
Magyarország számokban: demográfia
Magyarország népessége a 80-as évek óta csökken, 2011-óta 10 millió alatti a népességszám.
Magyarország népessége a 80-as évek óta csökken, 2011-óta 10 millió alatti a népességszám.
Magyarország a szocialista időkben – az akkori iparszerkezetből adódóan – nagy szén-dioxid-kibocsátónak számított.
Ezen a héten a magyarok értékrendjéről, identitásáról, politikai irányultságáról közlünk adatokat.
Az ökológiai lábnyom azt mutatja meg, hogy egy ember, közösség, ország vagy éppen az egész világ mennyi természeti erőforrást használ fel, illetve mekkora terület szükséges ennek előállításához.
A grafikon azok arányát mutatja, akik túl korán hagyják el az iskolarendszerű tanulást.
Ezen az ábrán különböző életkorokban mutatjuk az egyes országok Testtömeg Index (BMI) adatait.
Mára már a 60 ezer milliárd forintot közelíti az államadósság.
Magyarországon csökken azok aránya, akik rossz minőségű ingatlanban laknak.
A Freedom House nevű szervezet minden évben méri a szabadság szintjét az egyes országokban.
Magyarország a középmezőnyben van az európai mezőnyben az egy főre jutó csomagolás kibocsátásában.