e itthon is?
A politikában nem ritka, hogy a vesztes fél mellébeszél.
A politikában nem ritka, hogy a vesztes fél mellébeszél.
Biden megítélésében az lesz a döntő, hogyan kezeli a járványt és az e nyomán létrejött gazdasági válságot.
A szombatig szétosztott 41 millió dózisból eddig mindössze 20,5 millió adagot adminisztráltak.
Az új típusú koronavírus által okozott betegség súlyos lefolyásának megelőzésére való.
A Facebook és az Instagram közösségi portál csütörtökön szintén felfüggesztette határozatlan időre Trump oldalának használatát hasonló okokra hivatkozva.
A 900 milliárd dolláros csomag egésze elakadt, és ez érintette a munkanélküli segélyeket, illetve a kilakoltatások felfüggesztésének átmeneti rendelkezését is.
Laikus szemmel azt hihetné mindenki, hogy vége a történetnek. Annak ellenére, hogy az eredményt egyesek nem hajlandók tudomásul venni, lement az amerikai elnökválasztás, a Biden/Harris kettős nyert, viszontlátásra. Csakhogy, ez normál időkben sem ilyen egyszerű folyamat, és most a legkevésbé sem ilyen időket élünk.
Trumpot is ezzel a hatóanyaggal kezelik.
Az amerikai elnök karanténba vonult.
A koronavírus-krízis alatt abbamaradt tárgyalásokat első körben telefonon folytatnák.